„Az igazi szabadság nem más, mint annak belátása, hogy nem vagyunk szabadok.” Friedrich Dürrenmatt svájci dráma- és prózaíró, esszéista 25 éve, 1990. december 14-én halt meg.
A Bern közelében fekvő Konolfingen településen született 1921. január 5-én. Apja református lelkész volt, az volt nagyapja is, akinek nevét szellemes szatirikus írásai tették ismertté. A középiskolát Bernben végezte, majd 1941-től német nyelvet és irodalmat, valamint filozófiát tanult a Zürichi Egyetemen. Egy szemeszter után átjelentkezett a Berni Egyetemre, ahol teológiai tanulmányokat folytatott. Kezdetben papnak készült, de hamar kiderült, hogy kitűnően rajzol, ráadásul szenvedélyes színházrajongó is volt, a dramaturgiai irodalomban is elmélyült, így a lelkészi pálya iránti elhivatottsága gyorsan semmivé foszlott. 1943-ban végleg hátat fordított a szervezett oktatásnak, s úgy döntött, sokoldalú tehetségéből próbál megélni.
Előbb a zürichi Weltwoche című lap grafikusa, illusztrátora, később színikritikusa lett. 1947-ben hosszas drámaelméleti, drámatechnikai tanulmányok után megírta első darabját Meg vagyon írva címmel (húsz évvel később Az újrakeresztelők címen átdolgozta), majd 1948-ban megjelent A vak című drámája is.
E korai darabjai még a misztériumjátékok hangvételét és formai megoldásait idézték, s arra a kérdésre keresték a választ: hogyan lehet összeegyeztetni az Isten végtelen jóságába és mindenhatóságába vetett hitet az általa teremtett világ gonoszságával.
Az első két darabját kísérő értetlenség nem szegte kedvét, de érdeklődése az 1940-es évek végére egyre inkább a társadalmi ellentmondások, az elidegenedés-eltömegesedés, az egyéni és közérdek kibékíthetetlennek látszó ellentéte, az állam túlzott elbürokratizálódása felé fordult. Ekkor fogott hozzá színházelméleti tanulmányainak megírásához, amelyek kötetbe foglaltan 1955-ben jelentek meg Színházi problémák címmel.
A történelem groteszk ábrázolása, 1950-ben írt komikus tragédiája, A Nagy Romulus hozta meg számára a hírnevet, világhíressé az 1956-ban megjelent Az öreg hölgy látogatása című darabja tette, amelyből 1964-ben film is készült Ingrid Bergmannal és Anthony Quinn-nel a főszerepben. A Magyarországon is igen gyakran játszott tragikomédia morálfilozófiai gondolatainak legfrappánsabb megfogalmazása.
A Dürrenmatt – Beckett-tel ellentétben – a hagyományos dramaturgiára építi abszurd játékait, hogy „őrült” komédiát, úgynevezett paradox színházat kanyarítson belőlük, amilyen a bolondokházában játszódó nagy sikert aratott Fizikusok című drámája is, amely a modern tudományos világnézetek csődjéről szól és amellett, hogy politikai kérdéseket feszeget, a hidegháború, az egész emberiséget fenyegető atomkatasztrófa ellen tiltakozik. A darab cselekménye a felelősség elől bolondokházába menekült tudósok körül forog, s ez az idegszanatórium tágul őrült világunk szimbólumává, melyben elmebetegek a világ felrobbantásán munkálkodnak, s a „józanok” az őrültek házába menekítik gondolataikat, nehogy embertársaik ártalmára legyenek. Dürrenmatt ebben a drámában az atomkor tudósainak emberfeletti felelősségéről szól, azonban a zseniális dramaturgiai ötlet helyenként háttérbe szorítja a valódi konfliktust, a fizikusok erkölcsi felelősségének problémáját. Későbbi darabjaival (A Meteor, a János király, az Egy bolygó portréja) nem tudta megismételni a nagy drámák bravúrját.
Az ötvenes évek elejétől prózai munkássága is egyre jelentősebbé vált, krimiszerű regényei, mint A bíró és a hóhér, A gyanú, A baleset, Az ígéret igen olvasottak voltak az igényes detektívregényeket kedvelők körében. Népszerűségét növelte, hogy regényei egy részét filmre is vitték, így például Az ígéretnek több feldolgozása is készült, amelyek közül a német és az angol adaptáció mellett igen jelentős Fehér György különös hangulatú filmje, a Szürkület, valamint a Sean Penn-féle feldolgozás Jack Nicholsonnal a főszerepben (a film magyar címe: A kudarc anatómiája). Életművének fontos részét alkotják rádiójátékai is, amelyek közül a Stranitzky és a nemzeti hős címűt a Magyar Rádió is műsorára tűzte.
Nem nyerte el az irodalmi Nobel-díjat, bár sokszor a várományosok között emlegették. Kapott viszont számos más magas kitüntetést, így 1959-ben a mannheimi Schiller-díjat, 1960-ban a svájci Schiller-alapítvány nagydíját, 1966-ban pedig a német nyelvű irodalom legrangosabb elismerését, a Georg Büchner-díjat. Irodalmi mestereinek Plautust, Moliére-t, Wedekindet, Shaw-t és Wildert tartotta, de a kritika leginkább Brecht hatását emeli ki, hiszen mindketten a közéleti problémák, a visszásságok, a megoldatlanságok szószólói, kritikusai voltak.
1990. december 14-én szívroham következtében hunyt el Neuchatelben. 2000 szeptemberében özvegye, az újságíró-filmes Charlotte Kerr a városban megnyitotta a Dürrenmatt Központot, ahol elsősorban az író festményeivel és rajzaival ismerkedhetnek meg a látogatók. A színésznő halála óta a létesítményt a svájci szövetségi állam, Neuchatel kanton és Neuchatel város tartja fenn.
