100 éve, 1918. február 6-án hunyt el Gustav Klimt osztrák festőművész, a szecesszió egyik legismertebb képviselője.
100 éve hunyt el a szecesszió festészetének kiemelkedő művésze, az osztrák Gustav Klimt. Élete összefonódott a belle époque, a századforduló páratlan kulturális virágzásban kiteljesedő Bécsével. A bécsi szecesszió vezéregyénisége minden kétséget kizáróan Gustav Klimt volt. Művészete a szimbolizmus a teljesen kifejlett közép-európai modernizmusba való átmenetet jelzi. 1862-ben született, családjában ő volt a hét közül a második gyerek. Apja kézműves – értékes fémekkel dolgozó vésnök volt, de paraszti sorból származott. Az édesanyja egykor operaénekesi álmokat dédelgetett, ám később kedélybeteg lett, így álmai nem teljesedhettek be.
1874-ben Klimt ösztöndíjas lett az Österreiches Museum für Kunst und Industrie mellett működő, frissen alapított Képző- és Iparművészeti Főiskolán. Amkor eljött az ideje, két fiatalabb testvére követte példáját: Ernstből szintén festő vált, Georg később szobrászattal és fémmegmunkálással foglalkozott. Gustav és Ernst összefogott egyik iskolatársukkal, Frans Matsch-csal, és már azelőtt, hogy befejezték volna tanulmányaikat, különböző festészeti munkákat vállaltak. 1886-ban kapák legfontosabb közös megrendelésüket: képsorozatot kellet készíteniük Bécsben az új Burgtheater számára. A színház volt a bécsi kulturális és társadalmi élet központja, úgyhogy jelentős helynek számított. A képeket kitörő lelkesedéssel fogadták, s mikor 1888-ban végleg elkészültek, Klimtet aranykereszttel tüntette ki Ferenc József császár. A siker megrendeléseket és elismeréseket hozott a művészeknek.
Édesapja és Ernst öccse halála után Klimt, ha nehezen is, de igyekszik eleget tenni a felkéréseknek. Esterházy Miklós megbízásából Klimt elkészítette a magyarországi tatai kastély dekorációját, amit Antwerpeni Nagydíjjal jutalmaznak. Az ötletadó alkotás Klimt műve volt az Altes Burgtheater nézőteréről. Ahogy a bécsi képre, amely Bécs város megbízásából született, úgy Klimt a tataira is ráfestette a korabeli közönségét. A szecesszió mesterének festménye ugyan „elkallódott” a második világháború után, de fennmaradt róla egy fekete-fehér fotográfia a két világháború közti időszakból. Az elveszett festménynek elkészítették a reprodukcióját, amit a bécsi Collegium Hungaricum készíttetett el a tatai múzeumban őrzött archív fotográfia alapján.
1894-ben Klimt és Matsch felkérést kapott a Bécsi Egyetem díszterme számára festmények elkészítésére. Professzori kinevezését azonban a kultuszminiszter elutasította az előző évben. Kirobban a művészet megújítására törekvők lázadása. A művészt és társait érő ármánykodások és negatív hangulatkeltés miatt 1897-ben Klimt kilép a Künstlerhausból, amelyen belül létrehozták a Secession aktívcsoportot. A Secession elnevezésű mozgalom és egyesület még ebben az évben önállósította magát és Klimt lett az alapító tagja és választott elnöke.
„Hogy mely témák foglalkoztatnak a festészetben? Az önarcképkészítés semmiképpen. A többi ember, és közöttük is főleg a nők…” – vallotta Gustav Klimt, akinek képei egészen sajátos, varázslatos hangulatot teremtenek. Képzeletének és képeinek főszereplője a nő volt. Az 1890-es évek elején ismerkedett meg Emilie Flöge (1874-1952) divattervezővel, modellel, akinek barátsága nemcsak lelki életére, művészetére is erős hatással volt.
Klimt egyrészt népszerű (főleg a nagypolgárság és a Freud-követők körében) volt, másrészt tiltakozásokat váltott ki, még pornográfiával és perverz túlzással is megvádolták. Ő azonban makacsul ment a maga útján, mindenekelőtt személyes alkotói szabadságát tartotta a legfontosabbnak. Az allegorikus freskók sokasága mellett számos portrét festett, főleg lelki problémákkal küszködő, elkényeztetett, finom nőkről. Többségüket sík, arany háttérrel festette, mely megadja a kép meghatározó dekoratív jellegét. Asszonyai fenséges, büszke teremtmények, testtartásuk rejtett erotikát sugároznak, stilizált formák, szecessziós vonalak, dekorativitás, szexuális utalások, divatos ruhák és nyakékek, ornamensek a háttérben. Portréin a ruha – és annak nélkülisége – ugyanolyan fontos, mint maga a modell, a nő személyiségének jellemzésére szolgál, kiemeli az arcot, a nyakat, a fedetlenül hagyott részeket. A századvég nagy témái közé tartozott a nő uralma a férfi felett, a szalonokban művészek és értelmiségiek folytattak vitákat a nemek csatájáról, Klimt „szupernői” leigázzák a férfiakat női mivoltukkal.
A nő három életkora
Rodin szobrainak hatására festi A nő három életkora (1905) című szimbolikus képét a nő kozmikus szerepéről. A színek áradata mellett a kép bővelkedik a növényi ornamentikában. A Kossuth Kiadó által gondozott A világhíres festők sorozatban írják, hogy az emberi sors filozofikus ábrázolása a Fakultás-képek érlelődése óta foglalkoztatta Klimtet. A képen a különböző, naturalisztikus, stilizált és dekoratív megoldások egymásmellettisége felerősíti a téma belső drámaiságát. A horizontálisan kettéosztott sík háttér előtt egymást átfedő, tarka ornamentális foltok felmagasodó sávjába foglalja bele Klimt a három nőalakot. A gyönyörű kislány és a fiatal anya síkszerű, áttetszően éteri, az öregasszony profilból ábrázolt, deformált teste naturalisztikusan jelenik meg. Mindhárman behunyják a szemüket, a megadó passzivitás, kiszolgáltatottság állapotát érzékeltetik.
A könnyű kék fátyol, amely Klimtnél az elmúlás attribútuma, a jelképek nyelvén azt hangsúlyozza, hogy nemcsak az öregkor a halál fenyegetettje, a viruló, sőt az éppen csak induló gyermeki élet is veszélyben van. A kép igen hamar népszerű lett.
Az örök körforgás-téma hasonló, későbbi nemzetközi hírűvé vált megjelenítése A halál és élet című kép. A különböző életkort képviselő emberalakok színes, dekoratív motívumokkal körülvett, gomolygó együttese Klimtnek ezen a képén mintha félelem nélkül békésen pihenne. Mintha nem is törődnének a fekete keresztekkel díszített kék köpenyében rájuk meredő, ijesztő halállal.
