„A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok” – vallotta a 30 éve elhunyt Salvador Dalí katalán festő, aki magát nyilvánította az egyetlen szürrealistának.
„A bohóc nem én vagyok, de ez a szörnyeteg cinikus társadalom nem ismeri fel, hogy ki az aki azért viselkedik komolyan, hogy elrejtse őrültségét” – vallotta Salvador Dalí 1904. május 11-én született Figuerasban (katalánul Figueres). Már kora gyermekkorában ügyesen rajzolt és rengeteget olvasott, kedvére bújhatta jogász végzettségű apja hatalmas könyvtárának köteteit. Egy nyári szünidőben a Pichot család tulajdonában lévő malomban ismerkedett meg az impresszionisták műveivel. Az élmény meghatározta egész életét. Tizenkét éves volt, amikor beiratkozott szülővárosa művészeti akadémiájára.
Először 1919-ben a városi színházban (ma Dalí Múzeum) tekinthették meg az érdeklődők néhány képét, ekkoriban már az írással is próbálkozott, a barátaival közösen szerkesztett időszaki kiadványban jelentek meg cikkei. 1920-tól a madridi San Fernando Szépművészeti Akadémia hallgatója volt, nem csak rendkívüli tehetségéről, botrányairól is híressé vált. Ezekben az években kötött szoros barátságot a filmes Luis Bunuellel és a költő Federico García Lorcával.
Kivételes festői képességeivel már madridi és barcelonai tanulmányai alatt kitűnt. 1925-ben első önálló kiállítását ünnepelhette. Korai képein a futurizmus és a metafizikus festészet jegyei fedezhetők fel. Számos modort elsajátított, saját, érett stílusa az 1920-as évek második felére alakult ki, amiben szerepe volt Sigmund Freud pszichoanalitikus elméletének a tudattalan képek erotikus jelentéséről. (1938-ban Londonban találkozott az osztrák pszichológussal, majd jóval később előszóval és illusztrációval látta el Freud egyik könyvét.)
Dalí kezdettől fogva a kívülálló pozícióját foglalta el a szürrealizmus párizsi színpadán. Párizsban kapcsolatba került Picassóval, csatlakozott a szürrealistákhoz, akik az „értelemnél valóságosabb tudattalant” próbálták kifejezni. 1929 és 1937 között festett képeivel a világ legismertebb szürrealista alkotója lett. Műveinek álomvilágában a hétköznapi tárgyak alakja megváltozik, gyakorlatilag képtelen, fogalmilag mégis követhető átváltozásokon mennek keresztül. Két szürrealista filmet is készített Luis Bunuel rendezővel, Az andalúziai kutyát (1928) és az Aranykort (1930).
Paul Eluard első feleségével, Galával való találkozása megváltoztatta életét, az orosz származású Gala személyében rátalált élete szerelmére, feleségére, hűséges társára. Dalí minduntalan hangsúlyozta, hogy sosem lett volna belőle az a Dalí, akivé végül lett, ha nincs mellette Gala, aki a múzsája, a modellje és a menedzsere volt egy személyben.
Az 1930-as évek végén stílusa Raffaello hatására akadémikusabbá vált, elszakadt a szürrealista mozgalomtól. 1940-ben elhagyta Spanyolországot, és 1955-ig az Egyesült Államokban élt. A szürrealisták ennek ellenére éveken át úgy ünnepelték, mint legfontosabb képviselőjüket. Breton szerint Dalí magasabbra emelte a szürrealizmus eszméjét, mint bárki más őelőtte. Az ekkor már világhírű művész színházi díszleteket, jelmezeket tervezett a Metropolitan Opera számára, luxusüzletek berendezésével bízták meg, még az ékszertervezésben is kipróbálta magát.
