„Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem.” Móricz Zsigmond írót 80 éve, 1942. szeptember 5-én ragadta el a halál, éppen azon a napon, amikor először hullottak bombák Budapestre.
„Azt mondja a magyar, hogy a könyv ellen védekezzék: nem engedhetem meg magamnak, mert húst kell venni, meg bort meg csizmát, meg nincs pénzem… Hát hogy: annak a szegény agyvelőnek nincsen szüksége táplálékra?… Csak a hasnak?… meg a tyúkszemes bütykös lábnak? Ennek kell a védelem, de a léleknek nem kell?… Hogy? miként akar a magyarság szélesebb látókörre szert tenni? úgy, hogy a patikában diskurál? egymással?… csak a könyvek útján lehet… Mert a könyv eljön Londonból s Párizsból és Jasznaja Poljanáról és a világ minden tájáról, s elhozza a kiválasztottak kiválogatott gondolatait, ez is diskurálás, de a nagy lelkekkel… Mért nem akartok hát könyvet venni?” (Móricz Zsigmond: Úri muri)
Móricz Zsigmond 1879. július 2-án született Tiszacsécsén Móricz Zsigmond író, újságíró, szerkesztő, a XX. századi magyar realista próza egyik legnagyobb alakja. Alföldi parasztcsaládból származott. Tanulmányait a legjobb református ktollégiumokban végezte Debrecenben és Sárospatakon, majd később a kisújszállási református gimnáziumban. A családi hagyományokat követve kezdetben papnak készült, s be is iratkozott a debreceni református teológiára. Eközben már Jókai és Mikszáth hatása alatt megpróbálkozott az írással.
„Mire való ez az egész élet, ha nem arra, hogy az ember jól érezze magát…” (Móricz Zsigmond: Úri muri)
Első műve a Debreceni Ellenőrben jelent meg Schopenhauerről. 1900-ban Budapestre költözött, jogot, majd bölcsészetet tanult, de tanári szakvizsgát nem tett. Megélhetése miatt különféle hivatalokat vállalt, az lapszerkesztőségekben azonban sokáig csak mellékes feladatokat látott el. Ekkoriban ismerkedett meg Bródy Sándorral, aki nagy hatással volt rá s segítségére volt írói önmegvalósításában is.
MÓRICZ ZSIGMOND: CSÖND
Éjjel fölrezzenek:
nem sír?
Nappal várok, lesek:
nincs hír?
Mellettem édesem
csak sír.
Gyászújjal csöndre int
a sír…
(1909. február 16.)
Később újságíró lett. 1903-tól 1909-ig az Újság című lap munkatársaként gyermekversekkel, sőt drámai művekkel is kísérletezett. 1905-ben házasságot kötött Holics Eugéniával (Janka), egy felvidéki bányatisztviselő lányával. Házasságukból két lány született: Virág íróként, Lili színésznőként vitte tovább és gondozta apjuk művészi örökségét.
Az országos hírnevet a Nyugatban 1908-ban megjelent Hét krajcár című elbeszélése hozta meg számára. Móricz parasztábrázolása újdonságként hatott; az irodalomtörténetben rendszerint idillikus ábrázolást egy naturalista emberkép váltotta fel. A századforduló tájékán oly népszerű és közkedvelt népszínművek vidámságot, felhőtlen derűt sugárzó faluképének ellentéteként Móricz egy magába záródó, hagyományainak fogságában vergődő, kilátástalan paraszti világot ábrázolt. 1909-ben közzétette első novelláskötetét, melyet Ady Endre is üdvözölt; barátságuk szellemi szövetséggé vált. Móricz ettől kezdve a Nyugat munkatársaként tevékenykedett.
Írói pályafutásának első tíz évére a naturalizmus nyomta rá bélyegét, a két világháború között a nyers társadalomképet a kritikai szellemű realizmus szorította háttérbe.
1915-ben haditudósítóként járta a frontot, hadszíntérről írt riportjaiban megdöbbentő képet rajzolt a háborús szenvedésekről. 1919-ben meghalt Ady, Móricz vállalta örökségét – a forradalmiságot. Üdvözölte a polgári forradalmat, és kezdetben reményeket fűzött a Tanácsköztársasághoz is. A kommün bukása után kizárták a Kisfaludy Társaságból, írásait egy ideig csak a Nyugat és az Est-lapok közölték. 1925-ben felesége öngyilkos lett, egy évre rá házasságot kötött Simonyi Mária színésznővel.
