„Én Uram a’ fizetést köszönöm; ha az Isten erőt ád, / ‘S Életben megtart, majd megszolgálom; azért tsak” 250 éve keresztelték meg Debrecenben Fazekas Mihály költőt, botanikust, a Lúdas Matyi szerzőjét.
„Nem volt hivatásos költő, a költészetet kulturált emberhez illő passziónak tartotta. Felnőttélete első felében katona, második felében városi közéleti férfi és természettudós. Ez az élet hatvankét évig tartott: 1766-tól 1828-ig.”
Életének ez első ismert dátuma, pontos születési idejét nem ismerjük – a korabeli szokások ismeretében arra lehet következtetni, hogy 1765 utolsó napjaiban születhetett. Ősei között vagyontalan katona-nemesek találhatók, de közvetlen elődei már debreceni iparos-polgárok voltak, apja például gyógykovácsként dolgozott.
Felcseperedvén a debreceni református kollégium diákja, majd 1781-től a teológiai akadémia hallgatója lett. Itt ismerkedett meg a felvilágosult eszmékkel, és már ekkor felébredt az érdeklődése a természettudományok és a növénytan iránt. 1782-ben, 16 évesen katonának állt. Közlegényként, altisztként szolgált, hét évnyi katonáskodás után hadnagy, majd főhadnagy lett. Végigjárta a korabeli Habsburg-háborúk csatatereit, az egyik ujját el is vesztette Moldvában a törökök ellen vívott ütközetben.
1789-ben jelent meg először verse nyomtatásban. 1792-ben hosszabb szabadságra hazatért Debrecenbe, valószínűleg ekkor kötött barátságot Csokonaival. 1793 és 1796 között hivatásos huszártisztként szolgált a Németalföldön, a Rajna-vidéken, Észak-Franciaországban. Az első években még lelkesedett a kalandos életért, a hosszú katonáskodás alatt azonban meggyűlölte a harcokat, a vérontást. A császárhű lovastisztből a felvilágosodás republikánus követője lett, a csatadalokat háborúellenes versek váltották fel. 1796-ban lemondott tiszti rangjáról, és hazautazott.
Fazekas Mihály: Lúdas Matyi
(részlet)
Matyi így szólt hogy felereszték:
Én Uram a’ fizetést köszönöm; ha az Isten erőt ád,
‘S Életben megtart, majd megszolgálom; azért tsak
Róvja fel a’ kapu fél fájára, hogy el ne felejtse:
Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!
Élete második felét a városi közéletnek és a botanikának szentelte, a költészetet kulturált emberhez illő passziónak tartotta. Agglegényként anyjával és húgaival élt, a nősüléstől – feltehetően – boldogtalanul végződött szerelmei tartották vissza. Moldvában és Franciaországban szövődött románcainak a katonaélettel járó áthelyezések vetettek véget. Visszavonultságát baráti köre – Csokonai Vitéz Mihály, Földi János – enyhítette.
Legtöbb verse a hazaköltözés és Csokonai halála (1805) közti esztendőkben született. Ezekben az években írta meg első fogalmazásban népmesei ihletésű művét, a nemesi pöffeszkedést kifigurázó Lúdas Matyit. A mű végső formájában 1817-ben jelent meg Bécsben, Magyarországon 1831-ben adták ki először. A tömör, katonai stílusban írt elbeszélő költemény (hexameteres kiseposz) társadalomkritikája alighanem a legmerészebb a korban: Lúdas Matyi az első paraszt, aki fölényben van a nemesúrral szemben. Nem is maradt visszhang nélkül, a nemesség nagy része „merényletet” látott benne.
Fazekas Mihály: Lúdas Matyi
(részlet)
A négyelni való, megvert háromszor. – Az Isten
Így bánik, s bánjon valamennyi kegyetlen urakkal.
Ezt mondván, megtért a kastéllyába, s azonnal
Elküldötte a húsz láncsást, kegyelemmel akarván
Ójni magát ezután az erőszaktételek ellen;
És törvénytelenül nem bánt, hanem úgy, ahogy illik,
Embertársaival; jól is végezte világát.
