„Magány és csorbítatlan éji csend, / A léttelenbe olvadok. / Eltűnt a szerves, mozgalmas világ, / Ó, ki vagyok és hol vagyok?” Ezen a héten a 45 éve elhunyt Karinthy Gábor versét ajánljuk.
Karinthy Frigyes első házasságából született fia, Karinthy Gábor a nyugatos nemzedék tagjaként nagy költő volt: tizennyolc éves korában már kötete jelent meg. Lehetett volna még sokkal nagyobb, ha nem vonul ki a világból idejekorán, ha hallgat el örökre és fordul magába. 1938-ban a Nyugatban Szerb Antal így ír a költészetéről:
„Költői attitűdje az expresszionistákra emlékeztet: lázas nyugtalanság, önmaga ellen forduló tépelődés, torz és erőszakos hangok, az erőszak képei és az erőszaktól való borzalom a versekben. Témái: boszorkányok, disznóölés, harapódzó tűz, vérszagra szomjazó gavallér, a szörnyeteg, mindig és újra a szörnyeteg. Gyötrelmes, vajúdó víziók költészete. De költészet: vízióit sosem érezni pózosnak, hazugnak.
Ez a vergődő költő nagyszerű új expressziókat talál gyötrelmeinek kiéneklésére: a koldus „búvár, aki mély tengerek alján vánszorog, rideg víztömböket taszítva egyre csak”; a szél finom gavallér, de „a pöffedt mellény alatt nincs melle néki”; „fiatal véred ős kútjainál / öklét zörgetve őrjöng a halál” „léptem a lélegzetedbe akad”; „részeg, ki hullt karokkal a föld szívét köszönti”; „fürtje közt a méltóságos szomorúság muzsikál”. Nehezemre esik abbahagyni az idézeteket – és talán nem is a legszebbeket idéztem.”
Karinthy Gábor 1914. december 17-én született Budapesten és 1974. november 13-án hunyt el Budapesten.
KARINTHY GÁBOR: ÉJFÉL
Magány és csorbítatlan éji csend,
A léttelenbe olvadok.
Eltűnt a szerves, mozgalmas világ,
Ó, ki vagyok és hol vagyok?
Hiába vizsgálgatom kezeim,
Ujjaim oly idegenek.
Arcom helyére másik arc került,
Szemgödreimbe más szemek.
Mint föld csuszamlik ferdén talp alól,
Siklik le saját életem…
Hátamra nyomja hűvös tenyerét
És hintáztat a félelem…
