„Minden kimondott és leírt szók legszomorúbbika a „volna”.” Szerb Antal a nyelvi humor legcsodálatosabb virtuózának tartotta a 135 éve született P. G. Wodehouse írót, humoristát.
„Az ember nagyravágyó, ambiciózus, a nehézségek elől meg nem hátráló sportember, aztán találkozik egy lánnyal, akibe beleszeret, és mikor a bódulat tovaszáll, nemcsak arra ébredünk, hogy visszavonhatatlanul házasok vagyunk, de arra is, hogy egy egész életre kétpennys bridzsre vagyunk kárhoztatva.” (P. G. Wodehouse: Fred bácsi csúcsformában)
P. G. Wodehouse, teljes nevén Sir Pelham Grenville Wodehouse a dél-angliai Guilfordban látta meg a napvilágot 1881. október 15-én. Szülei tartós kiküldetésben éltek, Wodehouse és három fivére rokonoknál nevelkedett. 1894 és 1900 között a dulwichi középiskolában tanult: az angol középiskolák világa, a diákbarátságok, a rögbi- és krikettbajnokságok nemcsak életében, hanem írói munkásságában is meghatározóak lettek. A középiskola után Oxfordba készült egyetemre, de apját időközben nyugdíjazták, a taníttatás költségeire nem tellett. Wodehouse gazdasági pályára lépett, s 1900 szeptemberében a Hong Kong and Shanghai Bank alkalmazottja lett. A bankban szerzett kiábrándító élményei alapján született első igazi könyvsikere a Psmith a pénzvilágban (1910).
Hivatásos írói pályafutása a Globe című folyóiratnál kezdődött, nemsokára már több ismert lap is közölte írásait, köztük a londoni Strand és 1915-től a New York-i Saturday Evening Post. Egyre több időt töltött az Egyesült Államokban, ahol csakhamar bekapcsolódott a színházi életbe is. Zenés vígjátékok szerzőjeként, dalszövegírójaként együtt dolgozott Kernnel és Gershwinnel is. Ő dolgozta át zenés színpadra Molnár Ferenc Játék a kastélyban című színművét.
New Yorkban ismerkedett meg egy fiatal özveggyel, Ethel Newtonnal, akit 1914 szeptemberében feleségül vett, házasságuk több mint 60 évig tartott. 1923-ban jelent meg mindmáig talán legismertebb műve, a Forduljon Psmith-hez, amelyet hamarosan a világ számos nyelvére is lefordítottak. A harmincas években már a szórakoztató irodalom királyának tekintették, 1939. június 21-én pedig az Oxfordi Egyetem díszdoktorává avatták.
Ezután Wodehouse a francia tengerparton, Le Touquet-ban álló nyaralójába utazott. Itt érte a német megszállás 1940. május 22-én. Néhány hónapi házi őrizet után internálták: előbb Lille-ben, később a belgiumi Liege-ben, majd Tost városka elmegyógyintézetében tartották fogva, s itt írta meg a Pénz a bankban című regényét. Szabadulását végül előrehaladott életkorának köszönhette: 1941. június 21-én Berlinbe, egy szállodába költöztették, ahol állandó felügyelet alatt állt. Felesége, aki Franciaországban maradt, itt csatlakozott hozzá.
„Az élet alapos ismerői közül legtöbben azt mondják, hogy e világon a boldogság főként az, hogy úgy kell venni az életet, amilyen. Annak az embernek példája, aki e felfogást, mondhatni, tökélyre vitte, egy kiváló arab író elbeszélésében található. Ez egy utazóról szól, aki egy szép délután elaludt a pázsit ama részén, amely egy makkocskát tartalmazott. Felébredve azt tapasztalta, hogy teste melegétől a makk kicsírázott, ő pedig vagy húsz méternyire a földtől, egy hatalmas tölgy legfelső ágai között volt. Képtelen lévén lejönni, nyugodtan nézett szembe a ténnyel. Így okoskodott: „A körülményeket nem tudom alárendelni az akaratomnak, tehát az akaratomat fogom alárendelni a körülményeknek. Ennélfogva itt maradok.” Úgy is tett.” (P. G. Wodehouse: Forduljon Psmithhez!)
