„Újra füttyentek; füttyömbe boldog / madár füttye vág s ő mosolyog: / Pipacspirossal zendüljön a világ!” Ezen a héten a 112 éve született Radnóti Miklós versét ajánljuk.
„Mi a tárgya ennek a költészetnek? – kérdezhetjük kissé iskolásan. Mint minden költészetnek, ennek a tárgya is maga a költő. De a költő egyénisége, mint minden emberé, jórészben külső ingerek reflexe. Általános, korszerű vagy örök, természeti, társadalmi és emberi behatásokra válaszol egyénien. Voltaképpen minden költészet ilyen válaszadás; ösztönösebb vagy tudatosabb felelet külső simogatásokra és ütésekre vagy esetleg csak fojtott, homályos jeladásokra. Asszony, természet, társadalom: ezek a legörökebb és legkiapadhatatlanabb forrásai a külső világ simogatásainak, ütéseinek és jeladásainak. Radnóti költészetének is ezek a legerősebb kiváltói. A három elem: a szerelem, a természetimádás és a szociális lázongás szoros egységbe fonódik érzelmi világában” – írja Újhold című kötetéről a barát, Bálint György 1935-ben így ír a Nyugatban.
A komoly, és mégis derűs, érzelmekkel teli nyarat idéző versben azt a Radnótit ismerhetjük meg, aki tudta, átérezte, milyen szeretni és szeretve lenni, aki nem rejtette el humoros, lágy oldalát, aki élvezte az életet.
„A szerelem magán-öröme, a harc szociális öröme és a nyár kozmikus öröme oszthatatlan lírai egységben jelenik itt meg – írja Bálint György. – Dús, erős képekben nyilatkozik meg ez az érzés-panteizmus.”
Vers a hétre – az 1909. május 5-én született és 1944. november 9-én meghalt Radnóti Miklós költő-műfordítóra emlékezve.
RADNÓTI MIKLÓS: PIPACS
Az asszonyom pipacsot lát
és füttyent nekem az úton át
s hogy visszafüttyentek, lehajol.
Két ujja végigcsúszik a szár
szőrén s a fű közt megáll. És már
kezében lángol a lenge virág.
Újra füttyentek; füttyömbe boldog
madár füttye vág s ő mosolyog:
Pipacspirossal zendüljön a világ!
(1933. június 13.)
