A civilizációban élő emberek zöme ülve keresi kenyerét, ülve étkezik, társalog, utazik, és a szórakozásra, kikapcsolódásra szánt ideje nagy részét is – tévéfotelben, színházi páholyban, autóülésen, bárszéken, nézőtéri lelátón, kerti padon – ülve tölti el.
Lakodalmat ülünk, ünnepet ülünk. Vörösmartytól tudjuk, hogy „A vadász ül hosszú, méla lesben”, s akad, aki – Ibsennel szólva – „bírói széket ül önmaga felett”. És persze a bűnözők is – ülnek, jó esetben. Ez az igénk, amikor valaki „függőlegesen tartott törzsének alsó részére helyezkedve nyugszik valahol vagy helyezkedik valahová”, ismeretlen eredetű ugyan, de minden bizonnyal igen régi eleme szókincsünknek, hiszen őseink nem csak a lovat ülték meg derekasan.
Eleink nem az asztalhoz találták ki a széket, mint gondolnánk, hanem fordítva. Amikor a civilizáció fejlődése bizonyos ülőalkalmatosságok – padok, lócák, zsámolyok, majd székek – használatát eredményezte, szükségszerűvé vált, hogy az ételt ne a földön vagy köveken szolgálják fel többé, hanem magasított, felemelt „segédeszközökön”.
Ótörök eredetű „szék” szavunk eredeti jelentése valamikor ez volt: ülésre használt kő vagy földpadka, később pedig; falhoz erősített pad, lóca. De a két jelentés kialakulása között évezredek teltek el, s aztán megint századok, mire mészárszék, szószék, törvényszék, sőt: árnyékszék, és más hasonló összetett szavak gazdagították nyelvünket. Az ülés ősformáitól az ülőalkalmatosságok ezreinek mai világáig érdekes a fejlődés, noha erre nemigen gondolunk, amikor ezt az ébrenlétünk során leggyakrabban használt bútordarabot „testközelben” tudjuk.
A szék ülőlapján és háttámláján alkalmazott kárpitot – eleinte bőrt, majd posztót, később hímzett bársonyt – a XVI. század végétől kezdik el rögzíteni. A XVII. században terjed el a székek kárpitozása, ekkor kap bevonatot az ülés és a támla is, és válik divattá a varrott hímzés. Az addig csak falra és leterítésre szolgáló kárpitot rádolgozzák a székekre. A hazai rokokó kastélyok és bútorok egyik legnagyobb szabású példája a fertődi Esterházy-kastély. Esterházy Pál ezüstözött réz borítású karosszékei, amelyek minden valószínűség szerint itthon készülhettek az 1680-as évek végén, bútorművészetünk egyedülálló emlékei közé sorolhatók.
Az újkorban új anyagok határozzák meg a szék küllemét, és készítőik műszaki találékonysága, kézügyessége jellemzi. Faláb és műbőrborítás az ülőlapon (Montis-székek): leginkább talán ezek felelnek meg a székről bennünk élő hagyományos képnek. Igazi áttörést, új korszakot az ülőbútorok gyártásában a Thonet cég találmánya, a bükkfa hajlítása, illetve, az ebből készített bútorok előállítása jelentett. A farudakat gőzöléssel tették hajlításra alkalmassá, meghajlították, majd sablonban a kívánt formában rögzítették.
Fémváz után műanyagból
A Bauhaus szülőatyja, Le Corbusier 1925-ben mutatta be a még hajlított fából készült Fauteuil Nr. 9 nevű alkotását Párizsban. Ugyanebben az évben alkotta meg az első „önhordó” acélcsővázas ülőalkalmatosságot, a csőszéket az 1902-ben Pécsett született építész és formatervező, Breuer Marcell (Marcel Breuer). Kollégája, Mies van der Rohe pedig egy évvel később, 1926-ban rukkol elő az ugyancsak híressé vált rezgő- vagy lengőszékkel, jelezvén, a XX. században új anyag forradalmasítja a székek világát: az acél.
A harmincas évek elején a Thonet Mundus cég volt az első, amely berendezkedett a fémvázas bútorok gyártására. Itt kezdték el szériában gyártani a Bauhaus neves képviselői – Mart Stam, Le Corbusier, Mies van der Rohe és Marcel Breuer – által tervezett, fémből hajlított szabadon lengő székeket is. Ezek funkcionalista stílusukkal szándékosan hangsúlyozzák készítőik vonzódását a világos, áttetsző szerkezetekhez, a geometriai alapformákhoz. „Széktörténetileg” lényeges még a műanyag bevonása a bútorgyártásba; az első műanyag széket Verner Pontons készítette 1960-ban.
Az a jó, ha mindenki megtalálja az egyéniségéhez leginkább illő széket. De vajon lehet-e egy szék a személyiség kifejezője? Lehet, bizony. Az egyéni érzékenységeket különböző széktípusok elégítik ki. Akinek a pihenés vagy a biztonságérzet szempontjából támasztékra van szüksége, az állítható magasságú, háttámlás változatot is választhat. Az egyensúlyszék előnyei: a székben üléskor a medencecsontokra nehezedő testsúly áthelyeződik a combokra és térdekre. Ez a testhelyzet megosztja a gerincoszlopra nehezedő terhelést, ez pedig hozzájárulhat a hátfájás csökkenéséhez.
A természetközeli ember előnyben részesíti a tömör fából készült székeket, az extravagáns habitusúak nem riadnak vissza a szokatlan formatervezéstől, az újgazdag a habókás designtól, a menedzser a forgatható és állítható magasságú, fejtámlás, bőrrel bevont darabtól, de van, aki a klasszikus vonalvezetésre voksol.
Csakhogy az ülőbútorok esetében éppen a „klasszikus” fogalmát kell újra- és újraértelmezni. A mai, olykor meghökkentő formájú, fantáziadús ülőalkalmatosságok egykor éppúgy klasszikussá válhatnak, mint Breuer csőszéke. A legnagyobb karrierre persze, az a darab számíthat alattunk, amely ergonómiai szempontok figyelembevételével terveztetett. Akkor szokatlan formája ellenére is szokatlanul kényelmes ülés esik benne.
