„Egyedül, egyedül, a bujdosók közül – nagy Törökországban!” 260 éve, 1761. október 2-án hunyt el Mikes Kelemen író, műfordító, a 18. századi magyar prózairodalom legnagyobb alakja.
„Ha egy festő emberi formában akarná megörökíteni a hűséget, ajánlanám: rajzolja le Mikes Kelemen arcképét. Ha valaki a hűségnek személyi nevet akarna adni, ajánlanám: nevezze Mikes Kelemennek. Íme, egy ember, aki megható hűségével tette halhatatlanná a nevét. Aki gyermek-ifjú korában kerül II. Rákóczi Ferenc udvarába s többé el nem marad ura mellől, követi bús vándorlásaiban, megosztja vele a számkivettetés keserveit, zokog ravatala mellett s ő maga is, hosszú évek múltán, ott hunyja örök álomra szemét, ahol ura: az idegen földön, tenger partja mellett… „Egyedül, egyedül, a bujdosók közül – nagy Törökországban!”
Három évvel Rákóczi Ferenc halála után tette Mikes Kelemen e megható vallomást: – „énnekem soha semmi egyéb okom nem volt hazámat elhagyni, hanem hogy igen szerettem az öreg fejedelmet”. Valóban, Mikes Kelemennek Rákóczi szabadságharcában csak annyi része volt, hogy apródi szolgálatokat végzett a fejedelem udvarában. Őneki csak annyi része volt a nagy nemzeti megmozdulásban, hogy rajongó szeretettel csüngött Rákóczi fenséges alakján. Vért nem ontott, vért nem hullatott, ő csupán szeretett, ő hű volt, megindítóan hű lélek. Mikor Rákóczi Lengyelországba ment segítségért, követte. Mikor a fejedelem reménye füstbe ment, s folytatta útját Franciaországba, nem fordult vissza Magyarországba, holott akkor még kegyelmet kaphat vala, élhet boldogan, békén szép szülőfalujában, Zágonban, melyet annyira szeretett, melyért később, Rodostóban, sóvárogva epedett – s akkor sem hagyta el a fejedelmet.
Hűséges lelkének örök emléke az a 207 levél, melyet az idegen földön írt, s mely amellett, hogy becses adatokat szolgáltat Rákóczi életének utolsó fejezetéhez, jeles íróvá is avatja a derék Mikes Kelement. Akár a hű embert nézem, akár a kedves tollú írót: mindenképpen biztosította ő neve halhatatlanságát s megszerezte magának a késő nemzedékek szeretetét. Az ő életével való foglalkozás nem közönséges gyönyörűség, nevelő hatása, termékenyítő ereje mindig megmarad az időknek végéig.” (Benedek Elek: Nagy magyarok élete)
Pontos születési idejét nem ismerjük, valószínűleg 1690 augusztusában láthatta meg a napvilágot Zágonban, régi székely nemesi családban. Bár családja református volt, ő már gyermekként a katolikus hitre tért és ebben nevelkedett. A kolozsvári jezsuitáknál tanult, 1707-ben egyik nagybátyja ajánlására II. Rákóczi Ferenc udvarába került, előbb apródként élt, majd bejáró lett. Mikes itt mélyítette el tudományos, művészi ismereteit és a francia irodalommal is megismerkedett.
1711 elejére a szabadságharc nehéz helyzetbe került, ezért Rákóczi külföldre utazott, hogy az orosz segítségről tárgyaljon. Távollétében kötötték meg a szatmári békét, így a fejedelem száműzetésben maradt, majd az 1715-ös pozsonyi országgyűlés őt és társait, így Mikest is fő- és jószágvesztésre ítélte. Mikes hűséggel követte Rákóczit Lengyelországba, majd Franciaországba, végül 1717-ben a török szultán meghívására Törökországba utaztak. Gallipoliban szálltak partra, s reménykedve figyelték az európai események alakulását, de ismét csalódniuk kellett. Az osztrák-török háború a Porta vereségével fejeződött be, hazatérésük reménye végleg szertefoszlott.
Gallipoliból, Anno 1717. 10. octobris.
