A zenetörténet kimagasló zeneszerzője, a bécsi klasszika jeles képviselője, Joseph Haydn 285 évvel ezelőtt született.
Joseph Haydn műveit szinte a világ minden szegletében játsszák, korának kiemelkedő zeneszerzőjeként neve összefonódott az egyetemes kultúrával – azt viszont kevesen tudják, hogyan élt, milyen volt magánemberként. A 18. századi klasszikus stílus kialakulásának egyik legkiemelkedőbb alakja, az ún. bécsi klasszicizmus első jelentős alkotója. Kulcsszerepet játszott vonósnégyes- és a szimfóniaforma megteremtésében.
James Webster és Georg Feder Haydn élete és művei című első része elemző áttekintés a zeneszerző életéről és munkásságáról, egyúttal olyan, mint egy olvasmányos életregény. A könyv nagyobb része felsorolja Haydn teljes életművét cím, előadói apparátus, kiadás és egyéb szempontok szerint, valamint nagyon részletes Haydn-bibliográfiát közöl. A Haydn-kötet magyar verziója 182 oldal terjedelmű. Az első 80 oldal szól Haydn életéről és pályaképéről, ezt 6 oldalnyi illusztráció választja el a lehető leghitelesebb műjegyzéktől; részletes bibliográfia és névmutató egészíti ki a könyvet.
Joseph Haydn zeneszerzői és emberi portréját az első részben rendkívül ökonomikusan, ugyanakkor plasztikusan rajzolja meg James Webster. A szövegben éppúgy nincs egyetlen fölösleges vessző sem, ahogy Haydn muzsikájában sincs oda nem illő, véletlen hang.
Franz Joseph Haydn, akit a zeneirodalom egyik legtermékenyebb alkotójaként tartják számon 1732. március 31-én született Rohrauban, egy kis osztrák faluban. Hosszú élete során sok időt töltött Magyarországon (az Esterházy hercegek szolgálatában), meghatározója volt a bécsi és kismartoni zenei életnek, zenéjével meghódította Londont és a briteket. Pályájának, művészi fejlődésének minden jelentős állomását – korabeli dokumentumok alapján – bemutatják könyvünk szerzői, majd közlik Haydn műveinek teljes jegyzékét, minden részinformációval együtt. Mindezt teljességre törekvő bibliográfia egészíti ki. Az Esterházy hercegek udvari zenekarának előbb másod-, majd 1766-tól első karmestereként tevékenykedett Kismartonban (Eisensadt), később Fertődön. Miklós herceg halála után, a zenekar 1790-ben történt feloszlatása miatt rövidebb-hosszabb megszakításokkal Bécsben élt és alkotott, bár Haydnnak megmegmaradt a karmesteri rangja és évi nyugdíjat is kapott az Esterházy családtól.
Pályafutása végén pedig belevetette magát a londoni közszereplésbe: az 1790-es években saját szimfóniáit vezényelte. 12 londoni szimfóniája pályája csúcsát jelenti, Oxfordban díszdoktorrá is avatták. Erre az alkalomra született Oxford-szimfóniája, Üstdob-szimfóniájának második tételében a rossznyelvek szerint az elszundikáló közönséget akarta felriasztani. (Szimfóniái közül számos kapott melléknevet, mint Filozófus, Tűz, Szenvedély, A Tyúk, A Medve, Királyné, Csoda és így tovább.) 1792-94 közt visszatért Bécsbe, ahol Beethoven is tanítványai közé tartozott, majd ismét Londonba utazott – sikerei révén itt érezhette először magát igazán polgári művésznek. Ettől függetlenül egész életében hű maradt ahhoz a mecénási kultúrához, amely nem sokkal később már jelentőségét vesztette.
1794-ben II. Miklós Eszterházán ismét intenzív zenei életet teremtett. Haydn formálisan visszatért a zenekar élére, de ekkor már csak miséket komponált. 1798-ra készült el monumentális oratóriuma, A teremtés, amelynek előadása Bécs zenei életének évente ismétlődő eseménye lett, Budán 1800-ban maga vezényelte a darabot. Másik nagy művét, Az évszakokat 1801-ben írta, ekkor keletkezett hat ünnepi miséje. Egyik leghíresebb kései alkotása az 1797-ben burgenlandi népdalmotívumok felhasználásával komponált Kaiserlied, a később császári himnusszá emelkedett Gott erhalte – a dallam ma Németország állami himnusza. Joseph Haydn 1809. május 31-én Bécsben hunyt el, a város francia megszállása alatt.
A Cornell Egyetem professzorát a Haydn-kutatás élvonalában tartják számon, külön kötetet szentelt a Búcsú szimfónia elemzésének, amelyről azt mutatta ki, hogy mértani pontossággal és tudatosan szerkesztett remekmű. Nem pusztán tréfáról van szó, a mű a figyelmeztető funkciót – Esterházy Miklós herceg engedje el végre a muzsikusokat szabadságra – is betöltötte 1772-ben.
Webster a bécsi klasszicizmus más szerzőit, például Mozart operáit is kutatja, több neves amerikai és német egyetem vendégtanára, alapítója a Beethoven Fórum nevű zenetudományi lapnak. A monumentális Haydn életművel kapcsolatban az utóbbi 20-30 évben sok a pozitív jelenség, de az átlagos koncertközönség még mindig csak az oeuvre töredékét ismeri, az op. 20-as vonósnégyeseket, a londoni szimfóniákat. Holott például a C-dúr csellóverseny a hangszer irodalmának legjobb 2-3 műve között van. Kötetében Webster igyekszik megszabadítani Haydnt az anekdotaszerű jellemzésektől, a Mozart által becézett joviális „papa” képétől. Alaptétele, hogy az életmű nem szakaszolható úgy, mint Beethovené koraira, középsőre és késeire. Haydnnál ez a szisztéma nem működik, mert nála nem fejlődésről, hanem változásról van szó.
Haydn zeneszerzői pályáját a barokk utolsó nagy korszakában kezdte, ő a rokokó, majd a bécsi klasszikus zenei nyelv megteremtője. Műveinek száma mintegy 300, bár nem mind hiteles, mivel csak kevés maradt fenn eredeti kéziratban, a legtöbb másolatból vagy egykorú kiadványokból ismert. Egyebek között 104 szimfónia, 21 opera, oratóriumok, misék és kantáták, verseny- és zongoraművek, vonósnégyesek és kamarazenék, egyházi és népzenei feldolgozások képezik roppant gazdag – mintegy 1200 darabból álló – zenei örökségét. Halála után hamar elfeledték, Beethoven s a romantikusok árnyékában csak nagy oratóriumai, kamarazenéje s néhány szimfóniája éltek. A múlt század elején kezdték újra felfedezni, főleg Toscanini nyomán. Haydn tökélyre vitte a szimfóniát, a szonátát, a vonósnégyest, ő volt az első, aki all’ongharese feliratú darabjaiban bemutatta a magyaros zenét a világnak, s magas műformákba emelte a nép muzsikáját.
