„Elfogadom magam az összes jó és rossz tulajdonságommal együtt. Nem pazarolok időt sajnálatra, dühre.” Az átlagnál magasabb, délceg termet, szuggesztív, intelligens tekintet, kedves mosoly, határozott egyéniség, kiváló játék. Hollywood egyik csillaga, Gregory Peck színész 87 éves korában tíz éve hunyt el.
„Minden szerepemben a tudásom legjavát akartam adni. Intellektuálisan, érzelmileg egyaránt. Azért, hogy a szerep minél hitelesebb legyen. Bizonyos tekintetben én a szereplő képviselője vagyok, és azt akarom, hogy felvilágosítsam, szórakoztassam, felvidítsam az embereket. Azt akarom, hogy a közönség megértse a történetet, amit el kell mesélnem. Ehhez olyan valóságosnak kell tűnnöm, amennyire csak lehet, mintha az életben játszódna a történet.”
Tíz éve, 2003. június 12-én halt meg Gregory Peck Oscar-díjas amerikai színész, A Kilimandzsáró hava, a Római vakáció, a Ne bántsátok a feketerigót! című klasszikus filmek főszereplője, akit minden idők legszimpatikusabb amerikai színészének is tartunk. Peck a világháború utáni amerikai film egyik legnagyobb alakjaként egy személyben testesítette meg mindazokat az eszményeket, melyek a mozikedvelő közönség szemében példaként és példaképként éltek.
1916. április 5-én született a kaliforniai La Jollában. Szülei válása után, ötéves korától nagyanyja nevelte, akivel hetente jártak moziba. Peck tanult a katonai akadémián, majd orvosi tanulmányokat folytatott, 1939-től a keleti parton, New Yorkban járt két évig színiiskolába, emellett rádiózott és kikiáltó volt a világkiállításon.
Első színpadi szerepét 1941-ben kapta, egy év múlva már a Broadwayn debütált, és miután felfigyelt rá David O. Selznick filmproducer, a kamera elé is állhatott. Már első filmjeivel nagy sikert aratott, a hollywoodi álomgyár kedvence lett, de akkoriban szokatlan módon egyik stúdióval sem szerződött, maga választotta ki szerepeit, majd 1948-ban önálló vállalatot alapított.
Bár kritikusai gyakran emlegetik ma is, hogy színészi eszköztára meglehetősen szegényes, szuggesztív egyénisége miatt a közönség megtalálta benne új bálványát. Gregory Pecket öt év alatt, 1945 és 1949 között négyszer jelölték a legjobb férfi alakítás Oscar-díjára, ekkoriban forgatott filmjei közül emlékezetes az Alfred Hitchcock rendezésében készült Bűvölet, a King Vidor rendezte Párbaj a napon című western (utóbbi azért is nevezetes, mert azon kevés filmek egyike, amelyben negatív hőst játszott), a Tizenkét órakor magasan című háborús alkotás és a Hemingway műve nyomán készült, egy vadász életét bemutató romantikus film, A Kilimandzsáró hava.
Az ötvenes években készült filmjei közül Magyarországon is szinte mind ismert, de többször is bemutatták az Őfelsége kapitánya, a Moby Dick, az emberiség pusztulását felvázoló Az utolsó part, a háborús Navarone ágyúi és – természetesen – a Római vakáció.
A Navarone ágyúiban Peck valódi akcióhős szerepbe bújhatott. A történetben a brit hírszerzés szövetséges és görög katonákból álló kommandós egységet hoz létre, amelynek minden tagja szakterülete mestere. A különítmény egy teljesíthetetlennek tűnő feladatra jön létre: el kell pusztítania azokat a német tüzérségi ütegeket, amelyek Navarone görög szigetének sziklájába vannak mélyen beásva. A hatfős kommandó tagjait Peck vezette, aki egy hegymászó századost játszott.
„Ahhoz, hogy lekössük a közönség érdeklődését, valamiféle bájnak, vonzásnak kell lennie. Érdekes történetnek érdekes emberekről, és végül el kell érnie a csúcspontra, ahol valami eldől.”
A William Wyler által rendezett, romantikus vígjátékban, a Római vakációban egy amerikai riportert alakított a bájo
Audrey Hepburn oldalán, aki e filmmel robbant be a köztudatba. Az első Rómában, a Cinecitta stúdióban forgatott amerikai filmhez több érdekesség fűződik: „az örök városban” a filmmel azonos elnevezéssel létezik városnéző program, amelynek résztvevői azokat a helyeket kereshetik fel, ahol Anna hercegnő és szerelmese megfordultak. A két szereplő magánéletére is kihatott a forgatás és a köztük tagadhatatlanul kialakult vonzalom; Pecket első felesége eltiltotta a színésznőtől, amit a bulvársajtó megszellőztetett, mire az asszony benyújtotta válókeresetét. A két színész kapcsolatán mindez mit sem változtatott, életük végéig jó barátságot ápoltak. Egy fogadáson Peck mutatta be Hepburnnek Mel Ferrert, akihez 1954. szeptember 24-én férjhez ment a színésznő. A mára örökzölddé vált, tíz Oscar-jelöléséből három díjat besöprő film színdarabot is ihletett.
Peck a legjobb férfi színésznek járó, régóta esedékes Oscar-díjat 1962-ben vihette haza a Ne bántsátok a feketerigót! főszerepéért. A számára legkedvesebb filmben, Harper Lee azonos című regényének mesteri adaptációjában az 1930-as években az Egyesült Államok déli területein, ahol akkoriban még elfogadott volt a faji megkülönböztetés egy feketéket védő ügyvédet alakított, akit alaptalanul vádolnak meg azzal, hogy megerőszakolt egy fiatal lányt. A rendező, Robert Mulligan nem tévedhetett a szereposztás során, és Peck kiválasztása az ügyvéd, Atticus Finch szerepének megformálására tényleg a lehető legjobb ötlet volt. A színész zseniális alakítása ma is példaértékű.
