„Az igazi szabadság nem más, mint annak belátása, hogy nem vagyunk szabadok.” 100 éve, 1921. január 5-én született Neuchatelben Friedrich Dürrenmatt svájci dráma- és prózaíró, esszéista.
„Első drámai kísérletétől hetvenéves korában bekövetkezett haláláig 45 év telt el. Ezalatt nagyon sokat írt, nagyon sok sikere volt, nagyon nagy vagyont keresett. Ha színpadi műveit, rádiójátékait, regényeit és elbeszéléseit, tanulmányait végig akarnók elemezni, vastag kötetet tölthetnénk meg. Végeredményként azt állapítanók meg, amit ez a rövid összefoglalás: hogy a XX. század egyik legnagyobb és legsikeresebb írója volt.”
Friedrich Dürrenmatt a Bern közelében fekvő Konolfingen településen született 1921. január 5-én. Apja református lelkész volt, s az volt nagyapja is, akinek nevét szellemes szatirikus írásai tették ismertté. A középiskolát Bernben végezte, majd 1941-től német nyelvet és irodalmat, valamint filozófiát tanult a Zürichi Egyetemen. Egy szemeszter után átjelentkezett a Berni Egyetemre, ahol teológiai tanulmányokat folytatott. Kezdetben papnak készült, de hamar kiderült, hogy kitűnően rajzol grafikákat, ráadásul szenvedélyes színházrajongó is volt, s a dramaturgiai irodalomban is elmélyült, így a lelkészi pálya iránti elhivatottsága gyorsan semmivé foszlott.
1943-ban végleg hátat fordított a szervezett oktatásnak, s úgy döntött, sokoldalú tehetségéből próbál megélni. Előbb a zürichi Weltwoche című lap grafikusa, illusztrátora, majd később színikritikusa lett. 1947-ben hosszas drámaelméleti, drámatechnikai tanulmányok után megírta első darabját Meg vagyon írva címmel (húsz évvel később Az újrakeresztelők címen átdolgozta), majd 1948-ban megjelent A vak című drámája is. E korai darabjai még a misztériumjátékok hangvételét és formai megoldásait idézték, s arra a kérdésre keresték a választ: hogyan lehet összeegyeztetni az Isten végtelen jóságába és mindenhatóságába vetett hitet az általa teremtett világ gonoszságával.
Az első két darabját kísérő értetlenség nem szegte Dürrenmatt kedvét, ám érdeklődése az 1940-es évek végére egyre inkább a társadalmi ellentmondások, az eltömegesedés, az egyéni és közérdek kibékíthetetlennek tűnő ellentéte, az állam túlzott elbürokratizálódása felé fordult. Ekkoriban megkezdett színházelméleti tanulmányában, amely 1955-ben Színházi problémák címmel jelent meg, megfogalmazta, miért tartja a komédiát ezen ellentmondásos, szorongató kor legautentikusabb műfajának:
„Közös a bűnünk…inkább szerencsétlenek vagyunk, mint bűnösök. A komédia illik hozzánk. Világunk éppúgy a groteszkbe vezetett el, mint az atombombához…az apokaliptikus vízió lett groteszkül reális.”
Első, már komoly sikert aratott komikus tragédiája, A Nagy Romulus is ennek a hitvallásnak jegyében készült, paródiáját adja a nagy történelmi korszakváltásoknak, az uralmon lévők magánkedvteléseinek, az iskolai történelemkönyvek anyagának.
Az igazi világsikert az 1956-ban megjelent Az öreg hölgy látogatása című darabja hozta meg, amelyből 1964-ben film is készült Ingrid Bergmannal és Anthony Quinn-nel a főszerepben. A Magyarországon is igen gyakran játszott tragikomédia Dürrenmatt morálfilozófiai gondolatainak legfrappánsabb megfogalmazása, a pénz mindenhatóságába vetett hit, a megalkuvás, a gátlásnélküliség, a manipuláció hihetetlenül pontos rajza. Hasonlóan nagy sikert aratott Fizikusok című drámája is, amely aktuálpolitikai kérdéseket feszeget, a hidegháború, az egész emberiséget fenyegető atomkatasztrófa ellen tiltakozik. Dürrenmatt későbbi darabjaiban (A Meteor, a János király, az Egy bolygó portréja), amelyek szintén fontos és aktuális társadalmi-művészeti kérdéseket tárgyaltak, nem tudta megismételni a nagy drámák bravúrját.
Az ötvenes évek elejétől prózai munkássága is egyre jelentősebbé vált, krimiszerű regényei, mint A bíró és a hóhér, A gyanú, A baleset, Az ígéret igen olvasottak voltak az igényes detektívregényeket kedvelők körében. Népszerűségét növelte, hogy regényei egy részét filmre is vitték, így például Az ígéretnek több feldolgozása is készült, amelyek közül a német és az angol adaptáció mellett igen jelentős Fehér György különös hangulatú filmje, a Szürkület, valamint a Sean Penn-féle feldolgozás Jack Nicholsonnal a főszerepben. Életművének fontos részét képezik rádiójátékai is, amelyek közül a Stranitzky és a nemzeti hős címűt a Magyar Rádió is műsorára tűzte.
Noha sokszor emlegették az irodalmi Nobel-díj várományosai között, ezt soha nem kapta meg. Kapott viszont számos más magas kitüntetést, így 1959-ben a mannheimi Schiller-díjat, 1960-ban a svájci Schiller-alapítvány nagydíját, 1966-ban pedig a német nyelvű irodalom legrangosabb elismerését, a Georg Büchner-díjat. Irodalmi mestereinek Plautust, Moliere-t, Wedekindet, Shaw-t és Wildert tartotta, de a kritika leginkább Brecht hatását emeli ki, hiszen mindketten a közéleti problémák, a visszásságok, a megoldatlanságok szószólói, kritikusai voltak. Dürrenmatt többnyire kemény szavakkal, sokszor maró gúnnyal bírálta a svájci társadalom valóságát, halála előtt nem sokkal egy beszédében börtönnek nevezte hazáját, ahol „minden fogoly egyúttal a maga börtönőre is”.
A világhírű író 1990. december 14-én hunyt el, szívroham következtében. Halála után tíz évvel, 2000 szeptemberében Neuchatelben özvegye, az újságíró-filmes Charlotte Kerr megnyitotta a Dürrenmatt Központot, ahol elsősorban az író festményeivel és rajzaival ismerkedhetnek meg a látogatók.
