Mallorcán egy kunyhóban alkotott, utálta az autót, a telefont, az órát és az írógépet, az utolsó régimódi irodalmárnak mondta magát. 120 éve született Robert Graves az Én, Claudius, Az aranygyapjú és A görög mítoszok szerzője.
Százhúsz éve, 1895. július 24-én született Wimbledonban Robert (von) Ranke Graves ír-német származású angol író, költő. Apja Alfred Percival Graves, a 20. század eleji ír reneszánsz kiemelkedő költője volt, majd tanfelügyelő lett Londonban. Anyjának apja német orvosprofesszor, Leopold Ranke német történész unokaöccse volt.
Graves a londoni Charterhouse Schoolban tanult, itt kezdett verseket írni. Tanára volt George Mallory, a hegymászó, ő hívta fel a figyelmét, hogy modern irodalom és sziklamászás is létezik. Az I. világháborúban három évig tisztként szolgált a Somme mentén, ezalatt három kötet verset írt. Frontélményei és súlyos sebesülése következő éveiben meghatározó szerepet kaptak, groteszk szatírákat és keserű, szorongásos, filozofikus lírát alkotott. 1926-ban szerzett diplomát az oxfordi egyetemen, majd egy évig a kairói egyetemen tanított. Konfliktusait súlyosbította boldogtalan házassága, amely válással ért véget.
ROBERT GRAVES: AZ Ő DICSÉRETE
Jól tudják ők: az Istennő marad.
De mind meggörnyed majd a súly alatt
A bájos nő, kinek nyakába terhét
Vetette, egy-két-háromévi fenség
Után, s míg emberhez vissza utat keresgél,
Elhagyja az erőt, melytől az ösvény
Világított, amin járt – elhagy téged,
Választott szerelmét, s mint sokszor vélted,
Átszúrva tőrrel, kifosztva remegsz;
Ők azt mondják, azért tovább mehetsz,
Vitázz a vérre rájáró halottal,
Halld a kutyákat, fejed fölött ott van,
Nyüszít a hold, húzza az áradat.
A nő halandó nő. Ő fönnmarad.
(Fordította: Lázár Júlia)
Laura Riding amerikai költőnővel kialakult kapcsolata saját természetének újszerű elfogadásával párosult, 1929-ben költöztek Mallorcára, ahol élete nagyobb részét töltötte. Itteni letelepedését Isten hozzád Anglia című önéletrajzának sikere tette lehetővé, amelyben a háború és az angol társadalom kíméletlen kritikáját fogalmazta meg.
Ezt a könyvet 1957-ben még élesebben háborúellenes szellemben dolgozta át, később számos művével járt el hasonlóan. A folytatás – mint írja – azért nem készült el, mert 33 éves korától alig történt vele valami, Mallorcát csak a spanyol polgárháború és a II. világháború alatt hagyta el hosszabb időre.
Következő sikerkönyve az Én, Claudius volt, ez a római Julius-Claudius dinasztia viselt dolgait tárja az olvasó elé, a császár fiktív elbeszélésén keresztül. E műve több díjat is kapott, hasonló sikert ért el a folytatás, a Claudius az isten és felesége Messalina (1934) is, ezek anyagát Tacitusból merítette. A vitéz Belizárt 1938-ban adta ki, a mártírsorsú bizánci hadvezér története Justinianus császár korát idézi. Az aranygyapjú (1944) Iaszon és társai, az argonauták mitológiai útját, a Fekete-tenger medencéjének i. e. 13. századi görög feltárását írja le. E regény méltó párja Homérosz költeményeinek, a Trója ostroma előtt két generációval lezajlott eseményekre a vak énekes is utal.
Ez vezette el Gravest a mítoszok átfogó tanulmányozásához, s 1948-ban megírta A fehér istennőt, feltételezve egy mediterrán ősvallást, amely él a keresztény korban is. 1953-ban adta ki A görög mítoszokat, ez a tárgykör legalaposabb és legrészletesebb kézikönyve a mai napig. Raphael Patai hebraistával közösen írta a Héber mítoszokat, mely 1963-ban látott napvilágot. E könyv a bibliát megfosztotta az isteni kinyilatkoztatás dicsfényétől, utalva annak számos előzményére, melyek nyoma megtalálható a Genezisben, ám megmutatta az emberi szellem nagyszerű alkotásának igazi értékeit. Mindkét mű érdeme, hogy valamennyi történet összes fellelhető változatát közli, nem egyetlen, koherens anyagot, hanem egymásnak ellentmondó motívumokat is ismertet. 1946-ban jelent meg a Jézus király, a Megváltó történetének újszerű feldolgozása. Könyvei rendszerint a történészeket és a teológusokat felháborították, de az olvasók körében igen népszerűek lettek.
1961-ben lett az oxfordi egyetem klasszika filológia-professzora, itt 1966-ig oktatott. Összegyűjtött verseit 1948-ban, majd még többször is kiadták, százhúsznál több könyve jelent meg. A nyolc gyermeket felnevelő Graves hírnevét ugyan történelmi regényei teremtették meg, de ő költőnek tartotta magát. „Fő szenvedélyem a költészet volt, a próza a megélhetésemet biztosította” – vallotta. A perzsa Omar Khajjám Rubáiját című művét Omar Ali-Sahhal fordította le. Fordított Suetoniust és Lukianosz is, ő tette át angolra Devecseri Gábor Bikasiratóját.
Mallorcán egy kunyhóban alkotott, utálta az autót, a telefont, az órát és az írógépet, az utolsó régimódi irodalmárnak mondta magát.
Többször járt hazánkban, Devecseri Gábor jó barátja volt. 1968-as látogatásakor magyarországi, átválthatatlan honoráriumaiból (Vajda Miklós javaslatára) irodalmi díjat alapított az év legjobb magyar költőjének elismerésére. A Graves-díjat többek közt Kálnoky László, Zelk Zoltán, Tandori Dezső, Orbán Ottó, Székely Magda, Simon István, Rakovszky Zsuzsa és Parti Nagy Lajos is megkapta. Idegen nyelven elsőként magyarul jelent meg verseskötete, A szerelem tünetei, 1974-ben. Valamennyi fontosabb prózája megjelent Magyarországon. Érdekes fotók Robert Graves életének néhány jelentős állomásáról és magyarországi útjairól az University of Victoria könyvtári katalógusában találhatók.
1985. december 7-én a mallorcai Deyában halt meg, kilencven évesen.
