95 éve született Hollywood egykori „kemény fiúja”, Charles Bronson, aki olyan klasszikussá vált filmekben játszott, mint A piszkos tizenkettő, A hét mesterlövész és a híres spagetti-western, a Volt egyszer egy vadnyugat.
Három férfi érkezik lovon a vadnyugati városba: Joe aranyon, Bill ezüstön, Charles bronzon. Ez a gyenge szóvicc is erősíti Charles Bronson magyarországi népszerűségét, amelyet igazán A hét mesterlövész egyikeként vívott ki.
„A játéknál minden más munka keményebb volt – talán ezért lettem színész.”
Charles Bronson, eredeti nevén Charles Buchinsky a pennsylvaniai Ehrenfeldben született 1921. november 3-án, egy 15 gyermekes litván bevándorló szénbányász családjában jött világra, ő volt a 11.. A sok gyerek közül egyedül ő tanult tovább, de a középiskola elvégzése után végül mégiscsak bányásznak állt. A 2. világháborúban a hadiflottánál teljesített szolgálatot a Csendes-óceánon, miután leszerelt, többféle foglalkozást űzött: volt rakodómunkás, ökölvívó, ügynök, kikiáltó, takarító. Közben Philadelphiában képzőművészeti tanulmányokat is folytatott, így került díszlettervezőnek és epizódszínésznek a Play and Players színtársulatához. 1949-ben már a kaliforniai Pasadena Playhouse-ban játszott, és hamarosan kisebb szerepeket kapott közepes mozi-és tv-filmekben.
Igazi karrierje a Most a flottánál vagy (1951) című filmmel kezdődött, s azonnal skatulyát is kapott. Szokatlan külseje alapján nem lehetett Hollywood aranykorának szívdöglesztő bálványai közé sorolni, így egzotikusan markáns arcvonásai, erős fizikuma, kisportolt testalkata révén vagy külföldi származású vagányt, vagy elvetemült gyilkost játszott. Ma ezt a típust macsónak hívják.
A sorozat az 1960-ban forgatott 55 halottat felvonultató A hét mesterlövész című westernnel szakadt meg, s egyben megkezdődött Bronson színészi pályafutásának második szakasza, amikor már nagynevű rendezők szuperprodukcióiban szerepelt, igaz, továbbra is epizódszerepeket alakítva. John Sturges amerikai rendező 1960-ban – a japán Kuroszava Hét szamuráját westernizálva – forgatta a filmet, amelyben Bronson még nem főszerepelt, de olyan sztárokat erősített, mint Yul Brynner, vagy Steve McQueen. A hét mesterlövész, amelynek zenéje példaként szolgált számos vadnyugati filmhez, és nagyban hozzájárult máig tartó sikeréhez. Elmer Bernstein, a filmtörténet egyik leghíresebb zeneszerzőjének motívumát később Marlboro-cigarettareklámban is felhasználták, vagyl Michael Moore elevenítette fel nagy vihart kiváltott 9/11 Fahrenheitjében.
A halál ötven órája (1965) című, világháborús témájú filmben azonban már komoly szerepet kapott csakúgy, mint az ugyancsak a 2. világháborúban játszódó A piszkos tizenkettőben (1967). E kalandfilmekben igazi szupersztárokkal – Henry Fondával, Telly Savalas-szal, Donald Sutherlanddel – játszott együtt.
1968-tól Bronson néhány évet Európában töltött, itt vált igazi nemzetközi sztárrá, s ezt elsősorban Harmonika szerepének köszönhette, Sergio Leone olasz rendező Volt egyszer egy vadnyugat (1970) című klasszikus westernjében. Visszafogott alakítása Európa, majd Amerika legnépszerűbb, legjobban fizetett sztárjává, sőt szexszimbólumává tette, noha már az ötvenes éveiben járt.
1970-ben felesége, Jill Irland és Telly Savalas mellett főszereplője lett Az erőszak városa című francia-olasz akciófilmnek, ami az első „poliziottescho” volt. Hamisítatlan Charles Bronson film, remek színészi alakításokkal. Bronson egy profi bérgyilkost alakít, akitől régebbi megbízói meg akarnak szabadulni
Amikor 1972-ben visszatért az Egyesült Államokba, már keresett művész volt, filmjei hatalmas bevételeket hoztak, dőlt hozzá a pénz. Ebben az évben a hollywoodi külföldi tudósítók egyesülete a tengerentúl legvonzóbb sztárjának minősítette.
Amerikában hiába próbált megszabadulni a sztereotip figuráktól, a közönség a férfias, időnként brutális Bronsont követelte, és ő megadta magát (Mestergyilkos, Hideg veríték). Legnagyobb hazai sikere az 1974-ben készült Bosszúvágy volt, amelyben hétköznapi családapából válik megrögzött igazságkeresővé, miután egy erőszakos banda a feleségét minden ok nélkül meggyilkolja, leányát pedig félholtra veri, amitől katatóniába zuhan. A Bosszúvágy-nak további négy folytatása készült el. Azért előfordult, hogy eltérő karakterű főhőst is megformálhatott: a törvény nevében üldözte a sorozatgyilkost az Éjféli bosszú című krimiben (1985). Még a kilencvenes években is vállalt főszerepeket a Tengeri farkas és a Zsaruk családja című mozikban.
A sztár magánélete csendes volt. Két feleségtől három gyermeke született, rajtuk kívül két adoptált fiút nevelt. Harriet Tendlerrel kötött első házassága után 1969-ben vette feleségül partnernőjét, Jill Irelandet, akivel számos filmbe együtt is játszott. Felesége, akit legendásan imádott, 1990-ben hunyt el mellrákban. Halála nagyon megviselte, összeomlott, sokáig élni sem volt kedve. Gyászában vigasztalta, gyámolította Jill legjobb barátnője, Kim Weeks, akit 1998 decemberében feleségül vett.
A kritikusok jobban kedvelték, mint ő a kritikusokat. – „Nekem a munkám minősége a fontos, és ezzel a minőséggel nekem kell elégedettnek lennem, nem pedig egy hájas tomporú kritikusnak, aki New York-i karosszékből mond ítéletet” – fogalmazott egyszer (kevésbé finoman a kritikus testrészről). Ennek ellenére jó volt a sajtója és a sajtó hozzá: 1972-ben a hollywoodi külföldi újságíró-tudósítók egyesülete a tengerentúl legvonzóbb sztárjának kiáltotta ki.
Egy számára teljesen ismeretlen, 1997-ben elhunyt kentucky-i asszony, Audrey Jean Knauer annyira megszerette a keménykötésű hőst, hogy háromszázezer dollár értékű teljes vagyonát Charles Bronsonra hagyta. A kisemmizett család természetesen megtámadta a végrendeletet, ám a sztár ekkorra a pénz felét már megkapta. Szóvivője közlése szerint az örökölt pénzt jótékony célokra fordította.
A súlyosan beteg, Alzheimer-kórban szenvedő Bronson 2003. augusztus 30-án halt meg tüdőgyulladásban, a Los Angeles-i Cedars-Sinai klinikán.
