„egymás kezét el többé nem engedjük, / s együtt, együtt bár úttalan-útatlan / toporgunk-tipegünk a tébolyult hóviharban.” Ezen a héten a 18 éve elhunyt Petri György Amíg lehet című versét ajánljuk.
„Petri György újításának lényege és történeti jelentősége a szerep kiterjesztésében, határainak tágítása helyett annak korlátozásában rejlik” – írja a monográfus Keresztury Tibor. Petrit nem lehet utánozni, Petri belerúg abba, aki hagyja, Petri pofon vág az igazsággal, Petri szembesít mindazzal, amiről nem akarsz tudomást venni. Petri elárulja neked, mi az: szeretni, szenvedni, élni, halni. Az „újítás”, a „határok korlátozása” nemcsak költői megjelenés, hanem maga a valóság, ami mellbe vág és felráz.: „bár, persze tudtuk mi is pontosan, hogy ami jön, az tél, nem a tavasz, / hogy most már minden utoljára van, / hogy az öregség tele behavaz,”.
Petri György Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, újságíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja idén 75 éve, 1943. december 22-én született és 18 éve, 2000. július 16-án hunyt el.
PETRI GYÖRGY: AMÍG LEHET
Ahogyan megyünk összebújva az
Iskola utcán fázós-boldogan
(„őszi szerelem” – mondta kis pimasz
fiacskám) „őszi” – és akkor mi van?
bár, persze tudtuk mi is pontosan,
hogy ami jön, az tél, nem a tavasz,
hogy most már minden utoljára van,
hogy az öregség tele behavaz,
de addig itt a kocsma és az ágy,
addig legyen tivornya, buja vágy
amíg lehet. És aztán szépen együtt,
egymás kezét el többé nem engedjük,
s együtt, együtt bár úttalan-útatlan
toporgunk-tipegünk a tébolyult hóviharban.
