Édith Piaf nem „egy szegény önpusztító lélek” volt, hanem alkotó művész, aki maga formálta énekesi repertoárját és legendáját. 50 éve halt meg Édith Piaf francia sanzonénekes.
„Nem volt és nem lesz soha másik Edith Piaf” – írja az énekesnő Nem bánok semmit sem című visszaemlékezésének előszavában a hű barát, Jean Cocteau. Minden idők leghíresebb sanzonénekesnőjének élete kész regény – meg is írták és filmesítették sokszor. Édith Piaf, a francia sanzon legnagyobb alakja 50 éve, 1963. október 10-én éjjel halt meg (az időpont miatt néhány forrás 11-ét jelöl).
Édith Giovanna Gassion néven született Párizsban 1915. december 19-én. Életéről, főként kiskoráról sok legenda született, ezek nagy részét nem ő gyártotta, mindenesetre terjesztette, hogy táplálja az alakját övező mítoszokat. Sokan úgy tudják, hogy az utcán találták, holott kórházban látta meg a napvilágot egy énekesnő és egy artista lányaként. Szülei nem sokat törődtek vele, egy bordélyban nőtt föl, amelyet nagymamája vezetett – az viszont megint csak legenda, hogy vörösborral itatták volna, és a szeme világát sem vesztette el kiskorában..
15 évesen utcai énekesnőként kereste kenyerét, az elzülléstől egy Pigalle környéki kabaré tulajdonosa, a Gerny’s kabaré igazgatója, Louis Leplée mentette meg, aki szárnyai alá vette, ráadta a védjegyévé vált egyszerű fekete ruhát és a Piaf nevet, amely a francia argóban kis verebet jelent. Első fellépése az ABC Színházban elsöprő sikert aratott, a közönség soraiban felállva tapsoló Maurice Chevalier azt kiabálta: „Ez a gyerek a szívéből énekel.”
Fiatalon több mint száz levelet írt egy mentorához, Jacques Bourgeat-hoz. A nagy műveltségű férfival egy párizsi mulatóban ismerkedett meg, és Burke szerint a barátság nagy hatással volt az énekesnő életére. A levelekből Édith Piaf olyan oldaláról mutatkozik be, amelyet korábban nem ismerhettünk. Kiderül, mennyire vágyik a műveltségre, hogy jobbá tegye önmagát. Megismerhetjük érzelmi és szellemi fejlődését, hiszen nagyon vágyott arra, hogy költészetet és filozófiát tanulhasson. Bourgeat meleg hangon terelgette a nyomorból kiszakadt Piafot, megmondta neki, mit olvasson, hogyan fejlessze franciatudását. A „kis veréb” – ahogy később rajongói szeretettel becézték – tanácsára Baudelaire-t, Rimbaud-t és Platónt olvasott. Az értékes írásokat a Francia Nemzeti Könyvtár őrzi.
Louise Leplée-t 1936-ban meggyilkolták, ez után Piaf Nizzába szerződött. Raymond Asso költő segített neki, sanzonokat írt, tanította és bemutatta Marguerite Monot-nak, aki később olyan slágereket írt Piafnak, mint a Mylord. 1940-ben ismerkedett meg Jean Cocteau-val, aki neki írta A közönyös szépfiú című darabját, így Piaf színésznőként is bemutatkozhatott. A második világháború idején járta a frontokat, és a francia katonáknak énekelt. Segített a hadifoglyok árváin, és mindenkin, aki rászorult.
Karrierje a második világháború után teljesedett ki, sikere volt a párizsi Olympia, a New York-i Carnegie Hall színpadán is. A francia piacon két évtizeden át az ő lemezei voltak a legkeresettebbek, amerikai népszerűségére jellemző, hogy nyolc alkalommal hívták meg a legnézettebb tévéműsorba, Ed Sullivan „sztárcsináló” show-jába.
Ekkoriban figyelt fel egy tehetséges és jóvágású fiatalemberre, aki a háborút követően utazott a nagyobb lehetőségekkel kecsegtető Párizsba. A francia sanzon nagyasszonya rendszeresen foglalkoztatta éjszakai mulatójában Yves Montand-t, egy idő után gyöngéd szálak is összefűzték őket.
