„Legnagyobb keserűségemre napról napra bölcsebb vagyok” George Gordon Noël Byron az angol romantika költészetének és a kor egyik legismertebb és legfelkapottabb képviselője egyedi művészetével és a szabadság iránti rajongásával eszményképet teremtett.
Az angol költészet legendás alakjának az élte is műalkotás, Percy Bysshe Shelley és John Keats mellett ő volt az angol romantikus költészet egyik legismertebb képviselője. Kétszázhuszonöt éve, 1788. január 22-én született Lord Byron, az európai romantikus költészet legkiemelkedőbb, a maga korában ünnepelt és szidalmazott egyénisége, akinek hatása felmérhetetlen volt a következő nemzedékekre.
George Gordon Noël Byron Londonban született, arisztokrata család sarjaként. John Byron elcsábította a szép, fiatal és főképp gazdag Lady Carmarthent, aki a kedvéért elvált férjétől, megesküdött vele, és a társasági botrány elől Franciaországba menekültek. John Byron alig egy év alatt eltékozolta és elverte felesége készpénzhozományát, és ettől fogva a birtokot terhelték meg egyre növekvő kölcsönökkel. A hitelezők haragja elől bujdosni kezdett, és csak vasárnaponként jelent meg felesége házában, hogy az asszonytól újabb összegeket csikarjon ki. Vasárnap ugyanis a törvény szerint senkit nem lehetett adósság címén letartóztatni. Így aztán botrányos életű apja korán elhagyta fiát és családját.
Annak ellenére, hogy a George Byron gyermekkora nélkülözések közepette telt, egész életében bizonyos kegyelettel őrizte tékozló apja emlékét. Két és fél éves volt, mikor utoljára látta, így nem nagyon ismerhette őt emlékei alapján sem, de annál jobban ismerte anyját, aki miatt feltételezhette: a házasság balsikerében nem egyedül az apja vonható felelősségre. „Apám nemhogy brutális lett volna, épp ellenkezőleg, aki csak ismerte, tanúsítja, hogy végtelenül szeretetreméltó és vidám ember volt, jóllehet könnyelmű és léha. Aligha brutalitásával hódított meg, gárdatiszt létére, egy márkízt, és nyert meg feleségnek két gazdag örökösnőt. Néhány évvel negyvenéves kora előtt halt meg, és bármik voltak hibái, bizonyára nem a durvaság és a gorombaság.
A tomboló diák évek
Byron szegénysége mellett, a sántasága miatt volt gyakran volt iskolatársai céltáblája. Ez a fogyatékosság, amelyet később, ismételt műtétek és ortopéd eszközök sem tudtak teljesen korrigálni, sok testi és lelki gyötrelmet okozott Byronnak, főleg kiskorában. Tízévesen megörökölte a lordi címet és a vagyont, ezután tanulás helyett inkább mulatni járt, de rengeteget olvasott s megszerezte a magiszteri diplomát a cambridge-i Trinity College-ben.
A féktelen és vad természetű fiatalember torz lába ellenére lovagolt és úszott, botrányhős hírében állt. Mindezt elnézték volna a vonzó költőnek, ha nem szeret bele féltestvérébe, apja első házasságából született lányába, akit teherbe is ejtett. Noha a mindenkori erkölcs elítéli tették, az kétségtelen, hogy ez a vonzalom és ragaszkodás Byron legőszintébb és legtartósabb szerelme volt és maradt. A fennmaradt levelek igazolják, hogy a költőre jellemző hiúságtól, önzéstől és szerepjátszástól mentes volt Augustával való kapcsolata, amit egyéb viszonyairól nem lehetett elmondani. Egyre vadabb botrányokban lelte örömét, biszexuális vonzalmai miatt kétes szerelmi ügyekbe keveredett és több törvénytelen gyereket is nemzett.
Byron: Childe Harold búcsúja
Pár óra s újra kél a nap,
És hajnalt szűl megint,
S köszöntlek ég és messzi hab!
De már honom nem int.
Ős csarnokom már puszta rom,
A tűzhely is bedőlt,
A vén sáncot bekúszta gyom,
S kivert kutyám üvölt.
(1809, fordította: Tóth Árpád)
Egyre többet költött, és egyre nagyobb kölcsönöket vett föl, amelyet nagykorúvá válásakor kellett visszafizetnie. Önmagával is elégedetlen volt, nem elég, hogy sánta volt, örök fájdalommal élt, az egészségtelen életmód miatt erősen hízni kezdett. Byron első híres nagyszabású fogyókúrája idején már 91 kilót nyomott, ami tekintélyes súly volt a 173 centiméteres magasságához. „Hét mellényt és egy nagykabátot hordok, és ebben az öltözetben futok és krikettezem, és mikor a verejtékezés már egészen kimerített, forró fürdőt veszek; 24 óra alatt egy negyedfont színhúst eszem csak, nincs reggeli és vacsora, csak egy étkezés naponta, sör helyett csak kevés bor, és sok torna…” A fanatikus fogyasztás meghozta eredményét, és karcsúságát – állandó diétán élt élete végéig -, ettől kezdve tíz éven át sikerült megőriznie súlyát.
Tünékeny darabok címmel 1806-ban jelentette meg első kötetét, a cinikus és erotikus munkát barátai tanácsára átdolgozta és A tétlenség órái címmel adta ki újra. „Minden könyvkereskedőnél a saját nevemet látom, és egy szót sem szólok, csak titokban élvezem hírnevemet.”