Fazekas lírai munkái ugyancsak kimagaslóak, semmivel sem gyengébb alkotások, mint elbeszélő költeménye. Élete végére a sztoikus filozófia követőjévé lett (Nyáresti dal, Ki a boldog?, A bölcs). Amikor verset már alig-alig írt, vitairatokkal szólt bele az irodalom ügyeibe (Debrecen védelme című cikkével összevitázott Kazinczyval). 1819-től szerkesztette, jórészt maga írta a Debreceni Magyar Kalendáriumot, amely szépirodalmi és ismeretterjesztő olvasmányokat közölt, s amelynek a tudomány és a felvilágosodás eszméinek terjesztése volt a célja.
Sógorával, Diószegi Sámuellel, a hajdúböszörményi botanizáló prédikátorral 1807-ben adták ki Debrecenben az első magyar növényhatározót, a Linné rendszere alapján készült Magyar Füvészkönyvet. A svéd botanikus osztályozási rendszere ugyan formális, Fazekasék érdeme ennek ellenére óriási: megteremtették a magyar növénytan nyelvét. A füvészkönyvből szakmai sikerei ellenére kevés fogyott – a maradi gazdák idegenkedtek attól, hogy „könyvből vessenek-arassanak”. Ez elkeserítette Fazekast, de azért tovább munkálkodott a növénytan tudományának népszerűsítésén.
FAZEKAS MIHÁLY: [MINT MIKOR A NAP…]
Mint mikor a nap az ellátás szélére lejutván
Visszatekint, s az aranygyapjas felhőknek alóla
A már barnúló erdőkre veresses arany színt
Leggyent, azzal elűl, s az arany festést is azonnal
A sűrűségből kibukott árnyék letörűli:
Ámelim így nézett még egyszer hátra, kezével
Mejjét és ajakát illetvén, s azzal el is tünt,
S engem az aggódás és a siralom beborított
Bús árnyékával. Majd rólatok, elfeketült fák!
Mind elmászkálnak lassan a lomha homályok,
Egy pompás hajnal hasadása után; de az én rám
Gyűlt éjnek véget nem vét az örökre lement nap.
Megtervezte a később nagyhírű debreceni Füvészkertet, amelynek megnyitását azonban már nem érhette meg. Az irodalmi arcképcsarnokban így írnak róla: „Ez a könyv teremtett rendet a növénynevek hazai zűrzavarában. És ha közönségsikere alig-alig volt, mivel a maradi gazdák idegenkedtek attól, hogy „könyvből vessenek-arassanak”, gyanúsnak tartották a tudományosan megalapozott mezőgazdálkodást, a szakkörök előtt azonnal nagy tekintélyű lett a könyv, még a Helytartótanács is dicsérő okirattal tüntette ki. Fazekas pedig tovább munkálkodott a növénytan tudományának népszerűsítésében. Ő tervezte és készítette elő a később oly nagy hírű debreceni Füvészkertet, amelynek megnyitását azonban már nem érhette meg.”
Mindezek mellett Fazekas Mihály tevékeny közéleti ember is volt egészen haláláig. 1806-ban ő lett a debreceni kollégium gazdasági vezetője, majd később Debrecen főpénztárnoka, 1807-től városi esküdt. Ő szervezte meg a debreceni polgárkatonaságot, a városi rendfenntartó alakulatot, mai szóval rendőrséget, melynek a kapitánya lett.
Fazekas Mihály 1828. február 23-án tüdőbajban halt meg. Összegyűjtött költeményei először 1836-ban jelentek meg.
Népiesség, demokratizmus, racionalizmus – ezek a jellemző sajátosságai Fazekas mondanivalóinak, amelyeket jóízű nyelven, hol a népdalhoz közelítő, hol klasszicizáló formákban is népi nyelven fejez ki. Fontos előzménye tehát a romantika demokratikus népiességének, amely Petőfit készítette elő.
