Kós Károly posztumusz Ybl Miklós-díjas építész, grafikus, író, könyvkiadó, politikus, Erdély politikai és művészeti életének jelentős alakja, 130 éve, 1883. december 16-án született.
Erdélyi szász család sarjaként jött a világra Temesvárott. Nagyszebeni és kolozsvári diákévei után a budapesti Királyi József Műegyetem mérnöki karán folytatta tanulmányait, de hamar szakot váltott, 1907-ben már építészként végzett. Diplomamunkája, az „Egy főúri kastély terve”, melynek konzulense Schulek Frigyes volt, osztatlan sikert aratott, és diplomadíjra terjesztették fel.
Székely balladák
Ebben az évben adta nyomdába első könyvét is, „Székely balladák” címmel, melyet jegyajándékul szánt kedvesének, későbbi feleségének, Balázs Idának. Ösztöndíjasként Székelyföld, Torockó és Kalotaszeg építészetét, néprajzát tanulmányozta, a szecesszió és az erdélyi népi építészet, díszítőművészet elemeinek keverésével alakította ki sajátos stílusát. 1908-ban önálló építészeti irodát nyitott, első – más tervezőkkel közös – munkái között szerepelt az óbudai református parókia, a zebegényi katolikus templom, Budapesten az állatkerti pavilonok tervezése.
1910-ben a kalotaszegi Sztánán felépítette Varjú-várnak nevezett nyaralóját, későbbi lakóházát, és megírta Régi Kalotaszeg című könyvét (1911). Kalotaszeg címmel lapot indított, megtervezte a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot. 1912-ben a „Kispesti munkásház és tisztviselőtelep” (Wekerle-telep) tervpályázaton az ő rendezési tervét fogadták el. 1914-ben a sztánai református bálba meghívta Móricz Zsigmondot is, aki ott szerzett élményei hatására írta meg a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című regényét.
Az első világháború kitörésekor behívták katonának, de 1916-ban felmentették a szolgálat alól, és – másokkal együtt – megbízták IV. Károly koronázási ünnepségének előkészítésével. Györgyi Dénes építésszel a királyi vártól a Mátyás-templomig terjedő útvonal házait díszítették fel, és megtervezték a koronázási dombot, amiért megkapták a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. 1917-18-ban ösztöndíjjal Konstantinápolyban tanulmányozta a török és bizánci építészetet, ebből született Sztambul című monográfiája. 1918-ban az Iparművészeti Főiskola építészeti tanszékére nevezték ki, de az őszirózsás forradalom után családjával inkább Sztánán maradt.
1919-ben megszervezte a Kalotaszeg Köztársaságot, amelynek címert, pénzt, zászlót és bélyeget tervezett.
Trianon után részt vett a Magyar Néppárt és az Erdélyi Szépmíves Céh megalakításában, szerkesztette Benedek Elek Vasárnap című politikai újságját. A Céh jelentette meg első regényét, a Varjú nemzetséget is. 1931 és 1944 között szerkesztette az Erdélyi Helikon című folyóiratot, 1934-ben pedig elvállalta a kalotaszegi református egyházmegye főkurátorságát. Ebben az évben saját illusztrációival jelent meg Az országépítő című, Szent Istvánról szóló történelmi regénye, amelyért Baumgarten-díjat kapott. 1940-ben – az erdélyi magyarságért végzett munkájáért – Corvin-koszorúval tüntették ki.
1944 őszén, sztánai otthonának kifosztása után családjával Kolozsvárra menekült. 1945-től az újraindított kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola dékánja, 1946-48-ban nemzetgyűlési képviselő volt.
1952-ben nyugdíjba vonult, de az írással és a tervezéssel sem hagyott fel. Infarktusa, majd feleségének 1973-ban bekövetkezett halála után egészsége megromlott, 1977. augusztus 25-én hunyt el Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben van a sírja.
Emlékére 1988-ban díjat alapítottak, amelyet minden évben december 16-án adnak át azoknak, akik sokat tettek településük arculatának formálásáért, illetve kiemelkedő építészeti tevékenységet végeztek. Halála után kétszer is kitüntették, 1997-ben posztumusz Magyar Örökség kitüntető címet, 2010-ben posztumusz Ybl Miklós-díjat kapott. Születésének 130 évfordulója előtt emlékévvel tisztelgünk alakjának, a XII. kerületi Kós Károly iskolában születésnapján avatják fel az emlékművét, Melocco Miklós alkotását.
