„Az évek ahogy múlnak mint a fátyol / válladra omlik lassan hangtalan / kibomlik immár minden önmagától” Borbély Szilárd november 1-jén lenne 54 éves.
Borbély Szilárd 2014. február 19. óta nincs közöttünk. Még csak 54 éves lenne. Nincs közöttünk, mégis úgy érzem, közöttünk van. Nem szükséges naponta olvasni tőle ahhoz, hogy gondolatai mélysége, őszintesége fel-felmerüljön a mindennapok pillanataiban. Mindenszentek napján született, és hiszem, halálával lelke valóban megdicsőült, nyugalomra talált.
Minden kötetével valami meglepően új költői utat választott, teremtett és mutatott fel. Borbély Szilárd költészete emelkedett szépségű, bonyolult, a létezés tragédiáját magában hordozó, de mégis átlátható, amely mind szépségével, mind élességével képes hatni: „válladra omlik lassan hangtalan / egy évtized a borzalmak havából / a szív nem érez semmit önmagából / mert nincs is benne semmi”.
BORBÉLY SZILÁRD: AZ ÉVEK HOGYHA…
Az évek ahogy múlnak mint a fátyol
válladra omlik lassan hangtalan
kibomlik immár minden önmagától
az aszfalt fénylik kinn az utca hallgat
a gyertyaláng sábesz shálom alatt
sötétebb lett a tűnő csillogástól
az arcod nevetése elszakadt
az ablaküvegre ráver a zápor
és elmosódva könnyed itt szaladt
el érkezik a Királynő
rágófoltok holdfény lábnyomat
az ónpohár lehull az asztaláról
a szék lábáról csúszik le árnyéka
és az aranyszál is
végül elszakad
nehéz azt mondani hogy nem
és nehéz azt mondani hogy igen
válladra omlik lassan hangtalan
egy évtized a borzalmak havából
a szív nem érez semmit önmagából
mert nincs is benne semmi
csak anyag
izmok kötegbe fonva
mint a haj
parkettaminta rajta könnyű sál
válladra omló évek a súly alatt
míg a szinuszcsomó gépiesen
elektromos impulzusokat ad
így múlik el a sábesz
mint a csillag az égre dermed
Ég veled Királynő
áldott aki elmegy.
