„A remény nem törött szárnyú madár, s a valóságot megálmodni szabad, sőt szükséges is” – írja Fekete István a Tüskevár c. regényében.
Az 1956-os események ifjúsági irodalmunk fejlődésére is kedvezőtlenül hatottak. 1957-ben például kevesebb ifjúsági mű jelent meg, mint az előbbi években. Jórészt fordítások vagy a régebbi sikerek új kiadásai. A kezdeti tétovázás, bizonytalankodás után azonban egyre rangosabb alkotások, jelentős sorozatok kötetei láttak napvilágot. A műfaji gazdagodásnak is tanúi lehetünk. A kibontakozást lehetővé tette egy szabadabb szellemi, alkotó légkör, az irodalmi munkához szükséges kedvező atmoszféra. 1964-ben a Kritika és a pécsi Jelenkor című folyóiratokban országos érdeklődésű vita indult a gyermek- és ifjúsági irodalom néhány alapvető kérdéséről.
Az 1900. január 25-én született Fekete István szépíróként 1937-ben tűnt fel, és már első regényével, A koppányi a testamentumával óriási sikert aratott. 1939-ben a Zsellérek című szociografikus művel az Egyetemi Nyomda pályadíját nyerte meg, ettől kezdve történelmi, ifjúsági és kiváltképp állatregényéeivel évtizedeken át a magyar próza legnépszerűbb darabjai közé tartoztak. Az 1950-es évek első felében nem jelenhettek meg írásai, Lutra 1955-ös kiadásával tért vissza az irodalmi nyilvánosságba. Fia visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a kommunista rendszerben az ÁVO-n egy alkalommal olyan súlyosan bántalmazták, hogy egyik szemére megvakult. Mindezt azért kellett elszenvednie, mert nem volt hajlandó átírni a Zsellérek című könyvének azt a részét, ahol hitelesen ábrázolta a Tanácsköztársaság vörös terrorját.
1957-ben két olyan ifjúsági regény jelent meg egyszerre, amelyek ma is etalonnak számítanak: Fekete István Tüskevár és Mándy Iván Csutak színre lép. Az időben egymás mellett állnak, de valójában igen távol esik egymástól a két könyv. Karriert is másképp csináltak. Az egyik az iskolának köszönheti sikerét, a másik a filmnek. (Bár van a Tüskevár-nak is filmváltozata). Azóta is Tutajos vagy Csutak utódai kószálnak az ifjúsági regényekben, és mindkettőnek mások az elődei.
Fekete István gyerekhőse a beilleszkedés magasiskoláját járja ki. Igaz, hogy a természetben történik mindez, de végül is Tutajos hagyja, hogy reggeltől estig oktassák, parancsolgassabak neki. Mintha túlságosan is elviselné a nevelés aktusát. Nem csoda, hogy az iskola választása ráesett. 1960 és 1982 között 12-szer jelent meg 999 ezer példányban.
Fekete István Mándy könyvét olvasva megrendülhetett, hiszen a saját gyerekkori magatartását is Csutak igazolta. Következő könyvében, a Magasles-ben (1958) „meg is bicsaklott” a tolla. Abbahagyta. A Téli berek-ben (1959) pedig másfajta személyiséggel ruházta fel Tutajost. Csutak, az igazságnak ez a félénk bajnoka az időben mintha egyre nőne, pedig sose volt igazán fergeteges siker körülötte. És iskoláinkban ma se szokás Mándy könyvét ún. házi olvasmányul választani.
A Móra Kiadó tevékenységét „szerencsére” a fentebb említett pluralizmus jellemezte. Néhány év alatt jelentős kiadó lett. Kétségkívül könnyebbé tette életét, hogy a könyvpiacon nem volt riválisa. Szédületes iramban növekedett a kiadott példányok száma: 1960-ban 4,9-ről 11,4 millióra, 1980-ban pedig már 20 millió példány volt évente az ifjúsági könyvek száma. Ekkoriban igazán nem ritka, hogy egy-egy ifjúsági mű példányszáma 50-60 ezer. A Pál utcai fiúk 1982-ben 100 ezer példányban fogyott el.*
Vár volt állítólag valamikor, de akkor még sziget is. Akkor még odáig ért a Balaton, de a patakok telehordták iszappal a nagy öblöt; bizonyos, hogy Tüskevár körül most már sekély a víz és nádas az egész. Egy vakáció története elvenedik meg a regény lapjain, mégpedig egy olyan vakációé, amilyenről majdnem minden fiú álmodik. Az ifjúsági irodalomban klasszikussá lett regény felejthetetlenül ábrázolja Tutajos és Bütyök, azaz Ladó Gyula Lajos és Pondoray Béla nyári vakációját a Balaton vízparadicsomában. Ez a nyár és Matula – Matula Gergelyt, az öreg pákászt bízzák meg a fiúk nevelésével – sok mindenre megtanítja, kiműveli, útbaigazítja őket és az olvasóval együtt fedezik fel a természetes életmód emberformáló, de néha kegyetlen törvényeit. Gergő bácsi, aki úgy ismeri a nádak, sások, tocsogók és tavak vadregényes vidékét, mint a tenyerét, szárnya alá veszi a városi gyerekeket, és kijáratja velük a természet és valóság nehéz, de sok örömet, igaz élményt tartogató nyári iskoláját:
„És összemosolygott a két ember. A nyurga diák Pestről s az öreg csősz a nádak és a vizek országából. És ebben a pillanatban elsüllyedt a múlt, a nagy korkülönbség, a megjárt utak, az iskola és a rokonság, bizonyítvány és ajándék szivar, csak az ősi táj maradt meg s a zsákmányszerző, egyformán érző két ember.”
El lehet mesélni egy nyarat, de egészen sehogy sem lehet elmondani – vallja a szerző; az idő múlhat, a szépség és jóság, a szeretet és az igazság azonban nem múlik el az évszázadokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság… amint a Tüskevár is örök olvasmány marad minden korosztály számára.
*MKKE statisztika
