„Az író ne valamiféle nemesúrnak képzelje magát, aki vendégszeretetből vagy jótékonyságból ad lakomát: inkább nyilvános étterem tulajdonosának, aki bárkit szívesen lát pénzéért.” 260 éve halt meg Henry Fielding angol író, Walter Scott szavaival élve az angol regény atyja.
„Az író ne valamiféle nemesúrnak képzelje magát, aki vendégszeretetből vagy jótékonyságból ad lakomát: inkább nyilvános étterem tulajdonosának, aki bárkit szívesen lát pénzéért. (…) Az eleség, amelyet elkészítettem, nem más, mint az emberi természet. (…) az emberi természet is oly csodálatosan változatos, hogy jóllehet közös gyűjtőnévvel foglaljuk össze az egészet, hamarabb végigsütheti-főzheti a szakács az világ valamennyi növényi vagy állati eredetű ételfajtáját, mintsem az író egy ilyen roppant témakört kimeríthetne.” (Henry Fielding: Tom Jones)
Kétszázhatvan éve, 1754. október 8-án halt meg Lisszabonban Henry Fielding angol író, Walter Scott szavaival élve az angol regény atyja. 1707. április 22-én született Sharpham Parkban, Glastonbury közelében, vagyontalan főnemesi családban, apja katonatiszt volt. Az etoni kollégiumot 17 évesen otthagyta, s az előkelő nemesifjak életét élve sikertelenül próbált egy gazdag lányt megszöktetni.
1728-ban, miután bemutatták első színdarabját a londoni Drury Line Theaterben, bölcsészetet tanult a leideni egyetemen, de egy év múlva ott kellett hagynia, mert apja nem győzte a költségeket. Drámákat kezdett írni, 25 darabja igen szellemes, de csak mulandó sikert arattak. A legsikeresebb A tragédia tragédiája, avagy a nagy Hüvelyk Matyi című komédiája volt. Moliere darabjait fordította, színházat is nyitott, amely hamarosan megbukott. Színműveinek fő témája a korszak politikai korrupciója. 1737-ben mutatták be a Történelmi napló az 1736-os évről című művét, mely Robert Walpole kormányfőt gúnyolta, válaszul az bevezette a cenzortörvényt, mely előírta: minden új darabot jóvá kell hagyatni a bemutató előtt.
E törvény végett vetett Fielding drámaírói pályájának. Ekkor már nős volt, két gyerek apja, s nem maradt jövedelme. 1734-ben egy – ezúttal sikeres – lányszöktetés után vette feleségül Charlotte Cradockot. Regényeinek több nőalakját róla mintázta: Sophia Westernt a Tom Jonesban, és az Amelia címszereplőjét.
Megélhetésük érdekében Fielding jogot kezdett tanulni, s három év alatt diplomát szerzett, közben szerkesztette és jórészt írta is a Champion című, hetente háromszor megjelenő hírlapot. Ügyvédi pályája során félévente bejárta megbízásokért Anglia nyugati részét, de sok ügyfelet így sem szerzett.
1740-ben jelent meg Samuel Richardson regénye: Pamela, avagy az erény jutalma, melyben egy szolgáló addig áll ellen gazdája csábításának, míg az végül feleségül veszi. A mű nagy sikere sok utánzatot ihletett. 1741-ben névtelenül látott napvilágot egy paródia, Mrs. Shamela Andrews életének apológiája címmel, ezt mindenki Fielding művének tartotta, s bár ő soha nem vallotta a magáénak, szerzőségét valószínűsíti a stiláris elemzés is.
