„A délibáb míly valószinű / A valóság míly valószínűtlen” 30 éve hunyt el Weöres Sándor Baumgarten- és Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a múlt századi magyar költészet egyik legegyedibb alakja.
WEÖRES SÁNDOR: A MAGYAR ÉSZ
Gondolkozni nagyon tudsz, jó magyarom. Csudaszép ez,
mégsem elég: tisztán gondolkodni tanulj
mítoszok és babonák nélkül: És ezt ha eléred,
kortársad vicsorít, ám fiad áldani fog.
(1942)
Szombathelyen született 1913. június 22-én. Édesanyja Blaskovich Mária volt, anyai ágon nagyszebeni szerb családból származott, édesapja, id. Weöres Sándor huszártiszt volt. Az érettségi után apja gazdaságában dolgozott, majd 1933-tól Pécsett az Erzsébet Tudományegyetemen előbb jogi, majd földrajzi és történelmi tanulmányokat folytatott. Diplomát végül filozófia-esztétika szakon szerzett, 1939-ben a filozófia doktora lett. Már egyetemistaként bekapcsolódott a Batsányi Kör és a Janus Pannonius Társaság munkájába, részt vett a pécsi Öttorony című lap szerkesztésében is.
Tizenöt évesen jelent meg első verse a Pesti Hírlap mellékletében. Az Öregek című költemény annyira megtetszett Kodály Zoltánnak, hogy megzenésítette. 1931 végen néhány versét elküldte Babitsnak, aki a Nyugat 15–16. számában kinyomtatta Hajnal című versét, amelyet Weöres 1934-ben Cselédlányok címmel vett fel első kötetébe. Télen két újabb verset (Jajgatás, Kicsinyesek) is megjelentetett, 1941-ig, a folyóirat fennállásáig pedig összesen hatvannégyet. A korabeli lapok – élen a Nyugattal – előszeretettel közölték bravúros verselésű költeményeit, a kor nagyjai, köztük Kosztolányi Dezső és Babits Mihály is felfigyelt tehetségére.
WEÖRES SÁNDOR: POLITICO-EPIDEMIA
Úgy nézik ma a verset, mint egy párt-igazolványt:
vállalt elveidet kérdi az új kritikus.
Mert mi a lényeg a versben? az „álláspont”, a „szerepkör”
– vagy legalább eszerint mér ma az új kritikus.
Csüngjön egy elv a nyakadban, mint kutyán a biléta,
másképp sintér-mód elcsip az új kritikus.
Hogyha akol bűze nélkül akarsz kószálni, magadban:
„l’art pour l’art költő” – bömböl az új kritikus.
Első verseskötete Hideg van címmel 1934-ben jelent meg. 1935-ben Baumgarten jutalomban, 1936-ban Baumgarten-díjban részesült. 1937-38-ban Észak-Európában és a Távol-Keleten utazgatott. 1947-ben költözött Budapestre, rá egy évre feleségül vette Károlyi Amy költőnőt. Ösztöndíjjal a római Collegium Hungaricumba ment, hazatérte után – politikamentes alkata és „formalizmusa” miatt – 1949-től csak a magyar irodalomban új minőséget jelentő gyermekversei (Bóbita, Ha a világ rigó lenne) és műfordításaijelenhettek meg. 1956-ban kiadták A hallgatás tornya című válogatáskötetet, de 1964-ig ismét nehézségei voltak írásainak közreadásával. 1966-ban Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban tett körutazást, 1970-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, a díj összegéből díjat alapított fiatal költők számára.
Sokhangú és igen terjedelmes életművében külön fejezetet jelent műfordítói munkássága, amely a költészet szinte valamennyi területére és korszakára kiterjedt. Különösen az antik kultúra és a keleti irodalom vonzotta, felfogására a keresztény és a platóni szemlélet egyaránt hatott. Három veréb hat szemmel címmel elkészítette rendhagyó válogatását a magyar költészet rejtett értékeiből és furcsaságaiból, írt mesejátékokat (A holdbeli csónakos), oratóriumdrámát (Theomachia) és drámai költeményt, minden hangnemben és versformában ugyanolyan magas színvonalon alkotott. A társadalomról, politikáról szóló gondolatai ritkábban hangzanak fel, noha Weöres nem egy művében adott hangot politikai nézeteinek, hovatartozásának. A forradalom napjaiban íródott Rapszódia a kivívott szabadságról című verse mindent elmond.
WEÖRES SÁNDOR: POLITIKA
A délibáb míly valószinű
A valóság míly valószínűtlen
A Helikon Kiadó Rapszódia a kivívott szabadságról című összeállítása Weöres Sándor közéleti és közérzeti költeményeit tartalmazza: vallomásait hazájához, anyanyelvéhez, a magyar irodalomhoz, valamint lírai beszámolóit pályájának alakulásáról, az őt ért méltatlan kritikákról. Kifejezett politikai versek is találhatók a kötetben: a Rákosi-rendszer zsarnokságáról, az 1956-os forradalomról és annak eltiprásáról, majd az ezt követő évek keserűségeiről.
Nem apolitikus, elefántcsonttoronyba visszahúzódó költővel ismerkedhetünk meg e lapokon, hanem a környező világra, a mindennapi életre nagyon is figyelő humanista művésszel, aki magyarként európai és európaiként magyar.
Weöres Sándor utolsó nagy fellépése Londonban volt, ahol 1980-ban felolvasói estet tartott. Hosszan tartó, súlyos betegség után Budapesten hunyt el 1989. január 22-én.
WEÖRES SÁNDOR: TESTAMENTUM
Ha valaha síremléket, szobrot, emléktáblát kapok, vagy bármely intézet a nevemet viseli, mindegyikre véssék rá e sorokat:
Az emberiség akkor fog boldogulni,
– ha rááll az egyetlen józan, ráállható alapra: ha szükségleteit elégíti ki, és nem szenvedélyeit, bosszúvágyait, rögeszméit.
– ha módot lel arra, hogy ne legyen kénytelen eltűrni, hogy gonosztevők, őrültek, komédiások, mániákusok vezessék, fel bírja ismerni őket, és nem szolgálja többé az ő terveiket.
– ha érzi és tudja, hogy erőszakot és elnyomást tétlenül szétnyűni kisebb rossz, mint tettel legyűrni.
– ha úgy tevékenykedik, hogy nem árt vele se másnak, se magának. Ha ezt nem az egész emberiség, hanem csak egyetlen nép tudja: bármily megpróbáltatás és csapás érheti, mindig megerősödve és megsokszorozódva fog felemelkedni. Nem pusztul el, míg hatalom és fölény délibábjai helyett a józan mértékhez igazodik. Mértékét eltanulják a szomszéd népek is, majd azoknak szomszédai.”
(Weöres Sándor: Rapszódia a kivívott szabadságról)
