„Miért faljuk fel egymást / akkor is, ha nem vagyunk éhesek / s miért pattan fel gőggel a gerincünk, / ha végigütnek rajta?” Ezen a héten a 88 éve elhunyt Dsida Jenő megrendítő versét ajánljuk.
Dsida Jenő 1928-ban megjelent Leselkedő magány című kötetében a háború utáni nemzedék csalódottsága és útkeresése szólal meg. A költő verseiben a kiábrándult nemzedék hangja szólal meg, nem társadalmi eszmékben, hanem a természet és a művészet szépségében keresi az élet értelmét. Szépségeszménye nem menekülés a valóság elől, hanem kísérlet a kor lelki sebeinek enyhítésére.
A Megint csupa kérdés a létértelmezés versévé válik, ahol a kérdések sora az emberi létezés nyugtalanító dilemmáit tárja fel. A vers szinte végig kérdésekből épül fel, amelyek az élet értelmét és az ember helyét kutatják a világban. A költő nem nyugszik bele a megváltoztathatatlannak tűnő sorsba, inkább újra és újra kérdez. A mű azt sugallja, hogy a válaszokhoz vezető út a bátor szembenézésen és a folyamatos keresésen át vezet.
Az ifjúkorától kezdve szívbeteg Dsida Jenő 1907. május 17-én Szatmárnémetiben született, és 1938. június 7-én Kolozsvárott hunyt el.
