„Én nem tudok / A csendről, melybe száz forró titok / És jövendő viharok lelke ébred;” Ezen a héten a 143 éve született Kaffka Margit megrendítően szép versét ajánljuk.
A modern életformát kiharcoló és megvalósító Kaffka Margit rövid élete során a polgári értelmiség és az ősi nemesi hagyományok ötvözése mentén jutott el az egyéni útkereséshez, a nőiesség, az erotika felfedezéséhez és az anyaság megéléséhez. Már felső iskolai tanulmányai ideje alatt nyilvánvalóvá vált, hogy „különc”, a kor elvárásainak nehezen tud megfelelni, hiszen nem egy középosztálybeli békés családi otthonban díszes hímzéseket öltögető életről álmodozott: „És jövendő viharok lelke ébred; / Hol nászát üli száz rejtett ígéret.”
Nem csoda, hogy Ady Endre így írt róla: „Örüljünk Kaffka Margitnak, mert ő feminizmus már megérkezett magyar diadala, egy asszony-író, akinek nem kell udvarias, hazug bókokat mondani. Erős ember, művész, kinek jó és biztos sorsa van s minden kritikák se tarthatnák vissza az életében adva-adott, kijelölt útjában, mely minden lendületében az övé.”
Nem csoda, hogy Hegedüs Géza így írt róla: „Mindmáig ő a legnagyobb magyar író-költő asszony: a Nyugat nagy nemzedékének első vonulatába tartozik, legjobb regényei a lélektani epika nagyszerű hazai példái, A lélek útjait nyomon követve a dzsentriosztály szükségszerű összeomlásának társadalomképét hagyta ránk.”
Kaffka Margit 1880. június 10-én született Nagykárolyban és 1918. december 1-jén hunyt el Budapesten.
KAFFKA MARGIT: CSEND
Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
Idegzett húr most, ó most pattan el,
Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
Az életet, az üdvöt, a halált,
Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
– – Ily csendről nem tudok.
De ismerem
Hol bús töprengés ág-boga terem,
A csonka mult idétlen hordozóját,
Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
Melyből a szótalan, közömbös árnyak
Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
S a szívnek várni, – várni nincs joga, –
Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
Míg percre perc születni kénytelen,
– – – E csöndet ismerem.
(1905)