A Berlinben töltött hónapok alatt követte el élete nagy tévedését: elfogadta a náci propagandaminisztérium ajánlatát, s a német rádió Amerika felé sugárzott adásában felolvasta írásait. Bár az elhangzott szövegek keserű gúnnyal idézték fel Wodehouse fogolytáborbeli élményeit, és korántsem szolgálták a német érdekeket, az angol közvélemény mélységes felháborodással fogadta magát a puszta tényt, hogy kedvenc humoristája a berlini rádió hullámhosszán hallatja hangját. A BBC is hazaárulónak bélyegezte Wodehouse-t, akinek nem volt módja védekezni, mivel Németországot nem hagyhatta el. A mai kutatások szerint P. G. Wodehouse, a humoros regényeiről ismert angol író a műveibe illően naiv volt, amikor együttműködött a nácikkal, és nem volt igazi kollaboráns.
A brit titkosszolgálat 2011-ben nyilvánosságra hozott aktái megerősítik, hogy Wodehouse sokkal inkább rászedett bolond, és nem együttműködő volt, amikor 1941-ben a nácik kérésének engedve rádióbeszédeket mondott a rezsim Amerika felé sugárzott propagandaműsoraiban. Az író beszédeiben a bolond szerepét öltötte magára, amúgy is ezt az álarcot viselve tündökölt leggyakrabban a nyilvánosság előtt. Szerepe azonban ezúttal ellene fordult, valóban bolondságba hajlóan naiv volt a nácikkal kapcsolatban.
1943 szeptemberében végül kiutasították az országból, feleségével Párizsba utazott. 1944. augusztus 25-én itt érte meg a felszabadulást, ami újabb letartóztatással járt, ezúttal a francia hatóságok vették őrizetbe, hogy a hazaáruló fogságba ejtésével az angolok kedvében járjanak. A Wodehouse körüli vita végül is azzal oldódott meg, hogy a brit alsóház úgy döntött: nincs olyan törvény, amelyet az író megsértett volna, amikor az ellenség rádiójában felolvasott. A Wodehouse házaspár végül 1947-ben utazott vissza Franciaországból Amerikába. A hajón, az átkelés ideje alatt amerikai színpadra dolgozott át egy újabb Molnár Ferenc vígjátékot.
A II. világháború után többen az árulással vádolt író védelmére keltek, George Orwell azt mondta pályatársa berlini beszédeiről, hogy „egy idős író hülye, de ártalmatlan megjegyzései” voltak, amelyek mocskos propagandacélokat szolgáltak. Évekig tartó sárdobálás után az angol olvasóközönség megbocsátott kedvencének. 1955-ben megkapta az amerikai állampolgárságot. 1975. január 1-jén II. Erzsébet királynő a Knight Commander of the British Empire címet adományozta neki, jelezve, hogy a brit birodalom végérvényesen megbocsátott agg mulattatójának. Wodehouse alig néhány héttel élte túl a kitüntetést, 1975. február 14-én halt meg New Yorkban, egy Long Island-i kórházban.
Wodehouse világhírét és rendkívüli népszerűségét sebes sodrású, helyzetkomikumokban bővelkedő, a valós és mesebeli elemeket ügyesen vegyítő, humoros történeteinek köszönheti. Regényeiben szinte mindig ugyanaz a kor, a XX. század első évtizede, VII. Edward uralkodásának időszaka elevenedik meg. Hősei újra és újra visszatérnek: a különböző regényekben szereplő figurák keresztül-kasul ismerik egymást, életük sokszorosan összefonódik. Legendás alakjai a dickensi hagyományból kinőtt különcök: Lord Emsworth, a kelekótya dísznövénytenyésztő vidéki arisztokrata; Jeeves, a zseniális inas és gazdája, a félnótás Bertie Wooster; Molloy, a kétbalkezes bűnöző és Psmith, a szocialista eszmékkel kacérkodó, szószátyár gigerli. Wodehouse fő erőssége nyelvezete, melyben a korabeli szleng keveredik a választékos írói kifejezésekkel és a klasszikus idézetekkel. Szerb Antal a nyelvi humor legcsodálatosabb virtuózának tartotta. Legismertebb művei közül sok magyarul is megjelent, így a Forduljon Psmith-hez, az Életművész, a Folytassa, Jeeves, a Talált pénz, Hűbele Sámuel és a Kirabol a komornyikom.
