„Ez a világ zárt kapu. Korlát. És ugyanakkor átkelőhely” – vallotta Simone Weil. A 110 éve született írónő írásai életében könyvben nem jelentek meg, műveit halála után gyűjtötték össze és húsz kötetben adták ki.
Az 1909. február 3-án született Simone Weil írásaiból számomra ezek a legfontosabb: A teher és a kegyelem (1947), ez vallási esszék és aforizmák gyűjteménye; Meggyökerezés (1949), tanulmány az egyén és az állam kötelességeiről; Istenre várva (1950), ezt Weil szellemi önéletrajzának tekintik; Jegyzetfüzetek (1951-56), három kötetben; A kereszténység előjelei a régi görögök körében.
„…De fiatal gyermeklány rövidesen megismeri a személyes szenvedést is, élete végig tartó heves fejgörcsök formájában. Tizennégy esztendős amikor mélységes csalódással eszmél rá önmaga szellemi kisebbrendűségére zseniális matematikus bátyjának árnyékában. Feleletül elhanyagolja külsejét s fölfedezi, hogy „bárki ember, ha értelme mégoly hitvány is, de az igazság egyetlen és lankadatlan vágya hajtja, biztosan elérhet a lángelmék számára fönntartott birodalomba”.„ (Simone Weil: Ami személyes, és ami szent. Pilinszky János Simone Weilről)
Zsidó származása és neveltetése dacára olyan misztikus teológia híve volt, amely leginkább a római katolicizmushoz állt közel. Elutasította az Ószövetségben található kegyetlenségeket és Izrael népének elhivatottságát, írásaiban inkább az erőszak elutasítása dominál. Weil nem azonosult az Újszövetséggel, a katolicizmussal sem, elsősorban a pápaság koncentrált hatalma miatt, nem is vette fel a keresztséget, s tagadta az egyház dogmáit.
Felfogása leginkább a dán Kierkegaard egzisztenciális kereszténységével rokonítható. A druida misztériumokkal, a katár és albigens eretnekmozgalmakkal, Ávilai Szent Terézzel és Keresztelő Szent Jánossal azonosult. A katolikus misztika óriásának tartják, a lemondás szentjének nevezték, aki írásaiban ezt vallotta: „a katolikus hit az elnyomottak hite és mindenki katolikus keresztény, aki elnyomott”.
„Amikor lényünk legmélyéig szükségünk lenne egy neszre, ami valamit mondana, amikor válaszért kiáltunk, és az nem adatik meg nekünk, ekkor érintjük Isten csendjét.
Képzeletünk rendszerint szavakat szór a zajokba, valamint játszadozva alakzatokat látunk a füstben. Mikor azonban túlságosan kimerültek vagyunk, mikor nincs több bátorságunk játszani, akkor igazi szavakra van szükségünk. A kiáltás bensőnket feltépi. Nem kapunk semmit, csak a csendet.
Némelyek, miután ide jutottak, bolond módjára önmagukban beszélnek. Tegyenek ezután bármit, irgalmat kell érezni irántuk. Mások, kevesen, egész szívüket átadják a csendnek.
Ez a világ bezárt kapu. Ez a gát. És ez az átjáró.
A szeretet nem vigasz – a szeretet fény.” (Simone Weil: Ami személyes, és ami szent)
Weil célja a társadalmi igazságosság volt, írásai saját vallásos hitét, az egyén és az istenség, az egyén és az állam viszonyát elemzik. Sokat foglalkozott a modern ipari társadalom viszonyaival, a szellem nyomorúságával és a totális háború borzalmaival. Művei erősen hatottak a francia és az angol társadalmi gondolkodásra. Eszméit a magyar szellemi élet számára Pilinszky János költészete közvetítette. Pilinszky szerint: „hármas úton járt, nagyon hangsúlyozta a görögséghez, a szocializmushoz és a kereszténységhez való elkötelezettségét…”.
„Ez a világ zárt kapu. Korlát. És ugyanakkor átkelőhely.
Két rab szomszédos cellákban, kapcsolatot teremt egymással úgy, hogy átkopognak a falon. A fal választja el őket egymástól, de ugyanakkor ugyanaz a fal teszi lehetővé, hogy kapcsolatba lépjenek. Így van ez Isten és miközöttünk. Minden válaszfal kapocs.
Ha minden jóra törő vágyakozásunkat egy dologra irányítjuk, ezt a dolgot létfeltételünkké tesszük. De nem tesszük egyúttal jóvá. Mi mindig mást akarunk, mint pusztán létezni.
A teremtett dolgok lényegük szerint közvetítők. Közvetítők egymáshoz, s ennek nincs vége. Közvetítők Istenhez. Ilyenként kell elfogadni őket.” (Simone Weil: Jegyzetfüzet)
Simone Weil irodalomtörténeti helye a nagy francia moralisták között van. Írásait személyes példája, életútja hitelesíti. Magyarul Ami személyes és ami szent címmel 1983-ban, Jegyzetfüzet címmel 1993-ban jelentek meg válogatott írásai.