Szintén 1962-ben készült A rettegés foka című krimi, amelynek harminc évvel később készült új változatában is felbukkant, persze már csak mellékszereplőként. Több westernre is leszerződött (A vadnyugat hőskora, A lopakodó hold, MacKenna aranya). A vadnyugat hőskorában a legendás korszakot három rendező öt fejezetben eleveníti fel, a filmtörtének leghíresebb akciójelenetei és legendás színészgárda segítségével. Peck, Henry Fonda, Debbie Reynolds, James Stewart és John Wayne főszereplésével készült többgenerációs családregényben nyomon követhetjük, amint hőseink nyugat felé vándorolnak. Útjukat tajtékzó folyók, dübörgő bölényhad és vonatos lövöldözés teszi kalandossá. Hősies bátorság, szívós kitartás és vérre menő küzdelem – ilyen lehetett a vadnyugat hőskora.
Vállalt thrillereket is, Ira Levin (Rosemary gyermeke) hátborzongató könyvéből Franklin J. Schaffner, a Pillangó és A tábornok rendezője készített klasszikus és időtálló filmet. A brazíliai fiúk egyenesen az auschwitzi koncentrációs tábor rettegett orvosát, a hírhedt Mengelét személyesítette meg.
Több filmjének producere is volt, ilyen az 1958-as Idegen a cowboyok között című western, a legnagyobb kasszasikerét jelentő Ómen című horror 1976-ban. A témát és a történetet megfelelő komolysággal és tisztelettel kezelő Richard Donner a kezdettől tisztában volt vele, hogy ha a kívánt hatást akarja elérni a filmjével, létfontosságú, hogy alaposan átgondolt szereposztással dolgozzon. Peck parancsoló személyisége elengedhetetlen pluszt biztosít Thon jellemének, aki így némiképpen komor, csak a feleségének és a „fiának” élő karakter lett. Az Ómennek sikerült kiállnia az idők próbáját: még mindig képes félelmet kelteni bennünk, és kérdéseket gerjeszteni hitünkkel és nézeteinkkel kapcsolatban. A film forgatását beárnyékolta egy tragédia, a színész legidősebb, Jonathan nevű fia öngyilkosságot követett el.
Egy évvel később a legendás tábornok életéről készült MacArthurban játszott. Szívesen játszott tévéfilmekben és sorozatokban is, A kék és szürke című filmben Abraham Lincoln amerikai elnököt személyesítette meg.
A magas, ragyogó küllemű, intelligenciát és önbizalmat sugárzó, rendszeresen a legjobban öltözött hírességek közé választott Gregory Peck egyszerre volt a nők bálványa és a háború utáni amerikai filmművészet kiemelkedő alakja. A kilencvenes években már keveset forgatott, elvi okokból: mint mondta, egész pályafutása során tisztességes és becsületes embereket játszott, ezért nem kívánt részt vállalni olyan alkotásokban, amelyekben antihősökből csinálnak közönséges, erkölcstelen, gyűlölködő, kapzsi és erőszakos hősöket.
„Olyan ember vagyok, aki szerencsés, mert ötven évig azt csinálhatta, amit szeret. Hiszen ez a legfontosabb. (…) Nem érzem magam legendának. Közönséges ember vagyok, aki a munkáját, amit csinál, szereti. A hírnév? Nos, ami igaz, az igaz. A világon majdnem mindenütt felismernek.”
A liberális gondolkodású színész több alakításáért elnyerte a Golden Globe-díjat, megkapta a humanitárius Oscar-díjat (az amerikai filmakadémia Jean Hersholt humanitárius díja), a cannes-i filmfesztiválon az Arany Pálmát, az Amerikai Filmintézet életműdíját, a legrangosabb amerikai polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet, csillaga van a Hollywoodi Hírességek sétányán, két éve emlékbélyeget bocsátottak ki tiszteletére.
Élen járt a jótékonykodásban, kedvenc énekese Frank Sinatra, Michael Jackson és Elton John, színésznője Audrey Hepburn, Ingrid Bergman és Ava Gardner volt – Marilyn Monroe-t viszont nem szívlelte, még szerepet is utasított vissza, mert vele kellett volna dolgoznia. Élete utolsó 25 évében meghitt barátságot ápolt Michael Jacksonnal. Sok időt töltöttek együtt a zenész Neverland Ranchán. Jackson 1993-as botránya alatt, ahogyan több ismert színész és zenész, Peck is írt egy levelet, melyben az énekest védi.
Magánélete legendásan rendezett volt, második feleségével, Veronique Passani francia újságíróval – a France-Soir című napilap riportere – 1953-ban, egy interjú során ismerkedett össze, és 1955-ben kötött házasságot. A filmsztár 2003-ban bekövetkezett haláláig, közel ötven évet éltek együtt, két házasságából öt gyermek született. A Peck-házaspár együtt 50 millió dollárnyi adományt gyűjtött az Amerikai Rákellenes Társaság javára, és számos más karitatív programot működtetett. Véronique Peck támogatott például egy Los Angeles-i színházat, amelynek célja, hogy megnyerje a tizenéveseket a színművészetnek.
Egy Oscar-díjat vehetett át, de művészi teljesítményét számtalan más kitüntetéssel ismerték el: Arany Glóbusz-díjat hat alkalommal kapott, egyszer nyerte el a New York-i filmkritikusok díját (1950-ben). Életműdíjat kapott az 1989-es cannes-i filmfesztiválon, és ugyanabban az évben nyerte el az Amerikai Filmintézet életműdíját is.
