„Úgy éreztem, egy szerelmes levél őszinte, szabad és zavartalan hangján írhatok, abban a tudatban, hogy amit írok, emberi szem elé nem kerül, csak ha már halott leszek, mit sem sejtő és közönyös.” 185 éve, 1835. november 30-án született Mark Twain.
„Ebben az önéletrajzban szem előtt tartom majd azt a tényt, hogy a sírból szólalok meg. Szó szerint a sírból beszélek, mert mire ez a könyv elhagyja a nyomdát, én már halott leszek.
Hogy inkább a sírból nyilatkozom meg, mint élő nyelvemmel, arra nyomós okom van: innen szabadon szólhatok. Ha az ember a magánéletével foglalkozó könyvet ír – amelyet még életében olvashatnak –, visszaretten attól, hogy kimondja teljesen őszinte véleményét. Minden erre irányuló kísérlete csődöt mond: rá kell döbbennie, hogy ez emberfölötti vállalkozás. Az emberi elme és szív legőszintébb, legszabadabb és legbizalmasabb megnyilvánulása a szerelmes levél. Az ember abból a tudatból meríti hozzá a korlátlan vallomás- és kifejezési szabadságot, hogy amit ír, nem kerül idegen szeme elé. Néha adódik ugyan egy-egy házassági ígéret megszegése miatt indított eljárás; s amikor emberünk nyomtatásban látja levelét, rendkívül kellemetlenül érzi magát, és megállapítja, hogy sosem tárta volna ki érzelmeit ily őszintén, ha sejti, hogy közönség számára ír. Nem talál ugyan semmit a levélben, ami ne lett volna igaz, becsületes és tiszteletre méltó, de mégis sokkal-sokkal zárkózottabb lett volna, ha tudja, hogy írását kinyomtatják.
Úgy éreztem, egy szerelmes levél őszinte, szabad és zavartalan hangján írhatok, abban a tudatban, hogy amit írok, emberi szem elé nem kerül, csak ha már halott leszek, mit sem sejtő és közönyös.” (Mark Twain: Önéletrajz)
„1835. november 30-án születtem Floridában, egy majdnem észrevehetetlenül pici városkában, Missouri állam Monroe megyéjében. Szüleim a harmincas évek elején költöztek Missouriba; nem emlékszem, hogy pontosan melyik évben, mert akkor még nem születtem meg, és nem törődtem ilyesmivel. Hosszadalmas, viszontagságos és nagyon kényelmetlen utazás lehetett ez akkoriban. A városkának száz lakosa volt, és én egy százalékkal növeltem a lakosságát. A történelem sok nagy alakja nem mondhatja el, hogy ennyit tett egy városért. Talán szerénytelenség tőlem, hogy szóba hozom, de ez az igazság. Ilyen nagyszabású cselekedetet senkiről sem jegyeztek föl – még Shakespeare-ről sem. Én ezt tettem Floridával, és ebből az következik, hogy bármelyik várossal megtehettem volna: talán még Londonnal is.
Nemrég küldött nekem valaki egy képet Missouriból, a szülőházamról. Eddig mindig úgy emlegettem, mint valami palotát, de ezután óvatosabb leszek.” (Mark Twain: Önéletrajz)
185 éve, 1835. november 30-án született Mark Twain, polgári nevén Samuel Langhorne Clemens amerikai író, publicista. Írói álnevét életének hajókalauzként töltött időszakából kölcsönözte: mark twainnek nevezik a Mississippin a biztonságos hajózást jelentő kétölnyi vízmélységet.
A polgárháború kitörése után állás nélkül maradt, néhány hétig katonáskodott, majd Nevadában próbált szerencsét. Az ezüstbányászat és a telekspekuláció azonban félresikerült, és végül Kaliforniába vándorolt. San Franciscóban és a Hawaii-szigeteken hírlapi tárcákat, majd anekdotikus történeteket, szatirikus karcolatokat és novellákat írt. A sikert az 1865-ös Calaveras megye híres ugró békája című burleszk hangulatú elbeszélése hozta meg számára, amellyel egy csapásra az ország legismertebb humoristája lett. Ez az ironikus látásmód egész életén át elkísérte: az élet tökéletlenségeit, képtelenségeit meglátó és ellenállhatatlan derűvel feltáró tréfacsináló volt.
A Jámbor lelkek külföldön, avagy az új „Zarándokok útja” című humoros úti beszámolója már az anyagi sikert is meghozta számára. Megalapozott egzisztenciával megnősült, neje a lármás és faragatlan vadnyugati újságírót, a kifejezéseit nem válogató, torzonborz, hanyag öltözködésű, nyughatatlan fiatalembert minden módon saját úri társaságának tónusához szelídítette. Emellett férjének minden kéziratát cenzúrázta, és az „illetlen” szavakat átíratta.
Mark Twain nehezen szokott bele a polgári életbe, de ettől kezdve Buffalóban, majd 1871-től 1891-ig Hartfordban nyílt házat tartott sok vendéggel. Világsikert számára két, saját emlékeiből táplálkozó gyerekkönyve hozott: 1876-ban készült el a Tom Sawyer kalandjai, majd 1884-ben ennek folytatása, a Huckleberry Finn. Ez utóbbi talán legjobb műve, és az irodalomtudósok szerint az amerikai irodalom legnagyobb pikareszk regénye.
1882-ben, alapos történelmi előtanulmányok után ismét ifjúsági regényt írt Koldus és királyfi címmel; 1889-es Egy jenki Artur király udvarában című, gyakran burleszkbe hajló regényében pedig a középkor és a modern idők külsődleges ellentétét ábrázolta. Az 1893-as gazdasági válság őt is magával sodorta, de világ körüli felolvasókörútja, amelynek során Budapestre is eljutott, eredményes volt, újra vagyonos lett.
Hazatérése után több csapás is érte: előbb lánya halt meg agyhártyagyulladásban, majd nem sokkal utána felesége is. A korszak korrupciója, a századforduló gyarmatosító háborúi is egyre komorabbá és pesszimistábbá tették. Megadatott viszont számára a „csoda”, hogy egy ritka természeti jelenség, a Halley-üstökös feltűnése keretezte életét: 1835-ben vele érkezett e világra, és 1910. április 21-én vele távozott az élők sorából.
