„Csodálatos, hogy amikor nem vagy a saját utadon, mekkora pofonokat kapsz.” Polcz Alaine pszichológus volt, író, önfeláldozó feleség, gyönyörű nő, élvezetes beszélgetőtárs és szenvedélyes háziasszony volt. Tanatológiai, pszichológiai munkái kézikönyveknek számítanak.
2007. szeptember 20-án, 5 éve halt meg Polcz Alaine író, pszichológus, a Magyar Hospice Mozgalom és Alapítvány létrehozója. A nevéhez fűződik a gyógyíthatatlan betegek testi és lelki szenvedéseinek enyhítését, a humánus kezelést, az emberi méltóság megőrzését célul kitűző Magyar Hospice Mozgalom megalapítása és elindulása, ő volt a Magyar Hospice Alapítvány elnöke.
Mészöly Miklós
1922. október 7-én született Kolozsvárott, ott is érettségizett, szüleinek ott volt családi háza; első, rövid életű házasságát is 1944 tavaszán ott töltötte. Polcz Alaine a szovjet katonaság bevonulását Kolozsvárott, pontosan Csákváron élte át, a katonák által őt ért erőszak egész életére hatással volt. A háború után az ELTE Bölcsészettudományi Karának pszichológia szakát végezte el, 1949-ben diplomázott. Még ugyanebben évben házasságot kötött Mészöly Miklós íróval, akivel Budapestre költözött. Kapcsolatuk sokaknak szolgált példaként. Arról már kevesebben tudtak, hogy Polcz Alaine nem egyszer válni kívánt férjétől, az író nőügyei miatt.
Singer Magdolna Partitúra – Utolsó beszélgetés Polcz Alaine-nel című kötetében így emlékezett vissza házaséletére és írói ambícióira: „Soha nem gondoltam arra, hogy író leszek. Én voltam az aranyos, kedves írófeleség. Jól mulattam, amikor egyszer kikértem a III/III-as ügyosztály által gyűjtött anyagomat és így kezdődött: „Ő Mészölyné, az a világ legaranyosabb, legtisztább, legkedvesebb teremtése.” Ezen gurultam a nevetéstől. Azután folytatódott, hogy ezt csináltam, azt csináltam, mi mindent csináltam, majd azt írta, hogy írói ambíciói vannak. Úgy elhűltem! Hogy nekem? Írói ambícióim? Akkor rájöttem, hogy tényleg vannak!”
Az apró-cseprő gondokról, örömökről és a nagy sorsdöntő kérdésekről egyaránt őszintén és eredeti módon, korát sokszor megelőzve gondolkodott – írta Alaine halálakor Elek Lenke. Az elmúlt évtizedben megjelent könyvei hatására komoly olvasó- és rajongótábora alakult ki, korosztályoktól függetlenül. Előadó estjein a tömeg olykor szétfeszítette a termet. Polcz Alaine élete sokak számára fogódzó volt, saját életük megfejtésében. Nehéz elengedni ezt a fogódzót.
Pályája kezdetén felnőtt elmebetegekkel folytatott művészterápiát, majd a gyermek-ideggondozóban játékdiagnosztikával kezelte kis pácienseit. Korán felfigyelt arra, hogy a haldokoló emberek és hozzátartozóik lelkivilágával senki sem törődik. A saját élettapasztalatából is merített. A háború alatt szörnyűséges dolgokat élt át, az Asszony a fronton című könyvében az őt ért megaláztatásokról, hozzátartozói sorsáról is beszámol. A SOTE gyermekklinikáján csaknem ötven esztendőn keresztül azt a nehéz feladatot vállalta magára, hogy a haldokló gyermekek és szüleik erős támasza legyen.
„A hit nem azonos a vallással. A vallásban lehet hit, de a vallás inkább csak bizonyos keretek, szabályok közötti gondolkodást, érzést jelent. Vallásosnak lenni azt jelenti: megpróbálni egy adott kereten belül gondolkodni, hinni, a szabályokat betartani.”
Számos könyve foglalkozik a halálra való felkészüléssel, a gyász feldolgozásával és a betegek önrendelkezési jogával: A bábjáték alkalmazása a gyermekpszichodiagnosztikában és pszichoterápiában, A rend és rendetlenség az emberi cselekvésben, Ideje a meghalásnak vagy az Élet és halál titkai című írások. A szakkönyvek és tudományos közlemények írása mellett folyamatosan képezte magát, és számos külföldi tanulmányúton is részt vett.
1991-ben jelent meg első szépirodalmi műve, a már említett Asszony a fronton címmel, amely a következő esztendőben elnyerte az Év könyve díjat, majd csaknem tíz nyelvre fordították le.Ugyanebben az évben indította el a Magyar Hospice Mozgalmat. Valljuk, hogy az Asszony a frontont kötelező elolvasni minden nőnek és férfinak, mert egy rendkívül fontos, kényes témát – a nők háború alatti kiszolgáltatottságát – feszeget benne Polcz Alaine, ráadásul a magyar irodalomban elsőként.
Hospice
A mozgalom a rákbetegek számára elviselhetővé és emberhez méltóvá teszi életük utolsó szakaszát, illetve a humánus kezelést és az emberi méltóság megőrzését tűzte ki céljául. Az intézményü alaptevékenysége a fájdalomcsillapítás, a betegek méltóságának utolsó pillanatig való megőrzése, családjuk pszichológiai támogatása. Később a Magyar Hospice Alapítvány elnöki tisztét is betöltötte. A palliatív, azaz fájdalomcsillapító egészségügyi hospice szolgáltatás iránt egyre nagyobb a társadalom igénye, miközben fenntartását és működtetését egyelőre csak kis részben támogatja az Országos Egészségpénztár. A jubileumi évben a Magyar Hospice Alapítvány a szolgáltatás ismertségének elterjesztésére, nemzetközi és hazai szakmai képzésekre, s nem utolsó sorban a társadalom további érdeklődésének fenntartására kíván fókuszálni.
Áldozatos munkájának elismeréseként 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.
Főbb művei: A „kisoroszlán-játék” mint diagnosztikai és terápiás eszköz (1962), A bábjáték alkalmazása a gyermekpszichodiagnosztikában és pszichoterápiában (1966), Bábjáték és pszichológia (1966), Aktív játékdiagnosztika és játékterápia (1974), A halál iskolája (1989), Meghalok én is? A halál és a gyermek (1993), Macskaregény (1995), Éjjeli lámpa (1996), Ideje a meghalásnak (1998), Világjáték (1999), Leányregény (2000), Gyászban lenni (2000), Élet és halál titkai (2001), Gyermek a halál kapujában (2001), Karácsonyi utazás (2002), Kit siratok? Mit siratok? (2003), Rend és rendetlenség (2004), Kit szerettem? Mit szerettem? (2004), Együtt az eltávozottal (2005).
Felhasznált irodalom: Singer Magdolna Partitúra – Utolsó beszélgetés Polcz Alaine-nel, Jaffa Kiadó
Tüskés Tibor: Mészöly Miklós és Erdély
