„Valaha istállóból indult ki a megváltás, most az operettszínpadról. Így halad az emberiség.” Veigelsberg Hugó kritikus, a Nyugat egyik alapítója, első főszerkesztője idén 155 éve, 1869. november 17-én született és 75 éve, 1949. augusztus 3-án hunyt el. Ignotus nagyszerű novellákat és verseket írt, de mikor az elsők között felismerte Ady zsenijét, a saját műveit jelentéktelennek érezte.
„Ignotus azonban nem költőként foglalja el fontos helyét irodalomtörténetünkben. Verses regénye után mindössze két verseskönyve jelent meg, és mint költő hamarosan elhallgatott. Az elsők közt volt, aki Adyban felfedezte a lángelmét, és mellette jelentéktelennek ismerte fel mindazt, amit ő versben mond vagy mondhat. (Komlós Aladár)
.A versek mellett egy ideig még írt novellákat is. Igen jó elbeszélőnek is bizonyult: a hangulatok, lelki árnyalatok finom megfigyelője és gondos megfogalmazója. De a novellákból is mindössze egy kis kötetre futotta. Egyik-másikuk a maga nemében remekműnek is mondható, helyük ott van minden elbeszélés-gyűjteményben. Még sincs folytatásuk írójuk életében.
A századforduló után ugyanis Ignotus a kritikában és az irodalomszervezésben találta meg a maga történelmi hivatását.
Már egészen ifjan igen jó újságírónak bizonyult. A Hét után egy napilap munkatársa lett, ahol hamar feltűnt mint izgalmas riporter. Nagy utazásokat tett a világ különböző tájain: hol Németországból, hol a Balkán államaiból, majd Törökországból küldi érdekes tudósításait. Eljutott Amerikába is. Nagy nyelvtudásával mindenütt hamar kiismeri magát. Igazi világlátott ember, aki nagy távlatú szempontokból tudja megítélni a hazai eseményeket. Meg is kezdi harcát a provincializmus ellen.” (Hegedüs Géza)
Ignotus, azaz Veigelsberg Hugó 1869. november 17-én (egyes források szerint november 2-án) született egy német anyanyelvű, pesti zsidó családban. Apja, a népszerű Pester Lloyd című újság főszerkesztője nagy súlyt helyezett fia neveltetésére, aki elvégezte a budapesti egyetem jogi karát, de már ekkor is inkább az irodalommal és a művészetekkel foglalkozott.
„Vezérségét nemcsak képességeinek köszöni, hanem annak a szerencsés körülménynek is, hogy világnézete és az egykorú magyar művelődés szükségletei egybeestek. Elvei nem tértől és időtől független érvényű tételek, hanem egy konkrét irodalomtörténeti helyzet tisztázására szolgáló eszközök.” (Komlós Aladár)
IGNOTUS: A GYÁVA ÁLOM
Makacsul ülök kapud előtt, álom,
Kinyiltát görcsös türelemmel várom.
S bár lüktet a fő s csikorog a fog:
Csak azért is aludni akarok.
Csak azért is, ha tán hiába is,
Ha, mint az ember, gyáva álma is,
S az élet úgy megtöri és veri,
Hogy üdvét megálmodni sem meri.
Írásai Ignotus (latinul: ismeretlen) néven jelentek meg, 1907-ben polgári nevének is ezt választotta. Előbb a Hét című folyóirat munkatársa lett, és Hét 1893-as számában bukkan föl először egy érdekes levélíró egyéniség, Emma asszony aláírással, hogy aztán többé-kevésbé rendszeresen tanúja legyen – női szemmel – egy színes, izgalmas, ellentmondásos korszaknak. Majd a Magyar Hírlap riportereként a világ számos helyéről tudósított. 1906-ban Szerda címmel folyóiratot alapított, amely azonban csak egy évet élt meg.
„Hölgyeim és uraim, szabadság csak egy van a világon, s a művészet csak akkor lesz szabad, és joga is csak akkor lesz a szabadságra, ha a világ szabad lesz. Egy szabadság nem állhat meg a másik nélkül, nem lehet a művészet igazán szabad, ahol a társadalom rab, s ahol igazán szabad a művészet, sokáig a társadalom sem lehet rab.” (Ignotus: Emma asszony levelei)
Huszonkét évesen napvilágot látott verses regénye, A Slemil keservei, amelyről még az irodalmi élet nagyhatalmú formálója, az egyébként konzervatív ízlésű Gyulai Pál is elismerően nyilatkozott.
A költő Ignotus élete hátralévő majdnem hat évtizede alatt csak két verseskötetet adott ki, a Nyugatban alig húsz költeménye jelent meg. Ebben közrejátszott az is, hogy
az elsők között fedezte fel Ady zsenijét, és az ő művei mellett jelentéktelennek érezte a saját alkotásait.
