„A képzelet, az érzelmesség már nem irodalmi járulék, hanem a festészet része” – írja Önéletrajzában Kmetty János a hazai modernizmus egyik meghatározó képviselője, festőművész, grafikus és főiskolai tanár.
130 éve, 1889. december 23-án született Kmetty János Kossuth-díjas festő, grafikus, az első magyar kubista festő. Szegény miskolci családba született, apját alig pár hónaposan veszítette el. Öt gyermeket nevelő anyja idővel Kassára költözött, ahol a nagyobb gyerekek munkába állása után jobb anyagi körülmények közé kerültek. Kmetty a tanulásban nem tűnt ki, annál inkább a festésben és reprodukciók másolásában.
Érettségi után azzal az elhatározással érkezett Budapestre, hogy festő lesz, először azonban csak egy bútorkereskedésben, majd irodistaként tudott elhelyezkedni, miközben Ferenczy Károly esti iskolájába járt. Anyja 1909-ben bekövetkezett halála után családjával meglazultak kapcsolatai, munkahelyét is otthagyta és minden idejét a festészetnek szentelte.
Gyakran nevezik „magyar kubistának” Kmetty Jánost, aki 1911-ben ment először Párizsba, ahol nagy hatással volt rá Cézanne kiállítása, Picasso és a kubisták művei. Hazai pályakezdése szorosan kötődik az avantgárd Kassák Lajos Ma című irodalmi folyóiratához és az aktivizmushoz. Életműve egyenletes, képeinek fő eleme a szerkezet, a kubisztikusan tagolt formát hangsúlyozott kontúrok fogják közre
1910-ben kiállítást rendezett művésztársaival Miskolcon és néhány festményt is sikerült eladnia. A pénzből Párizsba utazott, de az összeg fél év után elfogyott, Miskolc városához pedig hiába pályázott ösztöndíjra. Barátjával egy ideig utcai muzsikusként próbáltak megélni, de végül úgy döntött, hazautazik – nem akart csavarogni, kalandokba keveredni, félt az elkallódástól. Itthon vászonra álmodta mindazt, amit a francia fővárosban tanult és átélt, a kubizmusnak nevezett új szemléletmódot és módszert. Mesterének a modernizmust megelőlegező posztimpresszionizmus legnagyobb alakját, Cézanne-t tartotta. Első kubisztikus önarcképe, ars poeticája szögletes, élesen elhatárolódó elemekből áll. Az 1910-es évekből valók híres egy- és kétalakos női és férfi aktjai, művei közt találhatók ceruzarajzok, olajképek, táblaképek.
„Pesten voltam. Volt a zsebemben 6 krajcár, a kezemben kis csomag, rajtam nagy gallér, nagy kalap. A szakáll, a haj párizsi még. Koldusöltözet, kölcsön gallér és kalap, de a szellemi csomagom, amit Párizsból magamban és magammal hoztam, egy életre való volt, ma sem fogyott ki. Új természetszemléletet jelentett ez, új ábrázolási formát és módszert: a kubizmust. Túl az atmoszféra alkalmazásán, a síkon teret ábrázolni, színt és formát, ésszerűen. Az értelmezett alakítás tényezője a IV. dimenzió is. A képzelet, az érzelmesség már nem irodalmi járulék, hanem a festészet része” – írja Önéletrajzában. – „Igazi nagy élményem azonban, mint sejthető is, Cézanne volt és maradt.”
Kmetty a harmincas években festett világos koloritú tájképeiben pedig ötvözi a nagybányai atmoszférikus stílust a kubizmussal. Hosszú életében Kmetty mindvégig következetes maradt korai önmagához, a kubisztikus formarend teremtette szigorúan logikus, tiszta szerkezethez. Művei között külön csoportot jelentenek csendéletei, képeinek fő témája is ez volt. A mindennapi élet tárgyain keresztül fejezte ki mondanivalóját az emberről. Terített asztal című pasztellképe zárt belső térben elhelyezett asztalt ábrázol kissé felülnézetből, némi rálátással. Ez a módszer alkalmas arra, hogy a térbeliség érzetét erősítse.
A kubizmus hatása – az expresszionizmus mellett – kimutatható a Nyolcak művészcsoport tagjainál (Tihanyi Lajos: Önarckép, 1912), főként portré- és aktképeiken. Lyka Károly művészettörténész a Művészetben már 1913-ban ír a kubizmusról (Kubista álmok) kételkedve, ironizálva, de a lényeget pontosan értve: „A tér geometriája lett […] sok kubista kép elve.”
Néhány fiatal magyar művész közvetlen kapcsolatba is kerül Párizsban a kubizmussal: Réth Alfréd festő, Csáky József szobrász (ők nem jöttek haza), Galimberti Sándor, Dénes Valéria, Farkas István (két kubista rajza ismert), Szobotka Imre, Kmetty János festők.
„Egyszóval, amikor 1911 januárjában Párizsba mentem, a festészet iránt telve rajongással, én már elkötelezettje voltam a modern festészetnek. Mégpedig egy lelkes, tehetséges magyar, modern szellemű generáció tagjaival együtt. A Nyugat, Ady szelleme már a vérünkké vált.”
Kmetty hamarosan kapcsolatba került a Nyolcakkal, Kassák Lajos körével, az Aktivistákkal, akikhez szellemi rokonság és barátság fűzte. A Tanácsköztársaság alatt Nemes Lampérth Józseffel toborzóplakátokat készített, tagja volt a képzőművészeti direktóriumnak. A Horthy-korszakban a Nyolcak törekvéseit folytató Képzőművészek Új Társaságának alapító tagja és alelnöke volt, s több szocialista művész kiállítását tette lehetővé. A második világháború alatt menekülteket bújtatott, 1945 után részt vett a Művészeti Tanács és a Szabad Szakszervezet alapításában. 1946-tól a Képzőművészeti Főiskolán tanított, tanítványa volt többek között Nagy László és Kondor Béla. A megbízásra soha nem festő Kmetty utolsó éveiben üvegablakterveket készített.
„Az életem tartalma a festészet izgalmas fejlődése, alakulása. Röviden szólva, az ábrázoló festészet egy-egy áramlata. A képzelet, az úgynevezett nonfiguratív lett a ma festészetének változata, lemondott a természetszemléletről. A képzelet lett a kép tartalma, és a látható jelek szabad érzetet keltők, nem ábrázoló jellegűek. De nem díszítő alakzatok. Nem díszítő művészet ez.”
Többször is rendezett gyűjteményes kiállítást a miskolci Herman Ottó Múzeumban, a Kecskeméti Katona József Múzeumban és a Műcsarnokban. Munkásságát számos díjjal ismerték el: 1949-ben Kossuth-díjat kapott, 1959-ben érdemes művész, 1965-ben kiváló művész lett. 1975. november 16-án halt meg Budapesten. 1981 óta működik Szentendrén a Kmetty Múzeum, ahol 2018-ban nyílt új állandó kiállítása, a miskolci Herman Ottó Múzeumban pedig egy valamennyi alkotói korszakát átfogó tárlat látható.
