„Szerettem az igazságot, / Az igazságot, mely éget, perzsel,” Ezen a héten a 45 éve elhunyt Németh László őszinte versét ajánljuk.
Németh Lászlóra nem mint költőre gondolunk. Elsősorban író, esszéista, drámaíró és műfordító volt, és csak mindez után ragadott tollat versírás céljából.
Németh László írói vállalkozásán belül e műfajnak és a drámaírónak, bármelyik alkotói korszakát tekintjük, mindenkor különleges szerepe – és sorsa volt. „Amit munkáimról általában elmondhatok – írja Németh László –, hogy a készülődés rájuk nagy gyönyörűség volt, a megírásuk: meglepetéseket fiadzó fáradság, annak elviselése, ami jár értük, az életkedvet felőrlő gyötrelem: fokozott mértékben érvényes drámáimra.”
Drámáira, mert Németh László Szerettem az igazságot címmel egy drámakötetet állított össze; az első kötet az 1919-1944 közötti időszakban fogant drámákat, a második kötet pedig az 1945–1955 közt született drámákat tartalmazza. A verset a barát, Illyés Gyula hetvenedik születésnapja alkalmából írta, olyan tartalommal, amely túlmutat egy pillanat örömén; néhány sorban az egész életet felöleli.
Németh László 1901. április 18-án született Nagybányán és 1975. március 3-án hunyt el Budapesten.
NÉMETH LÁSZLÓ: SZERETTEM AZ IGAZSÁGOT
Szerettem az igazságot,
Az igazságot, mely éget, perzsel,
S arról jön, honnét a vad szeleknek
Tisztító szele fellobog.
Szerettem a nyugtalanság
Tisztító lángját, melyben az ember
Őseihez visszatér.
Nem bírom a telhetetlen
Füstölgő gőzt, mely lekonyul,
S ott, ahol égetni kellene,
Hazugul a föld felé fordul.
(1972)
