„Barátom, nincs semmi titkom. / Átlátszó vagyok, mint az üveg – épp ezért / miként képzelheted, hogy te látsz engem?” Ezen a héten a 105 éve született Weöres Sándor gyönyörű vallomását ajánljuk.
„Egy régóta kikísérletezett, mára hibátlanul működő versépítésmód. Variációkat ír, választott költői, írói motívumait kapja fel, alakítja, társítja, forgatja, hullámoztatja őket”, írja arról az 1944-ben megjelent Medúza című verseskötetről Lator László, amelynek Rongyszőnyeg címet viselő záróciklusának egyik darabja az Önarckép. A játékosságáról ismert Weöres a legnehezebb időkben is hű önmagához, ekkor is a legkülönbözőbb költő törekvéseket igyekszik megvalósítani: a ciklus dalokat, epigrammákat, vázlatokat, töredékeket tartalmaz. És szerepelnek köztük szonett formájú költemények is, mint az Önarckép.
A költészetével térben és időben egyaránt messzeségekbe jutó, távoli területeken magát otthonosan érző költő egyszerre tudott bezárkózni és nyitni a világ felé, kitárulkozni és a titokzatosság képzetét kelteni: „Barátom, ki azt mondod, ismersz engem, / nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek,”. A zár a kulcshoz az, aki az emberi létezés egyetemes viszonylatait, érzelmi kötődéseit kívánja feltárni.
Weöres Sándor Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, író, műfordító, irodalomtudós 105 éve, 1913. június 22-én született Szombathelyen és 1989. január 22-én hunyt el Budapesten.
WEÖRES SÁNDOR: ÖNARCKÉP
Barátom, ki azt mondod, ismersz engem,
nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek,
miket magam választottam; nyisd szekrényemet:
benn semmi jellemzőt sem találsz.
Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom,
de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem
rég megszokta kezem dombját-völgyét,
de ő sem tud mesélni rólam.
Pedig nem rejtőzöm — csak igazában nem vagyok.
Cselekszem és szenvedek, mint a többi,
de legbenső mivoltom maga a nemlét.
Barátom, nincs semmi titkom.
Átlátszó vagyok, mint az üveg — épp ezért
miként képzelheted, hogy te látsz engem?
