„A rajzteremben egyénekkel, külön-külön gondolatvilágokkal, kifejleszthető értékekkel, hivatást kereső, életjoggal rendelkező emberekkel van dolgunk.” Jaschik Álmos grafikus, díszlettervező és művészeti író 65 éve, 1950. szeptember 12-én halt meg.
Jaschik Álmos a XX. század első felének a későbbi művészetpolitika által igazságtalanul margóra szorított grafikus-, festő- és iparművésze, jeles szakírója valamint különleges képességű tervezőtanára volt. Nemzeti és népi hagyományokra támaszkodva alakította ki művészi (tanári) tevékenységének folyamatosan táguló körét.
1885. január 5-én született Bártfán (ma Szlovákia). Rajztanárnak tanult az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképezdében, mestere Székely Bertalan festő volt. 1907-ben szerezte meg tanári diplomáját, a Székesfővárosi Községi Iparrajziskola tanára, a könyvkötészeti tanműhely vezetője lett. Munkájának eredménye lett az 1922-ben megjelent „Ma még távol állunk attól, hogy a magyar stílusnak a könyvkötőipar díszítő művészetében való meggyökeresedéséről beszámolhassunk, de eredményként kell elkönyvelnünk már magát azt a puszta tényt is, hogy a szebb napokat látott magyar könyvkötőipar előtt ismét nyitva az út, hogy a maga egyéni stílusát kialakíthassa.”
1908-ban tanulmányutat tett Franciaországban, Belgiumban, Németországban és Hollandiában. 1920-ban el kellett hagynia az intézményt, a főváros tanácsa a Tanácsköztársaságban vállalt szerepe miatt felfüggesztette iparrajziskolai tanári állásából, és a politikailag megbízhatatlannak tartottak úgynevezett B-listájára helyezte. Tanítványai azonban nem hagyták el mesterüket, arra kérték, indítson számukra magániskolát, mert a történtek után harmincheten otthagyták az iparrajziskolát.
Mestere Székely Bertalan festő volt
1920-ban alakult meg Jaschik magániskolája, amelynek helyszínéül otthona és műterme szolgált. Az oktatásába felesége, Müller Mária színpadi tervezőművész is bekapcsolódott. A jelentkezőknek nem kellett felvételi vizsgát tenniük, mert az volt az alapelve, hogy bizonyos mértékig mindenki tud rajzolni. A folyamatos és eredményes részvételt nem szabályokkal, hanem érdekfeszítő előadásokkal, szervesen egymásra épülő kurzusokkal biztosította. A tandíj alacsony volt, a második világháború éveiben el is tekintett tőle, és az iskola fenntartását saját bevételeiből fedezte. Az iskola általános célkitűzése az volt, hogy a vizuális kultúra múltjában és jelenében tájékozott, a különféle képző- és iparművészeti technikákban jártas, magukat a művészet eszközeivel kifejezni képes fiatalokat neveljen.
A húszas-harmincas években élte virágkorát a reklámgrafika. Az oktatás elsősorban a kereskedelmi és alkalmazott grafikai tervezésre szakosodott, gyakorlatias és személyiségközpontú volt. A tanítás során dolgozta ki az ornamens spirituális eredetéről szóló elméletét, és művészetpedagógiai kérdésekről is publikált. Tanári ars poeticája: „A növendék gondolatvilágát, lelki és egyéb baját ismernünk kell, hogy a maximumot kihozhassuk belőle… A rajzteremben egyénekkel, külön-külön gondolatvilágokkal, kifejleszthető értékekkel, hivatást kereső, életjoggal rendelkező emberekkel van dolgunk.”
Növendékei munkái gyakran szerepeltek tárlatokon, a legjelentősebb az 1930-as gyermekművészeti kiállítás volt. Iskolájából került ki többek között Kovács Magit keramikus, Hajnal Gabriella textilművész, Uray Erika grafikus, Pierre Székely szobrászművész, de hallgatója volt Szabolcsi Hedvig, Körner Éva és Henszlmann Lilla művészettörténész, Gyürky Katalin és Bónis Éva régész is. A húszas évek közepétől az iskola tíz éven át tematikus kiállításokkal mutatkozott be a nyilvánosság előtt, amelyek közül az aktuálisabbakról Jaschik az iparművészeti szaklapban számolt be. Az iskola társadalmi kapcsolatait jelzik a harmincas években rendezett alkalmi (jelmez)bálok, melyek nem utolsósorban a növendékek jelmez- és kosztümtervezői rátermettségét voltak hivatva reprezentálni. A növendékek tervezői oktatásába bekapcsolódott Jaschik felesége, Müller Mária is.
Szcenikai munkássága a húszas években kezdődött, meghonosította a vetített képes díszleteket, a díszlettervezést, a színpadi makettépítést elsőként oktatta iskolájában, amely 1950-ig működött. 1925 és 1944 között színpadművészként és játékmesterként dolgozott Németh Antallal, aki a Nemzeti Színház rendezője, később igazgatója volt. 1935-től szecessziós, magyarosan stilizált díszleteket és jelmezeket tervezett a Nemzeti Színházban. Legkiemelkedőbb díszletei a Csongor és Tünde, a Peer Gynt és A roninok kincse előadásaihoz készültek.
Festményei a szecesszió, majd a szimbolizmus jegyében születtek, később letisztult a stílusa, az Ó- és Újszövetség történeteit feldolgozó képein csupán egy-egy színt alkalmazott, sejtelmessé téve képeit. Grafikusként főként illusztrációkat készített, könyvillusztrátorként bontakozott ki igazán szárnyaló képzelete (Csongor és Tünde, János vitéz). Tagja volt a Magyar Könyv- és Reklámművészek Társaságának, 1942 és 1944 között animációs filmkészítéssel is foglalkozott. Nevéhez fűződik számos pengő pénzünk grafikai terve is. Jelentős szakírói tevékenysége is.
Budapesten hunyt el. A fővárosban művészeti szakközépiskolát neveztek el róla.
