„Hold, mit hiszel, ég szelleme, / reánk mi vár? / Az Élet jó-e vagy sivár?” Ezen a héten a 98 éve elhunyt Thomas Hardy egyik kevésbé ismert, ám gyönyörű versét ajánljuk.
Thomas Hardyt elsősorban regényeiről ismerjük, noha verseket is írt. Költészetét ugyanaz a mély humanizmus, s az emberi lét nyomorúsága, kiszolgáltatottsága láttán érzett fájdalmas pesszimizmus hatja át, mint nagy regényeit és novelláit.
Versei egyik fordítója, Kosztolányi Dezső 1913-ban úgy fogalmazott:
„Alkotásnak látom a műfordítást, nem másolásnak. A művész azzal a verssel, melyet a nyelvén új formába önt, olyan kapcsolatban van, mint az életével, melynek rezzenéseit tulajdon verseiben rögzíti meg. Élmény számára egy idegen költő verse. Az én munkám is ideges, lélekkel teljes átélés volt, sokszor percekig tartó öröm, sokszor hónapokig tartó viaskodás.”
Thomas Hardy 1840. június 2-án született Upper Bockhamptonben és 1928. január 11-én halt meg Dorchesterben.
HOMAS HARDY: A HOLDHOZ
Hold, mit láttál a Föld felett,
hisz rég vagy ott,
s agg arcod nem mától ragyog?
„Ó, láttam ezt és azt sokat,
édest, nagyot
s irtóztatót is, rémeset,
én, elhagyott.”
Hold, min tűnődtél egyre, mondd,
a végtelen
magányba, fönn a kék egen?
„Tűnődtem a forgó időn,>
vad képeken,
élő s halott, ájult s bolond,
bús népeken.”
Hold, ámultál-e valaha,
hogy mint titok,
ködpára-fátylad boritott?
„Ámultam én bizony, midőn
hozzám szitok,
jaj, bú, az emberek zaja,
fölorditott.”
Hold, mit hiszel, ég szelleme,
reánk mi vár?
Az Élet jó-e vagy sivár?
„Ó, azt hiszem, rossz színdarab,
pörgetni kár,
Istennek is be kellene
fejezni már.”
(fordító: Kosztolányi Dezső)
