„Itt nyugszom én, keserű itkányos, / álmom itt is egeres, patkányos” Hogyan lehet egyesíteni a derűt a gúnnyal, a tagadást a vallomással? Jékely Zoltán verse egyszerre kelti életre és vádolja a szenvedély okozta végzetes rabságot.
„Az érzékeket és a szerveket megrontja a gyönyör rettentő és áldott közvetítője, az ópium. Étvágy és polgári jó fáradtságérzés – ezekről is le kell mondani. A szemek gyakorta könnyeznek, a fül zúg. A tárgyak, az emberek, a betűk elmosódnak. A szavak, a hangok kaotikus zavarban bolyonganak a hallószerv géprészecskéiben.” Csáth Géza az Ópium című művében írt gondolata valószínűleg ópiumos vagy egyéb tudatát módosító gyógyszer hatása alatt írta. A Nyugat első nemzedékéhez tartozó Csáthot követte a harmadik nemzedéket képviselő Jékely Zoltán egy egészen más felfogással és látásmóddal. Utóbbi sokkal inkább a józanságot követte, s már gyerekkorától a múlt veszteségének feldolgozása, a halandóság éber tudatában élt, és költészetének ez az egyik fő sajátossága.
A pozitív, élményekben gazdag, örömteli élet lehetőségének bemutatásával olyan minta alapján éljünk és mutassanak mindenki számára, amely mellett az alkohol, a drogok használata és az egyéb, személyiségromboló életmód nem jelenthet alternatívát. Az erdélyi kultúrából haláláig táplálkozó Jékely lírájában a hontalanság és a veszteség miatti fájdalom mindig felsejlik. Trianon miatt már kisgyerekként hazátlanná vált költő legszűkszavúbb darabjai is mély érzelmeket, a szenvedéllyel való visszaélés iránti megvetést mutatja: „álmom itt is egeres, patkányos”
Ezen a héten Jékely Zoltán Egy híres alkoholista sírfelirata című versét ajánljuk mindenkinek a Szenvedélyek Napjára és Trianon Emléknapjára gondolva.
JÉKELY ZOLTÁN: EGY HÍRES ALKOHOLISTA SÍRFELIRATA
„Itt nyugszom én, keserű itkányos,
álmom itt is egeres, patkányos.
Megrontott a korcsma, a sok ronda borház,
meg nem menthetett már semmiféle kórház.
Tanyám volt a város végén a sörkert –
tanyám lett a sáros, vén, néma sírkert.”