E mű eléggé hasonlít Fielding regényéhez, a Joseph Andrews-hoz, amely szintén a Pamela paródiájának indult. „Íródott Cervantesnek, a Don Quijote szerzőjének modorában” – áll a címlapján, Pamela öccse, egy inas a főszereplő, akit úrnője el akar csábítani, s miután ellenáll, elcsapják a szolgálatból. A parodizáló szándék később háttérbe szorul és az úti kalandok a társadalom ironikus kritikájává bővülnek. Fielding komikus prózai eposznak nevezte művét, melynek egyik hőse Adams tiszteletes, az angol irodalom nagy humoros alakja. A mű írása közben ő is, felesége is, lányuk is betegeskedett, s anyagi gondok is gyötörték. Barátja, Ralph Allen támogatása segített rajtuk, róla mintázta a Tom Jones Allworthyjét.
Fielding 1743-ban három kötetet adott ki vegyes írásokkal, köztük A néhai nagy Jonathan Wild úr élettörténete a legfontosabb. Patetikus stílusban beszéli el a hírhedt bűnöző kalandjait, gúnyolódásának célpontja a nagyság, illetve annak felcserélése a hatalommal. A regény a legkeményebb angol szatíra.
„Mielőtt azonban belefognánk e nagy műbe, meg kell kísérelnünk, hogy eloszlassunk némely tévhitet, melyet az emberiség az írók önállótlan gondolkodása folytán magáévá tett. Ezek ugyanis, attól való féltükben, hogy egy csomó [tévesen] bölcsnek avagy filozófusnak nevezett együgyű fráter ósdi és képtelen tantételeinek ellent találnak mondani, arra törekedtek, hogy amennyire csak tőlük telik, összekeverjék a nagyság és a jóság fogalmait. Márpedig, két dolog nem is eshetnék távolabb egymástól, hiszen a nagyság lényege, hogy mindenféle szerencsétlenséget zúdít az emberiség fejére, a jóság pedig abban áll, hogy a bajokat elhárítsuk róla.” (Henry Fielding: A néhai nagy Jonathan Wild úr élettörténete)
1744-ben meghalt a felesége, a csapást csak egy év múlva heverte ki. Lányával és húgával élt, 1747-ben elvette Mary Danielt, Charlotte szobalányát, a londoni társaság nagy megbotránkozására. 1745-ben kitört a jakobita felkelés, amely az elűzött Stuartokat akarta trónra ültetni. Fileding Komoly szózat Nagy-Britannia népéhez... címmel röpiratot írt, melyben a katolikus trónkövetelő, Károly Edvárd vezette felkelés veszélyeitől óvott. Hetilapja, A jakobita lapja már címében is ironizált. A kormány sokra tartotta, minden számból 2000 példányt megvett s a kocsmákban osztogatta.
1748-ban kinevezték békebírónak, e poszthoz fizetés nem járt, a bírák a perek után fizetett díjakból és kenőpénzekből éltek. Fielding azonban e hivatalt tekintélyes és fontos intézménnyé tette. Sokat tett a bűnözés ellen, tolvajfogó csapatokat szervezett s hirdetésben kérte a lakosság közreműködését. Bűnügyi és rendészeti tanulmányokat írt, szociális javaslatokat is tett.
1749-ben jelent meg legnépszerűbb műve, a Tom Jones. Ez a művészi szerkesztés kiváló példája: szereplői több csoportba sorolhatók, a főhős csak sok pikareszk kaland után nyeri el szerelme kezét – s végigvezeti az olvasót a korabeli Anglia számos helyszínén, a szegények világát szembeállítva a gazdagokéval. Két év múlva írta az Ameliát, ez második felesége halála és békebírói tapasztalatai révén komorabb, kevésbé is lett népszerű. A könyv a viktoriánus családregény előképeként keményen leplezi le kora visszásságait.
Köszvénye egyre súlyosbodott, de a rablások és gyilkosságok elleni küzdelem miatt nem mehetett gyógyfürdőbe. Személyesen és sikerrel irányította a bandák elleni hadjáratot, s csak 1754 nyarán utazhatott melegebb országba, Portugáliába. Úti élményeit Lisszaboni útinaplójában írta le, mozgásképtelenül is bátran szembeszállt kora orvoslásának szörnyűségeivel, a bürokráciával. Itt halt meg 1754. október 8-án, a lisszaboni angol temetőben nyugszik.