1929 decembere és 1933 januárja között Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot, melyből 1933-ban kivált. Ebben az időszakban bontakoztatta ki művészetének legjavát, ekkor születtek legkitűnőbb regényei: Légy jó mindhalálig (1920), Úri muri (1928), Rokonok (1934). Szintén ebből a korszakból származik leghatalmasabb történelmi regénye, az Erdély trilógia.
A képen: ismeretlen nő, József Attila költő, Schöpflin Aladár kritikus, Magyar Elek újságíró, Kárpáti Aurél kritikus, Magyar Elekné, Móricz Zsigmond író, Vidor Marcell író, Móricz Gyöngyi, Móriczné Simonyi Mária, Kállay Miklós író, ismeretlen férfi, Móricz Virág, ismeretlen nő, Surányi Miklós író, ismeretlen nő, Somogyi Gyula író, Somogyi Gyuláné.
Nagyon sok novellát is írt, rövidebb lélegzetű írásaiban a magyar valóság kíméletlen körképét adta.
MÓRICZ ZSIGMOND: BALLADA
– Jónapot, jónapot, kedves régi cimborám!
Hogy vagytok és mit csinál drága szép kis leányod?
– Köszönöm, köszönöm, kedves régi cimborám,
múlt héten lőtte magát szíven a kis leányom.
– Jézusom, Jézusom, szerencsétlen testvérem.
– Vőlegényét kedvesem B. listára helyezték.
– S a fiad, szép fiad, a daliás nagy legény?
– Óh ez régi, régi seb: elesett a harctéren.
– És a te kedves, jó, szorgalmas hű asszonyod?
– Tüdővészben elmúlott: gyógyítani nem tudám.
– Rettentő, rettentő, és ma senkid? senki sincs?
– Senki édes barátom: a magyar fát megeszi
az időknek vasfoga: majd kidőlök, mint a tölgy.
Ennek a korszaknak kiemelkedő „termékei” A boldog ember (1935) című riportkönyv, a Rab oroszlán (1936) és a Betyár (1937) című regények. 1936-ban megismerkedett Littkei Erzsébettel (Csibe), több későbbi írásának modelljével. 1937-ben házassága felbomlott, Leányfalura költözött.
1939-ben megvette a Kelet Népe című lapot, melyet haláláig szerkesztett. A fasizmus növekvő térhódításával Móricz felismerte a világot fenyegető veszedelmet. Ez idő tájt keletkezett műveit drámai feszültség és a népi hősökkel való azonosulás hatotta át (Rózsa Sándor a lovát ugratja, 1941; Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét, 1942).Hangja egyre kritikusabb lett és a kisemmizettek felé fordult teljes figyelemmel (Csibe-novellák, Árvácska, 1941). Állandóan új megoldásokat kutatott az irodalomban, s folyton új tartalmakkal töltötte meg a hagyományokat.
A második világháború végét már nem élhette meg, 1942. szeptember 5-én ragadta el a halál, éppen azon a napon, amikor először hulltak bombák Budapestre.
„- Nézze csak, én három éve mindennap felolvasok egy vak öregúrnak, újságot olvasok neki délután öttől hatig, s fizet érte tíz krajcárt egy órára.
Nyilas várakozva nézett rá.
– Nekem az idén már nagyon sok a tanulnivalóm, nem volna kedve elvállalni?
A kisdiák lángvörös lett, s nem tudott szólani, csak intett, hogy igen.
– Csak egy dolog a fontos, mindig pont ötkor kell kezdeni, s pont hatkor abbahagyni: az öregúr nagyon pontos ember. Egy hónapban három forint!…
– Köszönöm szépen, Nagy úr… – s tele lett a szeme könnyel.
– Akkor én ma már megmondom neki, hogy holnaptól kezdve maga fog hozzá járni. Már elsején kap egy forintot.
– Igen.
Azt hitte, hogy kiszakad a szíve, úgy szétfeszíti a szűk kis kabátot. Olyan nagy ember lett egyszerre belőle, olyan nagyon nagy, kenyérkereső ember, hogy el kellett bújnia arra a jó helyre, hogy kisírja magát. ” (Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig)
