Írói tehetségét, humorát, a csínytevés, a játék szeretetét édesapjától, túláradó életkedvét pedig édesanyjától örökölte. Karinthy Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas író 95 éves lenne.
„Az olvasó nélkül maradt írók hovatovább elárasztják a világot, s egymást sem győzvén olvasni, előbb-utóbb majd nyilván fölfalják egymást.” (Karinthy Ferenc: Napló I-III.)
„Hogyan kell egy naplót elkezdeni?” – írja 1967. január 1-jén Karinthy Frigyes író, költő fia, Karinthy Gábor író féltestvére, az 1921. június 2-án született Karinthy Ferenc (a családban Cini), akinek Naplója valódi utazás „Karinthyába”, szépséges és hiteles beszámoló a család mindennapjairól. Karinthy Frigyes elhíresült mondásából – „A maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket” – ő volt ez utóbbi, a zseniális írónak Böhm Arankával kötött második házasságából született fia. Írói tehetségét, humorát, a csínytevés, a játék szeretetét édesapjától, túláradó életkedvét pedig édesanyjától örökölte. Gyermek- és ifjúkorának egyik meghatározó élménye volt, hogy a Nyugat legnagyobb alakjainak közelében nőtt fel, a másik meghatározó élmény a sport volt számára, kamaszkorától a Fradiban vízilabdázott.
„Ez még a hőskorban történt, negyvenhétben. Háromszáz mészáros gyűlt össze, hogy meghallgassa műveinket, némelyek úgy, amint a munkából jöttek, véres billroth kötényben. A műsorközlő, egy tagbaszakadt, öles termetű szaktárs, öblös hangon jelenti be egymás után a felolvasókat, s rám kerülvén a sor, így konferál be:
– Most Karinthy Frigyes elvtárs következik.
Zajos tetszés. Valaki a műsorközlő fülébe súg valamit: tüstént javít, hatalmas tenyerét fölemelve kiált le a dobogóról:
– Elvtársak, csöndet kérek, tévedés történt! Karinthy Frigyes elvtárs nem olvashat fel, mert már meghalt, de helyette itt a fia, Ferenc.
Mérsékeltebb taps.” (Karinthy Ferenc: Szabad rablás)
Diplomát a pesti egyetem magyar-angol-olasz szakán szerzett, majd nyelvészetből doktorált. 1947-ben ösztöndíjasként Franciaországban, Svájcban és Olaszországban tartózkodott. Hazatérése után volt újságíró, majd dramaturg a Nemzetiben és a Madáchban, később vidéken is. 1957 és 1960 között saját műve nem jelent meg, fordított, a Magyar Nemzetnek írt cikkeket, riportokat. 1960-tól 1970-ig az FTC szakosztályi elnöke volt. 1968-69-ben az Egyesült Államokban tartott egyetemi előadásokat, majd 1972 és 1976 között hosszabb-rövidebb időt töltött a Szovjetunióban, Ausztráliában és Kubában is.
A nyolcvanas években egyre többet utazott Olaszországba, itthon pedig ideje nagy részét Leányfalun töltötte, ott alkotott. Életének utolsó évtizedét beárnyékolta depressziója, emellett nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, s dohányzott is. 1992. február 29-én halt meg Budapesten.
Írói munkásságáért 1950-ben, 1954-ben és 1970-ben József Attila-, 1955-ben Kossuth-díjat, 1987-ben Karinthy Frigyes-emlékgyűrűt kapott, 1991-ben pedig 70. születésnapja alkalmából a Magyar Köztársaság Zászlórendje kitüntetéssel jutalmazták.
„Általában: pontosan úgy élek, ahogy gyerekkoromban kidolgoztam, elképzeltem, fölépítettem magamnak. Írásból élek, azt írom, amit akarok, rengeteget utazom, csak egy a baj: mindez túl későn valósult meg. Mindig, minden későn valósult meg.” (Karinthy Ferenc: Napló I-III.)
Nem készült írónak, egyetemi éveiben inkább a nyelvtudomány az elmélyült kutatómunka vonzotta, mellette pedig a sport. Már az 1940-es évek elején megpróbálkozott novellaírással, majd 1943-ban első regénye, a Don Juan éjszakája is megjelent, s ennek sikere végül az írói pályára terelte. Akárcsak apja, ő is elsősorban novellistaként volt sikeres, hosszabb lélegzetű munkái, néhány regénye kivételével, egyenetlen minőségűre sikeredtek.
Kötetei közül kiemelkedik a Szellemidézés, amelyben a Karinthy-család bohém, kavargó és sokszínű életébe nyújt betekintést, a Budapesti tavasz, amelyből 1955-ben Máriássy Félix nagy sikerű filmet is rendezett, az Ősbemutató, a sportélményeket felelevenítő Ferencvárosi szív, az abszurd Epepe. Színműveit, egyfelvonásosait (Dunakanyar, Bösendorfer, Gellérthegyi álmok, Gőz) ma is műsorukra tűzik a hazai színházak, s legtöbbjüket több nyelvre is lefordították.
„Én itt, úgy látszik, elsősorban arra kellek, hogy körbemutogassanak. Ami azért szép, az én koromban, hogy megélek a puszta szépségemből.” (Karinthy Ferenc: Napló I-III.)
Karinthy Ferenc stílusának meghatározó jegye az iróniával, humorral fűszerezett realizmus volt, jól kidolgozott karakterekkel, érdekes cselekménnyel, alapos háttérrajzzal. Több írásából tévé-, illetve mozifilm is készült. Fontos kortörténeti dokumentum az 1967 és 1991 között írott naplója, amelyet 1994-ben három kötetben jelentettek meg.
