„Minden új könyv a Hiányok-könyve. Nem a megvalósított, a még-kimondatlan hiánya éget.” A modern ember világképe megteremtésének vágya jellemzi: a természet, a társadalom, az emberi lélek és kultúra intellektuális és költői megismerése útján. Juhász Ferenc költő 85 éves.
Juhász Ferenc kiemelkedő, eredeti tehetsége, hite és szenvedélye, a nép szeretete, a jó és a rossz emberi lélekben és közösségben zajló harcának megjelenítése egy humanista világkép létrehozását eredményezi. Indulását, egész pályáját és életművét határhelyzetek formálták. Augusztus 16-án ünnepli 85. születésnapját Juhász Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, szerkesztő.
1928. augusztus 16-án Bián született, egy Budapest környéki magyar–sváb faluban, édesapja kőműves, édesanyja napszámos-cseléd volt, a család nagy szegénységben élt. Az elemi iskolát szülőfalujában, a polgári iskolát Bicskén végezte. Apja elektroműszerésznek szánta, de édesanyját rávette, hogy inkább a budapesti, Márvány utcai Kereskedelmi Iskolába írassa be, 1942 és 1946 között ott tanult, kivéve 1944-et, amikor elvitték katonának. A hadseregből azonban megszökött.
Juhász Ferenc: Részegen
Augusztusban, mikor születtem,
a ködös nyári ég
hullatta ezer csillagát.
Fénylett a vidék.
Mint zsákból a búzát, az ég
öntötte ezer csillagát.
Ahogy hullt, csengve, zúgva
mind a földre szállt.
A küszöb, az ablak, a kerítés
mind csillaggal lett tele,
az ágakra szállt a kéklő égi fák
gyémánt levele.
Éjfélig mosott anyám s mikor
a teknő mellől jajongni ágyba hullt,
e ragyogásban szült meg engem,
nagyobbik fiút.
Így születtem, tudjátok-e?
Nem fénytelen!
S aludtam emlői barna csillagán
a tejtől részegen.
1946-ban beiratkozott a budapesti egyetem szanszkrit-magyar szakára, tanulmányait azonban egy év múlva megszakította, mivel édesapja haldoklott. A budai pamutfonó munkása lett. 1948-ban a József Attila Népi Kollégium tagjaként folytatta egyetemi tanulmányait. Ebben az időben kötött barátságot Nagy Lászlóval és Simon Istvánnal, s első feleségét, Szeverényi Erzsébetet is ekkor ismerte meg. Az egyetemet az első félévi vizsgák után ismét abbahagyta, mivel megnősült, és úgy döntöttek, hogy inkább az asszony tanuljon tovább, tanár-irodalomtörténészként végzett. Felesége szüleit 1948-ban kulákká nyilvánították, apósa a szegedi Csillag Börtönbe kerül, s ott raboskodott 1955-ig. Juhász élete egyik tragédiája, amikor Szeverényi Erzsébet 1972. december 14-én öngyilkos lett, házasságukból egy lány született (Katalin, 1951).
Előbb a Hunnia Filmgyár dramaturgja lett, majd 1951-ig a Könyvhivatalban és az Írószövetség lektorátusában dolgozott. Ezt követően 1974-ig a Szépirodalmi Kiadó szerkesztője volt. Közben 1963-ban bekapcsolódott az Új Írás című folyóirat szerkesztésébe, 1974 és 1991 között a lap főszerkesztője is volt. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja volt.
Irodalmi pályafutása 1948-ban kezdődött, a Diárium című lap karácsonyi száma közölte első két versét. Első verseskötete, a Szárnyas csikó 1949-ben a Franklin Társulat kiadásában jelent meg, Baumgarten-díjjal jutalmazták. 1950-ben A Sántha család című könyvéért József Attila-díjat, egy évvel később az Apám című elbeszélő költeményéért Kossuth-díjat kapott. Ezt követően egyre inkább érzékelte az ország valós politikai és gazdasági gondjait, magánéletére is árny borult. Költői szemlélete is megváltozott, amit legjobban az Óda a repüléshez című kötete érzékeltet. Költészetének nyelvi forradalmát A tékozló ország című kötete hozta meg. Nehezen értelmezhető látomásos képei, a természet burjánzásának aprólékos rajza későbbi munkáinak is legfőbb ismertetőjegye lett.
Virágzó évek és csendesebb idők
1956 után mély depresszióba süllyedt, állapotában a külföldi meghívások hoztak pozitív változást. 1965-től sorra jelentek meg kötetei, majd 1978 és 1980 között összes verseinek gyűjteménye is megjelenhetett.
Nagyszabású kompozícióiban, eposzaiban megidézte költőelődeit (Ady Endre utolsó fényképe, József Attila sírja), számot vetett személyes sorsának gondjaival (Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb), a magyar történelmi múlttal (A halottak királya), emléket állított szüleinek (Anyám). Bartók Cantata profanája ihlette A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című művét.
Elhallgatásának vélhető okaként fölhozta, hogy 1974 és 1991 között az Új Írás című irodalmi folyóirat főszerkesztője volt. Ezt az időszakát úgy foglalta össze, hogy „a tehetségekkel soha nem volt baj, a tehetségtelenek is elfogadták a kritikát, a baj mindig a középszerrel volt, mert nem hitte el az illető, hogy nem ő a legjobb, s ez örökös vádolási lehetőség volt számára.”
Ez időtájt sokat utazott. 1982-ben költői estje van a Berlini Magyar Intézetben, majd ugyanez év telén költői körúton vesz részt Angliában Weöres Sándorral, Nemes Nagy Ágnessel, Vas Istvánnal, Pilinszky Jánossal és Vajda Miklóssal. Közben többször tartott előadást Franciaországban, költői estet Prágában, költői világkongresszuson járt Hollandiában (Rotterdam) és Madridban. 1984-ben egy nagy magyar költői antológiát mutatott be Görögországban; egy évvel később Csoóri Sándorral, Mezei Andrással, Domokos Jánossal és Turczi Istvánnal együtt Izraelbe hívják meg; 1989-ben nemzetközi költőtalálkozón vett részt Indiában.
A rendszerváltás óta tíznél is több kötete jelent meg, ebben van verspróza kötet, van több verseskönyv és két eposz is. „Valakiről lehet akarattal úgy megfeledkezni, hogy nem beszélnek róla, és akkor nem is létezik, velem ez történt. Nincs kritika, korábban sokat írtak rólam, durván bíráltak is, de most még könyvismertetés sincs” – mondta 2008-ban, nyolcvanadik születésnapja felköszöntésekor.
Versei angolul, németül, finnül, svédül, olaszul, franciául, bolgárul, héberül is megjelentek. Munkásságáért több rangos elismerést kapott, a Kossuth-díjjal két alkalommal (1951, 1973) tüntették ki, megkapta 1991-ben a Művészeti Alap Nagydíját, 1967-ben a Strugai Költői Estek különdíjával, 1993-ban az Aranykoszorújával jutalmazták, s tulajdonosa a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének is.
