Peter Ustinov két Oscar-díjat is elnyert színész, rendező, író, a brit szórakoztatóipar egyik legnagyobb és legnépszerűbb alakja volt. Első forgatókönyvét 24 évesen írta, egy évvel később már rendezett.
Peter Ustinov több könyvet, színdarabot, forgatókönyvet írt, rendezett filmeket, színdarabokat és operákat. Több díjat nyert, köztük két Oscart, egy Emmy-díjat, és a Nagy Britannia-i Írók Szövetségének díját. Szívesen látott vendég volt számos műsorban és kedvelt volt műsorvezetőként is, írja a Wikipédia.
Sir Peter Alexander Ustinov Londonban született 1921. április 16-án. Apja orosz származású német újságíró, anyja orosz és olasz felmenőkkel rendelkező francia jelmeztervező, neveltetése azonban már igazán angol volt. (Barátai később azt mondták: úgy él, mint egy brit, úgy gondolkodik, mint egy francia és úgy érez, mint egy orosz.) Tizenhat évesen kezdte színitanulmányait, 19 évesen már darabját játszották a West Enden. A második világháború alatt a hadseregben szolgált, itt kötött életre szóló barátságot David Nivennel, akinek elvben tisztiszolgája volt.
Első forgatókönyvét 24 évesen írta, egy évvel később már rendezett. A nagy kiugrást, az ismertséget és kritikai elismerést 1951-ben a Quo Vadis? Nérója hozta meg számára, ekkor jelölték először Oscar-díjra. A Broadway színpadain szerzőként hódított, vígjátékokkal és a Rómeó és Júlia modernizált, szatirikus változatával (a darab címe Romanoff és Juliet volt).
1960-ban Stanley Kubrick klasszikus Spartacus-filmjében Lentulus Batiatust, a mohó rabszolga-kereskedőt formálta meg, ként ezúttal már átvehette az Oscar-díjat. A későbbiekben is számos történelmi alkotásban játszott, volt egyebek között Heródes és Mirabeau.
Maga is ültetett át regényeket filmre: a Melville nyomán készített Billy Budd megkapta a brit filmakadémia kitüntetését. 1964-ben másodszor vehette át az amerikai filmakadémia legrangosabb kitüntetését a Topkapi című thrillerben nyújtott alakításáért, és Magyarországon is népszerű volt a Feketeszakáll szelleme című komédiája. A sokoldalú Ustinovot a Forró milliók társírójaként 1968-ban a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában jelölték Oscar-díjra.
Sokak emlékezetében detektívként marad meg: több filmen játszotta Hércule Poirot-t, Agatha Christie különc, fura bajszú teremtményét, és feltűnt a kiismerhetetlen, faarcú Charlie Chan felügyelő szerepében is.
A kilencvenes években a Lorenzo olaja című filmmel tért vissza Hollywoodba, egyik legutolsó alakítását az Oltári vőlegény (1999) című vígjáték nagypapa szerepében nyújtotta. Kölcsönözte hangját rajzfilmekhez, ismeretterjesztő filmek házigazdája volt (Ustinov Kínában, Ustinovval a világ körül, a Vatikán belülről), sőt az operarendezéssel is megpróbálkozott.
1975-ben megkapta a Brit Birodalmi Rendje (CBE) kitüntetést, 1990-ben lovaggá ütötte II. Erzsébet brit királynő. Emlékirata mellett könyvet írt Az én Oroszországom címmel a Gorbacsov-korszak Szovjetuniójáról, haláláig publikált a világ számos lapjában.
Az intelligens, elegáns és csípős humorú Ustinovot az angol közönség történetmesélőként is szerette, számos tévéműsorba hívták és vacsorák, rendezvények szónokának kérték fel. 1968-tól az UNICEF utazó nagyköveteként szolgált, Budapesten utoljára 2001-ben járt, amikor részt vett a róla elnevezett társadalomtudományi oktatási és kutatási központ megnyitásán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.
Az évtizedek óta Svájcban élő Ustinov 2004. március 28-án halt meg Genfben.
