A közönség és nagy kortársai, Racine és Molière csodálták Corneille-t, a tragédia és a vígjáték történetének jelentős mesterét. 410 éve született Rouenban Pierre Corneille francia drámaíró.
Pierre Corneille: Cid
(részlet)
Becsülete miatt a szívét törte szét,
Szerelmese miatt eldobta életét,
Többre tartotta ő, bár lelke lánggal égett,
Szerelménél hirét, s szerelmét, mint a létet.
(Ford.: Nemes Nagy Ágnes)
Jómódú, középosztálybeli családban jött a világra 1606. június 6 -án, nagyapja és apja is ügyvéd volt. A jezsuitáknál tanult, itt latin verseivel két díjat is nyert, majd jogot hallgatott. Ügyvédi foglalkozása mellett 1628-tól 1650-ig a helyi vízügyi hivatal tanácsosa volt, ehhez az álláshoz Richelieu bíboros támogatása segítette. Corneille ügyvéd volt, fiatalon elismert jogtudós, lelkesen művelődni akaró, sokat olvasó, ráadásul szokatlanul sok nyelven tudó, művelt fiatalember.
A korabeli színház a középkorból maradt vallásos és pajzán világi színjátszás mellett az iskoladarabokra, valamint moralitásokra épült, emellett virágzott a vándortársulatok és vásári kikiáltó bódék komédiázása is. A kastélyokban és nevelőintézetekben antik drámákat játszottak, eleinte görögül vagy latinul, később franciául, de az olasz vándortársulatok hatása is jelentős volt.
Corneille első darabját, a Mélite című gáláns komédiát 1628-ban mutatták be Rouenban, majd Párizsban is. Vígjátékai a nyers komikumot szelídebbel váltották fel, a kor műveltebb stílusát vitte színpadra. Sikerei hatására Richelieu meghívta abba a testületbe, amely a bíboros irodalmi ötleteit volt hivatva formába önteni. Corneille azonban nem volt képes közösen dolgozni, s az egyik darab rá osztott harmadik felvonásában el is tért a kapott vázlattól, kihívva Richelieu haragját.
Ebben az időben, nem függetlenül az abszolutizmus erősödésétől, a dráma hármas – az idő, a hely és a cselekmény – egységének elvét tekintették mércének, a darabnak 24 óra alatt, egyetlen helyszínen és mellékszálak nélkül kellett lefolynia. Ezt a görögöktől származó és Nicolas Boileau által megfogalmazott szabályt Corneille nem követte: sem 1635-ben a Médeában, sem pedig főművében, az 1637-ben bemutatott Cidben.
Ennek tárgyát Guillén de Castro darabjából merítette, főalakja a spanyol reconquista, a mórok kiverésének 11. századi hőse. A darab, amelynek aktualitását XIII. Lajos spanyol felesége s egy francia-spanyol háború adta, két évig le sem került a műsorról. Corneille vetélytársai, Mairet és Scudéry azonban vitát kezdtek róla, amely vad pamflet-háborúvá fajult. Richelieu, aki megérezte: a nemesi erények magasztalása támadást rejt centralizált hatalma ellen, végül véleményt kért a Francia Akadémiától. Az elemzést elkészítő Jean Chapelain, a „szabályos” tragédia híve tanulmányában elismerte a mű értékeit, de bírálta valószínűtlen dramaturgiáját és erkölcsi hiányait.
A Cid valóban nem tartja be a hármas egység elvét, mégis a klasszikus francia tragédia alapművének tekintik, amely a hős szenvedélyes szerelme és családhoz való hűsége, becsülete közti konfliktusra összpontosít. Ezzel Racine tragédiáit készítette elő, melyekben a legtökéletesebb formában jelent meg az érzelmek és a kötelesség közti tragikum.
Corneille annyira szívére vette a kritikát, hogy három évig semmit sem alkotott. 1640-ben jelent meg a Horatius, amelyben így ír: „A király, a nagyok, a fennkölt szellemek / Látják kis tettben is a teljes érdemet” – azaz beállt az udvari költők sorába. 1641-ben adta ki a Cinna című tragédiát, Livius nyomán ez is a római kort dolgozza fel.
Versengés az udvarban
Ekkor nősült meg, s hét gyermeke született. Következő műve, a Polyeucte keresztény hőse a mártírhalált keresi, miközben felesége arról győzködi, hogy a családi kötelességek éppoly fontosak, mint a vallásiak. Több tragédia (Pompeius halála, Rodogune, Théodore, Héraclius) után 1643-ban bemutatta spanyol mintára készült sikeres vígjátékát, A hazugot, mely Molière-re is hatott.
Corneille 1647-ben Párizsba költözött, s az Akadémia tagja lett. Azonban Perharite című darabjának elutasítása ismét évekre kedvét szegte, drámák írása helyett Kempis Tamás Krisztus követése című művét fordította le versben. Tanulmányokat is írt saját műveihez, s egy értekezést a tragédia szabályairól. 1659-ben jelentkezett az Oidipusszal, ezután évente írt egy-egy darabot, ám ezek már költői hanyatlását érzékeltetik.
Pierre Corneille: Cid
(részlet)
Úgy, úgy! Növeld tovább súlyát a diadalnak,
Életre hívtalak, s te hírem visszaadtad;
És mert a becsület több nekem, mint a lét,
Joggal követeled új elégtételét.
De szívedből, fiam, vesd ki e gyöngeséget,
Becsület egy van, ám szerelmes nő tömérdek,
A szerelem: gyönyör, a hírnév: feladat.
(Ford.: Nemes Nagy Ágnes)
A 33 évvel ifjabb Racine Berenice című darabjával versengve írta a Titus és Berenice-t, de egyértelműen alulmaradt. 1674 után csak köszönő verseket küldött XIV. Lajosnak, mikor az elrendelte darabjai felújítását. Helyzetét nehezítette, hogy megvonták tőle a Richelieu-től kapott állami kegydíját, ezért visszament Rouenbe, ügyvédnek. 1684. október 1-jén halt meg Párizsban.
A közönség és nagy kortársai, Racine és Molière csodálták. A 18. században Racine-t – érzelmi telítettsége okán – elébe helyezték, Corneille nyersnek és elavultnak hatott, de a romantika kora ismét értékelte művészetét. Drámai helyzetei az eszmék és érdekek ellentétein alapulnak, az egyéni vágyak és az erkölcsi parancsok konfliktusára épülnek. Corneille a tragédia és a vígjáték történetének jelentős mestere, antik példaképeihez képest hősei ésszel felérhető erőkkel küzdenek meg. Művei azonban igen távol állnak attól, amit ma drámának nevezünk, Kristó Nagy István irodalomtörténész szerint: „Desztillált víz: önmagával azonos, tiszta, áttetsző – épp csak fogyaszthatatlan.”
