Nagy Lajos Kossuth-díjas író, publicista, a 20. századi magyar prózairodalom jelentős alakja 140 éve, 1883. február 5-én született.
Iskoláit Pesten végezte, kitűnő eredménnyel. 1901-től a jogi egyetem hallgatója volt, de diplomát soha nem szerzett. Egy ideig házitanítóként, majd hivatalnokként kereste kenyerét, 1906-ban szolgabíró lett Abaújszántón Első aláírt novelláját, 1907-ben a Népszavában publikálta s hamarosan más lapok, köztük a Nyugat is közölték írásait.
1911-ben látott napvilágot első kötete Az asszony, a szeretője, meg a férje címmel. A korszak naturalista irányzatából a komor írói módszereket használta leginkább kérlelhetetlen következetességgel.
1915-ben besorozták, két évvel később tettetett ideggyengeség miatt leszerelték. A háborút gyűlölte, az 1918-as polgári forradalmat, majd a Tanácsköztársaságot lelkesen üdvözölte. 1919 után csalódottságát, keserűségét sötét humorú, szatirikus karcolataiban fogalmazta meg, legjobb példája a Képtelen természetrajz című 1921-es kötete.
1922 és 1929 között a Nyugat főmunkatársa volt, 1927-28-ban Együtt címmel haladó szellemű folyóiratot szerkesztett. Ez az időszak művészetének virágkora.
Hangja megújult, hatott rá az avantgárd, különösen az expresszionizmus, novelláiban lefojtott indulatok, szenvedélyek törnek fel. Ez az időszak művészetének virágkora, sorra jelentek meg novelláskötetei (Lecke, Bérház, Uccai baleset), megannyi dokumentarista látlelet korának társadalmáról, szegények és gazdagok, elnyomók és megalázottak ellentétéről, e helyzet tarthatatlanságáról.
1932-ben Baumgarten-díjat kapott, anyagi helyzete stabilabbá vált. Az 1934-ben megjelent Kiskunhalom, az irodalmi szociográfia úttörő alkotása osztatlan elismerést hozott számára. Ugyanebben az évben Illyés Gyulával együtt részt vett a szovjet írókongresszuson, de a megvalósult szocializmus ellentmondásai kritikusabbá tették.
1941-ben kis könyvesboltot nyitott, de felesége zsidó származása miatt hamarosan bujkálni kényszerültek. Az ostrom alatt írt Pincenaplóját 1945-ben publikálta.
1945 után rövid időre reflektorfénybe került, belépett a kommunista pártba, a Szabad Nép munkatársa lett, 1948-ban elsők között kapott Kossuth-díjat.
Örökös kritikai magatartása azonban hamarosan elszigetelte, a dogmatikus politika mellőzte és bírálta. Az önéletírás fedezékébe húzódott, A lázadó ember és A menekülő ember címmel megjelent írásai fontos vallomások önmagáról és koráról. 1954. október 28-án halt meg. A Csillag című folyóirat 1954. decemberi tematikus száma a legnagyobbaknak kijáró tisztelettel búcsúztatta a két világháború közötti magyar próza egyik legmarkánsabb alakját.
