„Ha Isten meg tudta teremteni a halhatatlan lelket, végtelen világot is teremthetett, mivel az öröklét korlátlan időtartam, s a végtelen határtalan kiterjedés.” Savinien Cyrano de Bergerac francia író, akinek nevét Edmund Rostand drámája tette világhírűvé, 1655. július 27-én Párizsban halt meg, mindössze 36 éves volt.
Alakját Edmund Rostand 1894-ben írt drámája tette minden színházlátogató előtt ismertté, a darabot többször filmre is vitték.
Savinien Cyrano de Bergerac 1619. március 6-án született. Párizsban látta meg a napvilágot, szárd származású, jómódú polgári családban. Kalandvágyból belépett egy gascogne-i testőrcsapatba, de Arras ostrománál súlyosan megsebesült, és megvált a katonaságtól. Irodalmi tevékenységét versekkel kezdte, költeményei szembefordultak a század ízlésével, csattanókra, kihegyezett fordulatokra épültek; ma inkább a korabeli életet megvilágító nyíltságukkal, semmint költőiségükkel hatnak.
Párizsban Pierre Gassendi materialista-epikureus matematikus és filozófus előadásait hallgatta. Az ő elméletei és szabadelvű gondolkodása hatására, valamint a II. századi görög író, Lukiánosz Igaz történet című regénye nyomán írta a Holdbéli utazás, illetve A Nap államai és birodalma című fantasztikus történeteit, amelyek azonban csak halála után jelentek meg. A képzelt utazásokról szóló beszámolói azokat a vallási és csillagászati tévhiteket figurázzák ki, amelyek az embert és a Földet a világ középpontjába helyezik.
„Én is azt gondolom – mondta –, hogy a Föld forog, de nem abból az okból, amelyre Kopernikusz hivatkozik, hanem mivelhogy a Pokol tüze, mint a Szentírásból tudjuk, a Föld középpontjában lévén, a kárhozottak, a lángok hevétől menekülve, a boltozat felé igyekeznek, így megforgatja a Földet, ahogy a kutya forgatja a kereket, ha bele van zárva, s szaladni kezd.” (Cyrano de Bergerac: Holdbéli utazás)
Egyik holdbéli embere azt fejti ki, „hogy egyszerre létezünk és nem létezünk; hogy lehet hegy völgy nélkül; hogy a semmi valami, és minden dolog, ami van, egyben nincsen”. Népszerűsítette az új elméleteket, számos későbbi találmányt és felfedezést jelzett előre, például a hangrögzítést vagy az anyag atomos szerkezetét, de csak költői képzelete, nem a tudomány akkori eredményei alapján.
Az utópia műfaját már Morus és Campanella népszerűvé tette, és regényeiben, melyekben álom, irónia és racionalitás fonódik össze, sokan Swift vagy Voltaire műveinek előzményeit látják.
Esküdt ellensége volt minden képmutatásnak, az egyház hatalmának és a skolasztikus világszemléletnek.
Elvetette a vallási és filozófiai antropomorfizmust, a csodákat és a lélek halhatatlanságát, materialista és ateista módon értelmezte és magyarázta a világot, a szerelem szabadságát és a reneszánsz természetfilozófiáját hirdette. Diderot előfutárának is tartják, számos érvét és gondolatát változtatás nélkül vették át az enciklopédisták.
„Szerencsétlen ország, ahol a nemzés jelképe szégyenletes, a pusztításé meg tiszteletre méltó, mintha bizony nem az volna-e a legdicsőbb dolog, ha életet adunk, s a leggyalázatosabb, ha kioltjuk!” (Cyrano de Bergerac: Holdbéli utazás)
Agrippina halála címmel jelent meg 1654-ben egy tragédiája, melyet merész gondolatai és a tragikus párbeszédek szenvedélyessége tesznek ma is érdekessé. E darabjáért istenkáromlással vádolták, és hamarosan levették a színház műsoráról. Ugyancsak nagy felháborodást keltett A megtréfált tudálékos című komédiája, Moliére azonban felhasználta egyes jeleneteit Scapin furfangjai című darabjában. Színműveiben rabelais-i bőségben áradnak a bolondos ötletek, vaskos tréfák és groteszk jelenetek.
Politikai szerzőként is jelentős.
Egy epés költeményében támadta Mazarin bíboros-miniszterelnököt. Később heves pamfletet írt a Fronde felkelés résztvevői ellen és Mazarin védelmében, e művében – Macchiavelli nyomán – a politikai realizmust hirdette. Nem tudjuk, érdekből vagy meggyőződésből váltott-e tábort. Levelei tele vannak merész és eredeti metaforákkal, kortársai túl bizarrnak tartották stílusát, ma a barokk próza mestereként emlékezünk rá.
Számos íróval, köztük Moliére-rel is barátkozott, de egész életében nagyszájú, kötekedő ember maradt, akinek szilaj tetteiről legendák keringtek. Könnyelmű életet élt, sokszor nyomorgott.
1654-ben titokzatos körülmények között egy gerenda zuhant a fejére, már akkor a papok által feltüzelt fanatikusok merényletéről beszéltek, maga Cyrano is „Egy gyilkos és rágalmazó jezsuitához” írt levelet. Nem sokkal később, 1655. július 27-én Párizsban meghalt, mindössze 36 éves volt. Alakját Edmund Rostand 1894-ben írt drámája tette minden színházlátogató előtt ismertté, a darabot többször filmre is vitték.