„Édes néném! Hálá légyen az Istennek, mi ideérkeztünk ma szerencsésen, Franciaországból pedig 15. septembris indultunk meg. A fejdelmünknek Istennek hálá jó egészsége volna, hogyha a köszvény búcsút akarna tőlle venni, de reméljük, hogy itt a török áer elűzi. Édes néném, mi jó a földön járni! Látja kéd, még Szent Péter is megijedett volt, mikor a vízben sipadoztak a lábai. Hát mi bűnösök, hogyne félnénk, amidőn a hajónk olyan nagy habok között fordult egyik oldaláról a másikára, mint az erdélyi nagy hegyek. Némelykor azoknak a tetején mentünk el, némelykor pedig olyan nagy völgyben estünk, hogy már csak azt vártuk, hogy reánk omoljanak azok a vízhegyek. De mégis olyan emberségesek voltanak, hogy többet nem adtak innunk, mintsem kellett volna. Elég a’, hogy itt vagyunk egészségben. Mert a tengeren is megbetegszik az ember, nemcsak a földön, és ott ha a hintó megrázza, elfárad, és jobb egyepegyéje vagyon az ételre. De a hajóban az a szüntelen való rengetés, hánkodás a főt elbódítja, a gyomrot felkeveri, és úgy kell tenni, valamint a részeg embereknek, aki a bort meg nem emésztheti. A szegény gyomromnak is olyan nyavalyában kelletett lenni vagy két első nap, de azután úgy kellett ennem, mint a farkasnak. A fejdelmünk a hajóból még nem szállott vala le, hogy a tatár hám, aki itt exiliumban vagyon, holmi ajándékot külde és a többi között egy szép lovat, nyergelve. Itt a fejdelemnek jó szállást adtak, de mi ebül vagyunk szállva. De mégis jobban szeretem itt lenni, mintsem a hajóban. Édes néném, a kéd kedves levelit vagyon már két esztendeje hogy vettem; igazat mondok, hogyha az esztendő egy holnapból állana. Reménlem, édes néném, hogy már ezután, minthogy egy áerrel élünk, gyakrabban veszem kedves levelét. De minthogy egynehány száz mélyfölddel közelebb vagyunk egymáshoz, úgy tetszik, hogy már inkább is kell kédnek engemet szeretni. Én pedig ha igen szeretem is kédet, de többet nem írhatok, mert úgy tetszik, mintha a ház keringene velem, mintha most is a hajóban volnék.”
1720 tavaszán a szultán Rodostót jelölte ki szálláshelyükül, Mikes az elkövetkező 41 évet – egy rövid időszaktól eltekintve – ott töltötte, örökös honvágyban. Édesanyja mindent elkövetett, hogy fia hazatérhessen, neki csak folyamodnia kellett volna az amnesztiáért, ám nem akarta elhagyni a fejedelmet. Később – Rákóczi és III. Károly halála után – pedig már hiába kérvényezte Mária Teréziánál hazatérését, a királynő elutasította.
Mikes időtöltés és emlékeztető gyanánt kezdett 1717-től naplót írni, mégpedig a franciáknál akkor igen divatos levélformában. Az 1758-ig született 207 levél címzettje, az „édes néném” fiktív nőalak volt. A bujdosók életéről, keserves mindennapjairól, személyes sorsának alakulásáról, gazdag lelkivilágáról érzékletes képet festett leveleiben.
Rákóczi 1735-ben bekövetkezett halála után a fejedelem fia, Rákóczi József udvartartásába tartozott, az ő halála után kezdődött Mikes második rodostói korszaka. Reménye a hazatérésre már teljesen szertefoszlott, bujdosótársai sorra kihaltak mellőle. Unalmát francia vallási tárgyú és szépirodalmi művek átdolgozásával űzte el, ezek közül talán legismertebb a Mulatságos napok, amelyet egy rokokó novellafüzérből szerkesztett össze.
1758-ban ő lett a magyar kolónia vezetője, básbugja, utolsó levele is ebben az időben keletkezett. 1759-ben engedélyt kapott arra, hogy családtagjaival levelezhessen, kézirataiból is hazaküldött egyet. 1761. október 2-án Rodostóban lett pestis áldozata.
Levelei kalandos úton jutottak Magyarországra, 1794-ben Szombathelyen nyomtatásban is megjelentek. Igazán azonban csak a 19. század második felében, Toldy Ferenc támogatásával kaptak nagyobb figyelmet, a Törökországi levelek 1861-es második kiadása már a magyar irodalom nagyjai közé emelte Mikest.
