Szókimondó volt, imádta a kártyát, és egyetlen jól irányzott mondattal bárkit megnevettetett – Gombaszögi Ella, a magyar színház legendás komikája a színpadon és azon kívül is utánozhatatlan jelenség volt.
Ha valaki a két világháború közötti magyar színházi élet egyik legszínesebb alakját keresi, Gombaszögi Ellát érdemes felidéznie. A közönség Elluskaként ismerte, kollégái pedig nemcsak a tehetségéért, hanem csípős humoráért és nyers őszinteségéért is rajongtak. Nem finomkodott, nem kertelt, és a legkényesebb helyzetekből is képes volt kivágni magát egyetlen szellemes válasszal.
A Gombaszögi nővérek legfiatalabb tagja 1898. december 27-én született. Nővérei közül Margit ünnepelt színésznő lett, Frida drámai szerepekben aratott sikereket, Irén pedig végül Amerikába költözött. Ella a komika szerepét töltötte be a családban: természetes humora, szókimondása és eleven személyisége hamar megkülönböztette a többiektől. A korabeli szóbeszéd szerint Heltai Jenő Tündérlaki lányok című darabjának alakjait is a Gombaszögi nővérek ihlették. A legfiatalabb lányt, Sárikát maga Ella játszotta a Vígszínház 1915-ös bemutatóján.
Tizenöt évesen már a Vígszínház színpadán
Gombaszögi Ella még a Színiakadémia növendéke volt, amikor tizenöt évesen szerződtette a Vígszínház. Később a Magyar Színházban játszott, majd szabadúszóként vállalt szerepeket. A közönség hamar megszerette, mert nem egyszerűen elmondta a szöveget: minden mondatában ott volt a személyisége, a váratlan hangsúlyokban és a tekintetében pedig gyakran már a poén előtt megszületett a nevetés.
A harmincas évektől a filmvásznon is feltűnt, többek között Kabos Gyula partnereként. Szerepelt a Meseautó, a Janika, a Légy jó mindhalálig, az Ida regénye és a Fizessen, nagysád! című filmekben. A vásznon is ugyanaz a karakteres, életteli komika jelent meg, akit a színházi közönség már jól ismert.
Csortos Gyula sem tudta zavarba hozni
A Gombaszögi Elláról fennmaradt történetek egyik legmulatságosabb főszereplője maga a színésznő. Egy zenés vígjátékban azt kellett elmesélnie Csortos Gyulának, hogy azt álmodta: meztelenül sétált az utcán, mindössze egy hatalmas tollas kalapot viselve.
– És nem szégyellte magát? – kérdezte Csortos.
– Dehogynem! Ki hord manapság tollas kalapot? – vágta rá Ella.
Csortos egy másik estén úgy döntött, megtréfálja partnerét, és a megszokott válasz helyett előre lelőtte a poént. A kérdésre, hogy nem szégyellt-e tollas kalapban sétálni, Ella egy pillanatra megtorpant, majd máris visszavágott:
– Nem, mert maga is ott sétált pucéran, cilinderrel a fején, és mindenki csak magát bámulta.
A történet jól mutatja, miért volt Elluska különösen veszélyes partner a színpadon: ha valaki eltért a megszokottól, ő nem esett kétségbe, hanem még egy lapáttal rátett a humorra.
Kártya, barátok és egyenes beszéd
A színházon kívül is társasági ember volt, aki szeretett kártyázni, és csak olyanokkal ült asztalhoz, akiket méltó ellenfélnek tartott. A vesztes játszmák sem keserítették el különösebben: legalább volt alkalma egy kicsit zsörtölődni. Barátait gyakran nyers, ma már meghökkentőnek ható megszólításokkal illette, de a környezetében ezt többnyire a közvetlensége és sajátos humora részeként fogadták.
Egyszer Bilicsi Tivadar a családi szaftos gulyás készítéséről mesélt neki. A nagyétkű Ella türelmetlenül sürgette:
– Gyorsabban mondd, te pogácsaalma fejű strici, mert már csurog a nyálam!
Egy másik alkalommal egy kollégája megkérdezte, miért nem nevezi őt is így. Ella rövid válasza mindent elárult a stílusáról:
– Mert te tényleg az vagy.
A történetek mögött egy olyan színésznő alakja rajzolódik ki, aki nem igyekezett megfelelni a társasági illem szabályainak. Inkább önmaga maradt, és éppen ezzel vívta ki a körülötte élők szeretetét.
Gombaszögi Ella magánélete szorosan összefonódott a színházzal. Rövid házassága után egyedül élt, idejének nagy részét barátai és kollégái társaságában töltötte. 1951 őszén még Osztrovszkij Farkasok és bárányok című darabjára készült a Madách Színházban. November 12-én azonban már nem érkezett meg a próbára: 52 évesen, szerepével a kezében halt meg.
Gombaszögi Ella rövid életében a komédia nem pusztán szakma volt, hanem a létezés természetes formája. A róla fennmaradt anekdotákban ma is ott él a színpad merész, gyors észjárású, minden helyzetben talpra eső művésze, aki még akkor is képes volt megnevettetni a közönséget, amikor valaki más már rég zavarba jött volna.