„örökkön izgatott feszültségben”
Lord Byron bejárta Spanyolországot, Portugáliát, Görögországot és Törökországot, ahol a görög mitológia egyik mondája, Héró és Leandrosz legendája előtt adózva átúszta a Hellészpontoszt. Az utazások alatt írta meg a Childe Harold című művét, amelynek 1812-es publikálása meghozta számára a világhírt. „Ha bolond is vagyok, legalább kételkedő; és senkitől sem irigylem a maga bizonyosságát.” (Byron: Levelek és naplók, 1813)
Angliába hazatérve a Lordok Házában két híres beszédet mondott, az egyiket a luddita géprombolók, a másikat az ír nép védelmében. 1815-ben megnősült, de felesége, a kitűnő matematikus, Anne Isabella Milbanks hamar hűtlenségen kapta férjét, és elvált. Sőt fel is jelentette a költőt, mert Byron ismét nyíltan találkozott mostohanővérével, és vérfertőző viszonyt folytattak.
Byron kitaszítottá vált a szalonokban, ezért maga mögött hagyva zavaros viszonyait Svájcba utazott, és a Genfi-tó partján keresett menedéket, hogy nyugodtan írhasson. Itt született Manfred és A chilloni fogoly című költeménye, és itt látogatta meg 1816 tavaszán Mary és Percy Bysshe Shelley. És létrejött a híressé és hírhedtté vált csapat: egymás és önmaguk szórakoztatására fogadásokat kötöttek, ki írja a legrémisztőbb gótikus regényt, melyek közül csak Mary Shelley műve, a Frankenstein avagy a modern Prométheusz készült el és futott be világsikert.
Percy Bysshe Shelleyt az utókor együtt emlegeti Byronnal és John Keatsszel – hárman alkotják az angol költészetben a második romantikus időszakot. Életútjuk is sok hasonlóságot mutat, igaz Keats kiválik a sorból, és egyéni útját járja. Byron és Shelley azonban összetartozott, a levelezésük alapján mindenképpen őszinte és tartalmas barátság kísérte végig egész életüket.
A svájci találkozás, és háromhónapos, majdnem szakadatlan együttlét, és szerelmi viszonyok teljes káosza (a társaságban lévő Claire Clairmont gyermeket szült tőle, ám Byronban olyan erős ellenszenv alakult ki a nő iránt, hogy később eltiltotta lányát), mindkét költőre nagy és maradandó hatást gyakorolt. Shelley így írt a Julian és Maddalo című poémája előszavában: „A legkimagaslóbb géniusz, és mélyre süllyedt hazájának megváltójává lehetne, ha energiáit ily cél felé irányítaná. De gyengesége a kevélység… Vidám őszinte, szellemes; komolyabb társalgása valóságos kábítószer, úgy megigézi hallgatóit. Sokat utazott, és kifejezhetetlen bájjal adja elő különböző országokban esett kalandjait.”
Byron: Szépség lányai közt nincs…
A Szépség lányai közt nincs
gyönyörűbb ma nekem;
hangod úgy elbüvöl, mint
szerenád a vizen:
dalok komoly varázsa
terül az óceánra,
ragyogva vár a hullám,
a szél megáll az utján:
s fény-láncát húzva elring
a hold a mély felett,
amely úgy szendereg, mint
egy álmodó gyerek:
így hajlik önfeledten
feléd a szomju szellem,
csöndes, nagy odaadásban,
mint vágyó tenger a nyárban.
(Fordította: Szabó Lőrinc)
Svájcból a napfényes Itáliába költözött, itt fejezte be a Childe Haroldot, aminek harmadik éneke minden eddigi művénél egyhangúbb lelkesedést váltott ki, nemcsak az olvasóközönség kapkodta el, több mint tízezer példányban, hanem a kritika is méltányolta Byron letisztult stílusát. 1819-ben kezdte el írni nagy szatirikus verses regényét, a befejezetlenül maradt Don Juant.
Az írói sikerrel magánélete is fordulatot vett: az állandó partnerváltás mellett, Velencében megismerkedett utolsó nagy szerelmével, Teresa Guiccioli grófnővel, s részt vett a carbonarik szervezkedésében. Amikor 1823-ban kitört a görög szabadságharc a törökök ellen, csatlakozott a felkelőkhöz, vagyona maradékát is nekik adta. A saját pénzén felfegyverzett csapattal 1824 elején Nyugat-Görögországban szállt partra, s már ekkor megírta saját sírversét. Lord Byron 1824. április 19-én halt meg az állandó súlyos fogyókúrától legyengült szervezete nem tudott harcolni a mocsárláz ellen, a barbár orvosi beavatkozások pedig csak gyöngítették az ellenálló képességét. Testét végakarata ellenére bebalzsamozták és Angliába vitték, belső szerveit egy kőurnában a nyugat-görögországi Missolonghi egyik templomban helyezték el.
Byron költői kifejezésben és nyelvezetében is újat hozott, szakított az akadémista verseléssel. Dicsőítette a szabadságot és a szépséget, együtt érzett a gyöngékkel, de jellemző rá a híres „világfájdalom” is. Művészete nemcsak stílus, de életérzés és magatartás is volt, hatása a korra és az utókorra hatalmas. Byron egész életében híres maradt intellektuális és ironikus „pengeváltásairól”, ugyanakkor paradox módon ennek a szemtelen stílusnak köszönhette számos kortársa, például a konzervatív Walter Scott barátságát is. Merített belőle Goethe, Puskin, Victor Hugo, Baudelaire, Schopenhauer és Nietzsche, a magyar írók közül főleg Petőfire, Jókaira, Madáchra, Adyra, Szabó Dezsőre és Juhász Ferencre hatott. Verseit – többek között – Liszt és Verdi zenésítette meg.
Felhasznált irodalom:
Macaulay: Nagy írók (Milton-Byron-Johnson-Goldsmith)
Byron: Naplók, levelek André Maurois: Byron élete I-II.
