„Rebbenő szemmel / ülök a fényben, / rózsafa ugrik / át a sövényen,” Ezen a héten születésének 106. évfordulója alkalmából Radnóti Miklós gyönyörű versét ajánljuk mindenki figyelmébe.
Még tinédzser, alig 17 éves és a Markó utcai főreáliskola tanulója volt, amikor megismerkedett későbbi feleségével, Gyarmati Fannival. A diákszerelem egyre szenvedélyesebbé vált, rajongásig fokozódó, áhítatos nagy szerelemmé teljesedett ki, de a felelősségtudattal bíró költő csak egyetemi tanulmányainak elvégzése után vette feleségül kedvesét, 1935. augusztus 11-én. Ekkor már kész költő volt Radnóti, az ötödik verseskötete is megjelent.
Czeizel Endre Radnótit tartja a múlt század legegészségesebb lelkű magyar költőjének. Tiszta érzelmekkel vágyta a boldogságot, érzelmi intenzitása mély volt, minden külső hatás ellenére is elszakíthatatlan kapcsolat kötötte össze feleségével. Mert Radnóti elfogadó és befogadó volt, egyenjogú kapcsolatban kívánt élni.
1942 elején már nem volt kétséges Radnóti számára, hogy a rossznál is rosszabb idők jönnek. A Bájoló megírásakor azonban még nem tudta, hogy júliusban ismét megkapja a munkaszolgálatos behívót, amit még egy követ, az utolsó: 1944 májusában újabb munkaszolgálatra hívták be.
Mégis, minden szenvedés és megaláztatás mellett Radnóti lelke tiszta maradt, költészetét nem terhelte meg felesleges indulatokkal: a Bájoló friss és üde, finoman szól, már-már simogat. „Rebbenő szemmel / ülök a fényben,” adja mosolyt fakasztva a világ tudtára szerelmét, ám a boldogságot beárnyékolja a jelen; elképesztően szép az az érzékenység, ahogy a költő megfogalmazza a tragikus véget, a jövőt: „ugrik a fény is, / gyűlik a felleg, / surran a villám”.
Vers a hétre az 1909. május 5-én született és 1944. november 9-én meghalt Radnóti Miklós költőre emlékezve.
RADNÓTI MIKLÓS: BÁJOLÓ
Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szívünket.
(1942. február 1.)
