„Aki gyermekkorában nem hallgatott, nem olvasott mesét, az nem is lehet boldog ember” – vallotta a 100 éve született Méhes György Kossuth-díjas romániai magyar író, meseíró, műfordító.
„Anélkül, hogy meg tudtam volna fogalmazni, homályosan kezdtem érteni, hogy nem az emberek szavai után induljak, hanem arra figyeljek, miképpen cselekszenek.” (Méhes György: A tizenkét éves felnőtt)
Méhes György meséin, regényein, színművein generációk nevelkedtek fel Erdélyben és Magyarországon. Mesehősei, Gyöngyharmat Palkó, Szikra Ferkó, Világhíres Miklós egy nagy fantáziával megáldott, öntörvényű alkotó teremtményei. Regényei hol letűnt világokat varázsoltak elénk, hol a jelen igazságait mutatták meg. Méhes Györgyöt mindig, mindenben az emberi sorsok érdekelték.
„Különleges helyzetekben a közhelyek márványba vésett igazságok.”
Székelyudvarhelyen látta meg a napvilágot Nagy Elek néven 1916. május 14-én, édesapja ügyvédként dolgozott. Tanulmányait a kolozsvári református gimnáziumban végezte. Az érettségit követően – apja kívánságára – a kolozsvári I. Ferdinánd Királyi Tudományegyetem jogi karára iratkozott be, jóllehet a jogi pálya egyáltalán nem vonzotta. Ideje nagy részét az egyetem könyvtárában töltötte, ahol elsősorban színháztörténeti munkákat tanulmányozott. Az egyetem elvégzése után az Új Cimbora című lapnál dolgozott, majd 1938-ban a Nemzeti Színház ösztöndíjasaként néhány hónapot Budapesten töltött. 1938 és 1944 között a Pásztortűz és a Keleti Újság munkatársa volt, eleinte színikritikái, később politikai publicisztikái, rövidebb humoros, szatirikus írásai is megjelentek.
A második világháború idején zászlós rangban a határvadászoknál szolgált, és csak az 1944 júliusában kötött házasságának köszönhette, hogy nem került a tűzvonalba, mert mire visszaérkezett a nősülési szabadságról, alakulatát már a frontra vezényelték. A háború alatti évek eseményeit az 1982-ben megjelent Bizalmas jelentés egy fiatalemberről című, önéletrajzi ihletésű regényében idézte fel.
1944 őszén Balogh Edgár meghívására a Magyar Népi Szövetség Világosság című lapjához került a kulturális rovat szerkesztőjének. 1948-tól a Falvak Dolgozó Népe című lap munkatársa, majd 1950-52-ben a Művelődési Útmutató műszaki szerkesztője volt. Ebben az időben pártonkívülisége miatt több támadás érte, a legkomolyabb a neve miatt: állítólag a kommunista író Nagy Istvánt zavarta a névrokonság, ezért Nagy Elekként nem publikálhatott. Egy matematikus-filozófus őse után így lett Méhes György. 1952-ben kilépett állásából, a társasági élettől visszavonult, szabadúszóként minden idejét az írásnak és családjának szentelte. Ekkor jelent meg első műve, a Verőfény című ifjúsági regénye.
„Tulajdonképpen csak most kezdtem gondolkodni azon, milyenek is az emberek. Idáig úgy hittem, ha jó és illedelmes vagyok, engedelmeskedem és hangosan köszönök, akkor az emberek is jók és kedvesek lesznek hozzám. Csak most kezdtem megsejteni, hogy a világ nem annyira egyszerű, mint ahogy én hittem. Sőt, a világ gyakran érthetetlen, és nincs aki megmagyarázza nekem, aki megfejtse rejtvényeit. A felnőttek titkolóznak, vagy talán ők sem tudják a választ. Olyan embereket, mint édesanyám és édesapám elhurcolják…” (Méhes György: A tizenkét éves felnőtt)
Az ötvenes években Méhes elsősorban mese- és ifjúsági íróként vált híressé. „Aki gyermekkorában nem hallgatott, nem olvasott mesét, az nem is lehet boldog ember” – vallotta. Sorra jelentek meg a gyermekeknek szóló munkái (Gyöngyharmat Palkó és más mesék, Kárpátok kincse, Szikra Ferkó, Gyémántacél, Virágvarázsló, Világhíres Miklós), amelyek, ha nagyon burkoltan és áttételesen is, de zsarnokellenes mesék voltak.
A hatvanas évek elejétől visszatért régi nagy szerelméhez, a színházhoz, igaz, első darabja, az Oroszlán a kastélyban című abszurd dráma csúfosan megbukott, de aztán 33 névtelen levél című vígjátékával egyértelmű sikert aratott. Sorra születtek drámái és komédiái, ezekben, mint meséiben is, a társadalomban meglévő feszültség kimondására törekedett. Színműveit – a fajsúlyos és rejtett mondanivaló ellenére is – az úgynevezett polgári színdarabok közé sorolták, amelyet szűk tematika, könnyedebb hangvétel jellemez.
Első felnőtteknek szóló regényét, az Orsolyát 1977-ben publikálta, de nem aratott különösebb sikert. 1982-es Bizalmas jelentés egy fiatalemberről című munkájára mint igényes memoárirodalomra már felfigyelt a közönség. 1986-os kisregényeit, köztük a Gina címűt, valamint az 1977-ben megjelent A kolozsvári milliomosok című regényét a kritika figyelemre sem méltatta.
Magyarországi felfedezése igazából csak a 20. század végén kezdődött, a nagy mesélőkedvvel, olvasmányos stílusban megírt fordulatos történetek sorra jelentek meg, s nagy sikert arattak a honi olvasók körében.
„Jókedvű vagyok, az is voltam egész életemben, még akkor is, amikor nem volt okom reá. Jókedvű voltam és az is leszek utolsó leheletemig, annak ellenére, hogy többé-kevésbé kiismertem már az emberi világot” – vallotta magáról.
Az írót 2002-ben Kossuth-díjjal tüntették ki „jelentős próza- és drámaírói tevékenységéért, az egyetemes magyar művelődés és nemzettudat megtartóerejének kimunkálásában vállalt szerepéért, a gyermekirodalomtól a színpadi alkotásokig ívelő irodalmi munkásságáért”, 2005-ben a bécsi Európai Akadémia díjával jutalmazták munkásságát, és ugyanebben az évben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett.
Méhes György 2007. április 10-én halt meg Budapesten. 2014-ben posztumusz Lovagkereszttel (Ritterkreuz) tüntették ki. Az író Kossuth-díjának összegéből két irodalmi díjat is alapított, a Méhes György-nagydíjjal és a Méhes György-debütdíjjal az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő alkotóit és fiatal tehetségeit ismerik el.
