„Édes, édes most a nap, / bor van benn, vagy méz? / első csókban nyár és ősz / kéken összenéz.” Ezen a héten az idén 115 éve született és 45 éve elhunyt Hajnal Anna gyönyörű versét ajánljuk.
Szenzualizmusa és stilizáltsága miatt a tehetségét feltétel nélkül elismerő kritikusok a jellegzetesen női költőt látták benne. Szerelmes versei egyszerre az öröm és a fenyegetettség kifejezései, hirdetik a kötöttség és a szabadság együttélését. Radnóti Miklós figyelt fel rá; a Nyugatban 1938-ban így jellemezte: “Hajnal Anna azok közé a ritka költők közé tartozik, akik a formát már akkor bírták, amikor költői világuk, egyéniségük még ki sem alakult.”
“Tudatos költő. Nincs egyetlen képe, mely át nem ment volna a költői tudat tisztító szűrőjén, egy mérlegelő ellenőrzésen; a hosszú, áradó himnuszokba nem csúszik be egyetlen lapos jelző vagy közhely, csak egy-két helyen a mondat bomlik meg, a ritmus elkapja s elsodorja.
Művelt költő, költészete fölött az irodalom napja süt. Ihlete és nyelve mélyen rejtőző hajszálgyökereken át érintkezik az idegen költészetekkel, de az idegen vér vérévé válik, s mire a versbe kerül, – mindig a tudat szűrőjén át – már az alapvető költői magatartás törvényei szabályozzák keringését. Tudatosan vállalja a babitsi hagyományt s Babitson át jut el a magyar hagyományhoz. De sok szál fűzi a német s főleg az angol lírához is” – írta Radnóti.
Hajnal Anna 115 éve, 1907. február 1-jén született Holczer Annaként a Vas megyei (ma Burgerlandhoz tartozó) Gyepfüzesen és 45 éve, 1977. szeptember 6-án halt meg Budapesten.
HAJNAL ANNA: SZEPTEMBER…
Édes, édes most a nap,
bor van benn, vagy méz?
első csókban nyár és ősz
kéken összenéz.
Mámoros a levegő
lenge tánc a fény,
senki sincs ki ellenáll,
hősebb legyek én?
S vajjon hősebb aki sir?
jobb-e aki fáj?
melyik hüség igazabb?
s már felel a táj –
gesztenyéken rőt levél
s második virág,
zsenge bimbók és avar,
bolond a világ?
Te is becsapod szivem
sulyod, bánatod?
mind ledobtad mit a sors
orvul rádrakott
s ugy perdülsz most táncosan
mint kit szél kavar,
álljak? fussak? melyik több?
honnan e zavar?
Uj virágzás és gyümölcs
vegyül itt, mohó,
kecskerágó, bodza is
mind csupa bogyó
s mire kóró lesz a zöld
csipkerózsaág
virít majd a csitkenye
kihivó virág,
gunyos, piros üzenet
mire jön a tél,
csattogó fehér fogától
senki sincs ki fél.
Hári János minden fa,
dicsekvő legény,
messze van még tél és fagy,
hencegjen szegény.
Te is hősködj ma szivem,
hidd a vágy, a nyár
örökké tart, jó kaland,
s mindig utra vár –
s feledd, feledd hogy a vég
mindig siri hó,
ahol annyi vágy után
megpihenni jó.
