„Az idő semmit játszik, / langy tócsa most, megállt. / Hogy elleng, abból látszik, / hogy remeg a virág.” Ezen a héten József Attila gyönyörű nyári versét ajánljuk.
József Attila kivételes tehetséggel tudta érzékeltetni a feszültséget, a lappangó érzelmeket, az ellentéteket, az álmokat és a magányt. A vágyakozó, a reményteli nyári hangulatban, amikor a „szellők táncot járnak” és „remeg a virág” egy áhított mindennapos életkép jelenik meg: „Megterit feleségem / szép fehér abroszon.”. A teljes élet megélése mégsem lehet teljes, mert felmerül a kérdés: „Boldog vagyok?”
Lengyel András: „… Saját szemem láttára átalakulok” című tanulmányában így ír:
Babits Mihálynak írott, 1935. augusztus 18-i levelében József Attila önmaga mély, benső átalakulását konstatálta: „Az a különös dolog történt, azaz történik velem, hogy a saját szemem láttára átalakulok s ennek az átalakulásnak a valódiságát még alig tudom megfogni. Igy nem is igen írtam, inkább csak »fogásom« ellenőrzése végett próbálkoztam, mint gyermek, aki hallgat ugyan a szóra, hogy éget a tüzes kályha, de azért kísérletet tesz, hogy megérintse, megismerje. Ezek a versek is, amelyeket itt küldök, ilyen próbálkozások. Szeretném, ha Önnek tetszenének, én nem vagyok egészen biztos bennük.” (JAVL 313.)
JÓZSEF ATTILA: NYÁRI DÉLUTÁN
Cseveg az olló. Néne
nyesi a pázsitot,
guggol. Hátulról nézve
is látni, ásitott.
Rádió nyüzsög. Szárnyak
dongnak az üvegen.
Lágy szellők táncot járnak
a puha füveken.
Az idő semmit játszik,
langy tócsa most, megállt.
Hogy elleng, abból látszik,
hogy remeg a virág.
Én sem tudom már régen,
alszom? vagy dolgozom?
Megterit feleségem
szép fehér abroszon.
Az eget is a tájon
vászonfény lepi el.
Csillog, mert üvegtálon
ül, a földieper.
Boldog vagyok? A kedves
mellettem varrogat
s hallgatjuk, amint elmegy
egy vak tehervonat.
(1935 nyara)