Kiváló novellákat is írt, de ezekből is csak egy kötetre futotta: hivatásának a kritikát és az irodalomszervezést választotta.
„A Nyugatot Osvát szuverénül szerkesztette, de ahogy a Nyugat nem volt Nyugat Ady nélkül, aligha lett volna Ignotus nélkül. A Nyugatmegindult: Ignotus volt a főideológusa, hogy ezzel a divatos kifejezéssel éljek — példájának és tanításának felszabadító hatását nem lehet eléggé hangoztatni… Az írói szabadság gondolatát senki különb tehetséggel nem szolgálta, mint ő, és senki nálánál meggyőzőbben nem adott írásaiban példát erre.” (Fenyő Miksa)
IGNTOSU: EPILOGUS
Alig kezdtem: ködök ereszkednek,
Nap a napnak gondolatlan sirt ás,
Ami tegnap ökölemelés volt,
Ma bizony jó, ha szájrándítás.
Innen is, onnan is kezem lehanyatlik,
Ahogy, idegen, magani elé nézek —
El sem mentem, más ül a helyembe
S ajkam elernyed, ahogy fütyörészek.
Egyre-kettőre lekopik rólam
Amit tudtam, amit akartam —
Magam is alig emlékszem magamra,
S mire meghalok, rég meghaltam.
1908-ban a Nyugat egyik alapítója lett, az első számba Kelet népe címmel ő írta a programadó cikket. Biztos, a közízléssel számos alkalommal szembehelyezkedő ízlés, kiváló stílusérzék jellemezte. Úgy vélte, bármely mű jó lehet, ha abban a művészi mondanivaló a tehetség révén tökéletes kifejezést nyer – azaz „A művészetnek csak egy törvénye van: csinálj, amit akarsz, ha meg tudod csinálni.”
Szellemi szabadsága, megérzésekre alapuló kritikai módszere számos politikai és irodalmi konfliktusba sodorta, de arra is képessé tette, hogy az új tehetségeket (Ady, Móricz, József Attila, Tersánszky Józsi Jenő) felfedezze és támogassa.
1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után az ellenforradalom elől Bécsbe emigrált. A távolból is nyomon követte az irodalmi élet alakulását, rendre küldte haza kritikáit, a Nyugat 1924-ben, írói jubileumán különszámmal tisztelgett előtte.
1929-ben, Osvát Ernő halála után Babits Mihály – arra hivatkozva, hogy Ignotus gyakori külföldi útjai miatt nem vesz részt a szerkesztésben – levetette nevét a Nyugat címlapjáról, ezután ők ketten hosszas vitába bonyolódtak.
Ignotus 1938-ban a fenyegető fasizmus elől New Yorkba emigrált, ahol filmeket írt, és egy alkalommal a város irodalmi nagydíját is elnyerte. 1948-ban idősen és betegen tért haza, itthon utolsó elismerésként megkapta a Pro Arte kitüntetést, majd 1949-ben a Baumgarten-díjat is. Nem sokkal ezután, 1949. augusztus 3-án Budapesten meghalt.
„Pálya- és munkatársa a Nyugatban, Komlós Aladár így jellemezte: Ignotus fő és igazi jelentősége azokban a harcaiban van, amelyeket a századfordulón uralkodó, türelmetlenül konzervatív irodalompolitika ellen, egy igazabb, szabadabb irodalom érdekében, az irodalom autonómiája érdekében folytatott.”
Hamvai a Kerepesi temetőben pihennek, emlékét utca is őrzi Budapesten. Fia, Ignotus Pál is kiváló publicista, író, szerkesztő lett.
„Így lesz belőle a magyar kritikatörténelem egyik legnagyobb alakja. Nagyon gondosan, nagyon érdekesen írt kritikáival sok mindenben vitatkozhatunk. Ignotus szemben áll a maradisággal, mindig a haladás oldalán van, de nem politikus író, sőt idegenkedik attól, hogy az irodalom közvetlen politikai célok kifejezője legyen. Harcol a nemesi reakció ellen, de nem lép túl a polgári liberalizmuson. A művészetben pedig az öncélú szépség, a „l’art pour l’art” híve. De ha a vers vagy a regény igazán szép, ha a valóságot nagy erővel fejezi ki, ha a lélek mélységeibe mutat – akkor azt se bánja, ha a költő vagy író politizál, amennyiben nem embertelen, reakciós a politikai magatartása. De a mércét mindig az esztétikai teljesítmény, a művészi tökély jelenti nála. És mélységesen tudta, hogy a főalak Ady: hozzá kell mérni mindent.” (Hegedüs Géza)
