Másnak három élet kevés lett volna arra, amit a 25 éve elhunyt Gerald Durrell írónak és zoológusnak osztályrészül jutott és élete hét évtizede alatt elvégzett.
Az idén 95 éve született Gerald Durrel természet iránti alázattal járta be a világ még érintetlen vadonjait, felkarolva a kipusztulás szélére sodródott állat- és növényfajok ügyét, nemzetközileg elismert zoológussá képezte magát, saját, ugyancsak híres állatkertjében tanulmányozva és óva barátaivá fogadott állatait, s mindeközben termékeny és ragyogó tollú íróként a természettudomány és a szatíra egyedülálló elegyével szórakoztatta sajátos stílusának híveit.
Jóllehet vagy harminc könyv és tucatnyi film fűződik nevéhez, e munkásságát tartotta a legkevesebbre; irodalmi tevékenységét csupán „másik” élete anyagi megalapozójának tekintette. Durrell elsősorban elszánt és szenvedélyes természetvédő volt, s hittel vallotta, hogy a megfelelően kialakított állatkertek a legalkalmasabbak egyrészt a fiatal nemzedék figyelmének felkeltésére, másrészt a veszélyeztetett állatok ritka példányainak megóvására. Ennek szellemében hozta tető alá már 1959-ben jerseyi állatkertjét, amelyről könyvet is írt.
Nyughatatlan élete volt: Indiában született, de már 10 éves korában Korfu szigetére költözött, számos könyvét azonban Dél-Franciaországban írta. Mégis Korfu számít legfőbb szellemi ihletőjének: a szigeten kezdődött élethosszig tartó szenvedélyes elkötelezettsége a vadon világa iránt. Itt eltöltött éveinek állít emléket a Családom és egyéb állatfajták című könyvében, amely talán legnépszerűbb szatírája.
21 éves korára – örökség révén – adatott meg számára, hogy azzá válhatott, amiről mindig is álmodozott: az állatok gyűjtésének szentelhette életét. Számtalan állatkert köszönhet neki gazdag kollekciót; egyedül a londoni zooban 25 új fajtát honosított meg. Rendre éles szavakkal vetette el azokat az érveléseket, amelyek szerint az állatkertek a bennük lakók kínzókamrái, mondván: az állatok nem szőrös-tollas emberek, gondosan megfogalmazott szabadságkoncepcióval.
Úgy tartotta: a vadon lakóinak csak akkora helyre van szükségük, amelyen belül megtalálnak vizet, élelmet, menedéket, s „nem merülnek mély filozófiai elmélkedésekbe arról, mi lehet a látóhatáron túl”.
Nem adatott meg neki az egészséges időskor: súlyos csípőprotézis-műtétjét nem kevésbé veszélyes májátültetés követte. Ebből már nem is tudott kilábalni: komoly komplikációk után, szívének kedves jerseyi környezetében érte a halál 1995. január 30-án 70 éves korában a szatíra nagy természettudósát, a természettudomány nagy szatírikusát.