„Azok, akik nem értik, hogy valójában mi is lelkesít engem, amikor nekiállok, hogy egy énekest átgyúrjak, soha nem gondoltak a szobrász nagy örömére, aki formát ad a márványnak vagy a festőére, aki egy üres vásznat népesít be az alakjaival, soha nem fogták ezt fel, mert különben nem tennének fel ilyen kérdéseket. Szeretem az alkotást, és minél nehezebb a feladat, annál jobban lelkesít. És aztán, micsoda jó érzés tanítani és adni…” (Edith Piaf: Nem bánok semmit sem)
A hétköznapi életben kicsi, szürke és jelentéktelen nő mindenkit elvarázsolt, amikor énekelni kezdett. Hangja erőteljes, enyhén fátyolos volt, jellegzetes kiejtéssel, dalait pedig az extázisig átélte, a közönség is érezhette a szegénység megaláztatását, a kiszolgáltatottságot, a szerelem kínjait és gyönyörét. Sikerei csúcsán sem feledkezett meg a kiskorában átélt nehézségekről, akármennyit keresett, sose volt pénze, nagyvonalú és bőkezű volt, mindenkinek adott, aki hozzá fordult. A kor olyan művészeit fedezte fel és támogatta, mint Yves Montand, Gilbert Bécaud, Charles Aznavour, Georges Moustaki. Művészként sikert sikerre halmozott, a világ a lábai előtt hevert, de emberként mindig boldogtalan volt.
1935-ben lánya született, aki kétéves korában meghalt. Sokáig kereste az igazi férfit, akit végül Marcel Cerdan bokszbajnokban talált meg, ám ő nem sokkal kapcsolatuk kezdete után, amikor Cerdan 1949-ben éppen Piaf New Yorki koncertjére utazott, légi baleset áldozata lett. Édith Piaf életében nem először teljesen összeomlott. Elvesztését az énekesnő sohasem tudta kiheverni, kétségbeesve sodródott egyik kapcsolatból a másikba, kétszer férjhez is ment. Több autóbalesetet is szenvedett, és egyre gyakrabban nyúlt az italhoz és a kábítószerekhez. A munkában talált vigaszt, még a rákbetegséggel viaskodva is megszállottan dolgozott. Utoljára a párizsi Olympia színpadán adott emlékezetes koncertet, bár ekkor már szó szerint alig állt a lábán.
1959-ben fedezte fel az akkor 27 éves Claude Léveillée zeneszerző-szövegírót, amikor együttesével – amelynek tagjai később szintén híres zenészek lettek – egy passzázsban játszott. Az akkor már híres énekesnő felkérte, hogy írjon számára dalokat, és meghívta, hogy éljen Párizsban. Léveillée, a „québeci sanzon” egyik legnagyobb alakja és dalszerzője lett; tollából olyan sanzonok születtek, mint a La voix, a Boulevard du crime és a Les vieux pianos.
Édith Piaf 1963. október 10-én éjjel, 48 éves korában hunyt el. A hírt meghallva Jean Cocteau költő, aki egész életében hűséges barátja volt, rosszul lett, majd néhány órával később szívroham következtében meghalt. Bár életmódjára való tekintettel Párizs érseke nem engedélyezte a halotti misét, a temetés idején a francia főváros utcáit ellepte a tömeg, a második világháború óta először bénult meg teljesen a közlekedés.
„Nem marad más belőle, mint tekintete, sápadt keze, viasz homloka, amelyen fennakad a fénysugár, és a hangja, ez a hang, amely dagad, száll, egyre száll, és lassan-lassan kiszorítja őt, úgy nő, mint árnyéka a falon, és diadalmasan elfoglalja e félénk kislány helyét. E pillanattól fogva Edith Piaf zsenialitása láthatóvá válik és mindenkiben tudatosul.” (Jean Cocteau)
Piaf a minden idők legnagyobb franciája címért indított internetes szavazáson a tizedik helyen végzett, sírja a leglátogatottabbak közé tartozik a Pere Lachaise temetőben. Életéről filmek, színdarabok, könyvek sokasága készült, a Marion Cotillard főszereplésével készült film Oscar-díjat kapott. A „kis veréb” hangja, egyénisége ma már örökre hozzátartozik Párizshoz, a Padam, padam, a Milord, a Nem bánok semmit sem (Je ne regrette rien) dallama mindenki számára ismerős.
