„A mindennap kicsiny csodái / Nagyobb és titkosabb csodák.” Ezen a héten a 125 éve született Reményik Sándor, az erdélyi magyar költészet egyik legjelesebb lírikusa gyönyörű versét ajánljuk.
Reményik a hazaszeretet, a megmaradás és a hűség költője volt. Lelki támasza az erdélyi magyarságnak az elnyomatás és az üldöztetés évtizedeiben, a humanista eszmeiségű lírája ma is az minden magyarnak.
Reményik Sándor építész apjától örökölt vagyonának köszönhetően élhetett a magyar irodalomnak 1916-tól. A korábban jogi tanulmányokat folytatott irodalmár már 1921-től a Pásztortűz főszerkesztője, 1926-ban az Erdélyi Helikon alapító tagja. Baumgarten-díjat két ízben, 1937-ben és 1941-ben kapott, halála után a Magyar Tudományos Akadémia posztumusz díjjal ismerte el munkásságát.
Első verseskötete, a Fagyöngyök 1918-ban jelent meg. Ezt követően Végvári álnéven jegyezte írásait: Mindhalálig (1918), Végvári versek (1918-21), A műhelyből (1924), Kenyér helyett (1932) és Romon virág (1935) címmel.
A Csendes csodák Reményik Sándor egyik legszebb verse. Arra tanít, hogy éljünk figyelmesen és próbáljuk a kis dolgokban is megtalálni az örömöt, hiszen ezek az élet igazi csodái.
Ezen a héten a 125 éve, 1890. augusztus 30-án született és 1941. október 24-én elhunyt Reményik Sándor költőre emlékezünk.
REMÉNYIK SÁNDOR: CSENDES CSODÁK
Melitskó Saroltának
Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? – s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
