„Miért van egyáltalán létező, és miért nincs inkább semmi? Ez a kérdés… Mindenkit megérint egyszer, talán többször is a kérdés rejtett ereje, anélkül, hogy igazán tudatosulna, mi megy végbe benne.” 125 éve született Martin Heidegger német filozófus, az egzisztencializmus kiemelkedő alakja.
Martin Heidegger 1889. szeptember 26-án született Messkirchben, apja sekrestyés volt. Ő is korán érdeklődött a vallás iránt, s érettségi után jezsuita novícius lett. A Freiburgi Egyetemen katolikus teológiát és középkori keresztény filozófiát tanult, s Franz Brentanót, a 19. század végének katolikus filozófusát, a leíró pszichológia megalapítóját tanulmányozta. Heidegger ezután egész életében a „lenni” ige alapértelmét kutatta, s a görögökben, főleg a Szókratész előtti idők gondolkodóiban fedezte fel a dolgokról való mélyreható elmélkedések kezdeteit, amikor még nem vált el a filozófia és a tudomány. Platón és Arisztotelész mellett a gnosztikusok és a 19-20. század fordulójának filozófusai, az egzisztencializmus alapítói hatottak rá: Kirkegaard, Nietzsche, Dithley, a szellemtörténet megindítója és Husserl, a fenomenológia létrehozója. Doktori értekezése is Husserl munkásságára épült, amely szemben állt az ember pszichológiai, szociológiai, vagy antropológiai megközelítésével. Amit később Heidegger a gondolkodásról, a szorongásról, vagy a kíváncsiságról írt, mind arra szolgált, hogy feltárja a Lét megértéséhez vezető utakat.
1915-ben kezdett tanítani a Freiburgi Egyetemen, a 13. századi angol ferences filozófusról, Duns Scotusról írt tanulmányával habilitált. 1927-ben jelent meg főműve, a Lét és idő, amelyet bonyolult nyelvezete dacára – vagy épp emiatt – óriási jelentőségűnek tekintettek. Az alig olvasható könyv erősen hatott Sartre-ra és más egzisztencialistákra, a szerzőt a legnagyobb ateista egzisztencialistának nevezték, ám az angol nyelvű világban csak kis hatása volt.
A mű a lét létezését vizsgálja, s hogy mit jelent ez a kérdés: Mi a lét jelentése? Hogy kapunk-e választ, az szerinte másodlagos. A Nyugat válságát a technikai fejlődés okozza, amely az elidegenedést és a gondolkodás elbukását eredményezte, ez az emberi lét olyan módjával jár együtt, amely nem kerülhető meg, bár egyes korokban és egyes egyéneket más-más mértékben érint. E vigasztalan perspektívát Heidegger későbbi írásai enyhítették, ezek szerint a kiutat a Létről való gondolkodás mutatja meg, ennek során az ember ismét közelebb kerül a Léthez. Az igazság nála nem a valóság tükröződése, hanem a Világ és a Föld, a megnyitás és elrejtés ellentéte. A legmagasabb rendű művészet a költészet, amit „a lét szószerű alapításának” nevez.
Heidegger 1923-tól Marburgban tanított, 1928-ban visszatért Freiburgba és Husserl utódja lett a katedrán. Itt írt Mi a metafizika? című műve (1929) kedvenc témáját, a semmi kérdéseit taglalja. A fenomenológia módszerét követve a szubjektum-objektum viszonyba ütközött, amely hagyományosan az ember és környezete szembenállását jelenti. Ő ezt úgy haladta meg, hogy a dolgok csak úgy ott vannak, feltárulnak (phaineszthai=feltárulkozni, ebből ered a fenomenon, a jelenség), tehát a szubjektum és objektum kettőssége nem eleve adott, csak később lép fel a fogalomalkotás során. Fejtegetéseihez saját német-görög nyelvezetet alkotott, ezért egyes német szavait vissza kell fordítani görögre, csak így lehet gondolatait követni.
„Miért van egyáltalán létező, és miért nincs inkább semmi? Ez a kérdés… Mindenkit megérint egyszer, talán többször is a kérdés rejtett ereje, anélkül, hogy igazán tudatosulna, mi megy végbe benne. Például a mélységes elkeseredés pillanatában, amikor súlya vész a dolgoknak és elhomályosulnak a jelentések. Talán csak egyszer kondul meg ez a kérdés, tompán mint egyszeri harangütés, belecsendül a létezésbe, hogy aztán lassanként újból elnémuljon. Jelen van e kérdés a szív kitörő örömében, amikor átszellemülten ragyognak a dolgok, mintha először vennének körül, úgyhogy könnyebbnek tünik azt gondolni, hogy nincsenek, mint megérteni, hogy vannak és úgy vannak ahogyan vannak. Ez a kérdés lepi meg az embert unalmában, amikor egyaránt távol vagyunk a kétségbeeséstől és az örömtől, amikor azonban a létezők konok mindennapiságból oly sivárság árad, hogy azzal sem törődünk már, hogy egyáltalán van-e létező vagy nincs, amiben azonban rendkívül fontos formában ugyan de újra csak az a kérdés csendül meg: „Miért van egyáltalán létező, és miért nincs inkább semmi?” (Martin Heidegger: Bevezetés a metafizikába)
Az ember kívül áll a dolgokon (ex-zisztál), mondja a Lét és időben, e dolgok sosem fogadják magukba teljesen, ám az ember mégiscsak semmi e dolgok nélkül. Sőt, oly mértékben el is merülhet bennük, hogy fel is oldódik, belevész a senki-létbe, ez a „das Man”, a német általános alany főnévi változata. Ezt üres fecsegés és kíváncsiság jellemzi, az első a sekélyesség, a második a szórakozás megjelenése, mindkettő a valódi érdeklődés hiányára utal. A szorongásban szerinte feltárul az autentikus lét, a szabadság, mint lehetőség. Az összes létező a sehol és semmi szférájába merül, a szorongás nyitottá teszi az embert a Létre. Mindez elég nehezen követhető, ám nyilvánvaló, hogy Heidegger ellenzi az emberiség kultuszát, s valami átfogóbbra hívja fel a figyelmet.
1929-ben adta ki a Kant és a metafizika problémája című művét is. Szerinte az ontológia (a létről való gondolkodás) és története nem más, mint a létre vonatkozó kérdés elfelejtése. „A nyelv a lét háza” – hirdette, az emberi létezés legmagasabb rendű eseménye, számára a gondolkodás annyi, mint a létet hallgatni.
Az 1930-as évek elején elfordult a lét kérdéseitől, s szerepet vállalt a náci kultúrpolitikában. Mikor a Freiburgi Egyetem rektora lemondott a fajüldöző követelések miatt, utóda Heidegger lett. Beszédeiben a hitlerizmust támogatta, s belépett a pártba is. Viszonya a nácikkal hamar megromlott, 1934-ben lemondott a rektorátusról, de a pártot nem hagyta el. A háború után a hitlerizmust az emberiség betegségének nevezte, a megszálló hatalmak mégis eltiltották a katedrától, csak 1951-től adhatott ismét elő. 1976. május 26-án, a Fekete-erdei Messkirchben halt meg.
Heidegger fenomenológiai módszerét, a létről szóló gondolatait egyesek egy álcázott istenhit keresésének tartják. Filozófiája nem gondolati eredmények összessége, lényege a kérdezés, nem a válaszok, metaforái nem fordíthatók le az általa is elutasított, megszokott filozófiai terminusokra. Műveiből magyarul csak részletek jelentek meg.
