„Az oroszlán nemes természetének szép illusztrációja volt, amint elpofozta útjából a nejét, miközben elcsórta az orra elől a húsadagját.” 20 éve halt meg Gerald Durrell.
„Akinek gyerekkori álma, hogy mozdonyvezető legyen, állítólag nagy ritkán lép valóban erre a pályára. Márpedig ha ez így igaz, én a szerencse fiának mondhatom magam, ugyanis kétesztendős koromban egyszer s mindenkorra szentül eltökéltem, hogy semmi egyébbel nem óhajtok foglalkozni, mint állatok tanulmányozásával. A világon semmi más nem érdekelt.”
Másnak három élet kevés lett volna arra, amit Gerald Durrell a neki osztályrészül jutott hét évtized alatt elvégzett: a természet iránti alázattal járta be a világ még érintetlen vadonjait, felkarolva a kipusztulás szélére sodródott állat- és növényfajok ügyét, nemzetközileg elismert zoológussá képezte magát, saját, ugyancsak híres állatkertjében tanulmányozva és óva barátaivá fogadott állatait, s mindeközben termékeny és ragyogó tollú íróként a természettudomány és a szatíra egyedülálló elegyével szórakoztatta sajátos stílusának híveit.
Nyughatatlan élete volt: Indiában született, de már 10 éves korában Korfu szigetére költözött, számos könyvét azonban Dél-Franciaországban írta. Mégis Korfu számít legfőbb szellemi ihletőjének: a szigeten kezdődött élethosszig tartó szenvedélyes elkötelezettsége a vadon világa iránt. Itt eltöltött éveinek állít emléket a Családom és egyéb állatfajták című könyvében, amely talán legnépszerűbb szatírája.
Könyveit sajátos humor és derű szövi át, a kaland és a természettudomány elegyével szórakoztatta híveit. Meg volt győződve arról, hogy a megfelelően kialakított állatkert a legalkalmasabb a veszélyeztetett fajok megóvására és az ifjúság figyelmének felkeltésére a természet iránt. Elvetette azok érveit, akik az állatkerteket a bennük lakók börtönének mondták: szerinte az állatok nem szőrös-tollas emberek, pontosan megfogalmazott elképzelésekkel a szabadságról, de szükségük van életmódjuknak megfelelő méretű helyre.
Jóllehet számos könyv és tucatnyi film fűződik nevéhez, e munkásságát tartotta a legkevesebbre; irodalmi tevékenységét csupán „másik” élete anyagi megalapozójának tekintette. A 90 éve született és 20 éve elhunyt Gerald Durrell elsősorban elszánt és szenvedélyes természetvédő volt, s hittel vallotta, hogy a megfelelően kialakított állatkertek a legalkalmasabbak egyrészt a fiatal nemzedék figyelmének felkeltésére, másrészt a veszélyeztetett állatok ritka példányainak megóvására. Ennek szellemében hozta tető alá már 1959-ben jerseyi állatkertjét, amelyről könyvet is írt.
21 éves korára – örökség révén – adatott meg számára, hogy azzá válhatott, amiről mindig is álmodozott: az állatok gyűjtésének szentelhette életét. Számtalan állatkert köszönhet neki gazdag kollekciót; egyedül a londoni állatkertben 25 új fajtát honosított meg. Rendre éles szavakkal vetette el azokat az érveléseket, amelyek szerint az állatkertek a bennük lakók kínzókamrái, mondván: az állatok nem szőrös-tollas emberek, gondosan megfogalmazott szabadságkoncepcióval. Úgy tartotta: a vadon lakóinak csak akkora helyre van szükségük, amelyen belül megtalálnak vizet, élelmet, menedéket, s „nem merülnek mély filozófiai elmélkedésekbe arról, mi lehet a látóhatáron túl”.
Idős korában súlyos csípőprotézis-műtétjét nem kevésbé veszélyes májátültetés követte. Ebből már nem is tudott kilábalni: komoly komplikációk után, szívének kedves Jersey-i környezetében érte a halál 70 éves korában a szatíra nagy természettudósát, a természettudomány nagy szatirikusát.
Részlet a könyvből a címre kattintva:
Gerald Durrell: Életem értelme
Az Életem értelme főhőse a serdülő Gerry Durrell, aki életében először munkába áll: ápolóként a whipsnade-i állatkertben. Játékos jegesmedvék, gézengúz gnúk, púpos pöffeszkedők és egyéb állatfajták kószálnak a könyv lapjain, halálra rémítve az állatkert gyanútlan látogatóit. Gerry pedig vigyorogva áll a forgatag közepén, és összekacsint az olvasóval: „Lám, mi tudjuk, hogyan kell az állatokkal bánni – nem úgy, mint ez a népség, amely ide mindennap becsődül.”
És az örökifjú állat- és emberbarát hamarosan megtalálta élete értelmét – a kihalással fenyegetett állatfajták megóvását. És megtalálta a módját, hogy mindezt a lehető legélvezetesebb formában közvetítse az olvasók millióinak.