Sikerei hazájába való visszatérése után sem maradtak el. Vallásos témájú képeket éppúgy festett, mint túlfűtötten erotikus alkotásokat. A nyilvánvalóan haszontalan szürrealisztikus tárgyak mellett Dalí a praktikus tárgyak egész sorát találta fel, például bakelitbútorokat, amelyek elképzelése szerint a vevők testéhez idomíthatók, vagy a fürdőkádat pótló „víznadrágot”. Azt remélte, hogy ezekkel az eredeti ötletekkel pénzt kereshet, mert ebben az időben meglehetősen gyönge volt a kereslet a képek iránt, de épp olyan nehéz volt rávenni valakit e találmányok előállítására is.
Különc ötleteinek következtében egyre nagyobb ismertségre tett szert Párizsban, ami számos társadalmi jelentőségű vendégség ajtaját nyitotta meg előtte. „Nélkülözhetetlen lettem az összes ultrasznob összejövetelen, ahol az én pálcám verte a taktust sok sikeres estélyen. (…) Apró tükördarabokból fabrikáltam műkörmöket, amelyek visszaverték a szemek csillogását; (…) egy nap egy vízzel megtöltött, átlátszó kirakati babával jelentem meg, amelyben aranyhalak úsztak körbe-körbe. Minden megjelenésem eseményszámba ment.”
„A művész a nyolcvanas évek elején Parkinson-kórban megbetegedett. Párizsban kezeltette magát, és valaki azt a pletykát terjesztette el, hogy Gala el akar válni tőle. Sőt Roumeguere doktor, a pszichiáter, aki évek óta kezelte a festőt, azzal is megvádolta az asszonyt egy újságcikkben, hogy zsarnokoskodik a férje fölött. Gala 1982-ben uréterfertőzést kapott, amibe belehalt. Kívánságának megfelelően a púboli kastélyban temették el. Dalí a temetés után is ott maradt, és valóságos remeteéletet élt. De a munkát betegsége ellenére sem hagyta abba. Itt festette 1983-ban az utolsó képét, melynek a Fecskefarok címet adta: a René Thom francia matematikus képleteiből vett mértani jelek formájában ábrázolt egy ruhadarabot. A fecskefarok felkunkorodó végei Dalí bajuszára emlékeztetnek. A festmény befejezése után néhány hónappal tűz ütött ki a kastélyban, melynek okát sosem tudták kideríteni. Dalí súlyos sérüléseket szenvedett. Felgyógyulása után visszatért szülővárosába, és a múzeum mellett lakott egészen 1989-ben bekövetkezett haláláig.”
Szülőhelyén, Figuerasban munkásságának emléket állító múzeum nyílt, képei kiállításokon járták a világot, a budapesti közönség 1987-ben és 1988-ban csodálhatta meg műveit. Felesége 1982-ben bekövetkezett halála megtörte, Gala távozása után visszavonultan élt, ekkor készültek utolsó képei. 1989-ben szülővárosában hunyt el, ott is helyezték végső nyugalomra.
„Egész éjjel kreatív álmaim voltak. Az egyikben kiötlöttem egy komplett divatkollekciót, ami egymagában biztosítaná nekem, hogy divattervezőként jó hét szezonon át vígan megéljek. De mivel elfelejtettem az álmomat, veszendőben ment a kincs. Csak annak a két ruhának a tervét sikerült nagy nehezen rekonstruálnom, amit majd Gala fog télen New Yorkban viselni. De az utolsó álmom volt a legóriásibb. A fotografikus „mennybemenetelt” valósítottam meg benne. Elképzelésemet ébren is ugyanolyan kitűnőnek tartom, mint álmomban. 1952. július 12.” (Salvador Dalí: Egy zseni naplója)
Dali művészetével és életével egyaránt hatással volt a művészeti világra; festményei oly módon hatással vannak a a néző gondolataira, hogy az utat talál a grafikától kezdve a szókincsig. Dalí egyedi, elgondolkodtató művei számos festőművész stílusában visszatükröződik, legyen szó Ruth Edwardsról vagy Vladimir Kushról. .
